Kistérségi Tisza Sziget Bicske - Nyilvános

Kistérségi Tisza Sziget Bicske - Nyilvános A Kistérségi TISZA Bicskei szervezete vár minden érdeklődőt. Ezen az oldalon bárki megoszthatja véleményét!

08/08/2026

A TISZA-frakció az imént titkos szavazással meghozta az eddigi egyik legfontosabb döntését: Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöljük Magyarország köztársasági elnökének.

Dr. Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.

Miután 2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége jogellenesen, idő előtt eltávolította hivatalából, kúriai bíróként folytatta munkáját. Dr. Baka András egész eddigi életútja során kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, mindig következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett. Életútja példát mutat a demokratikus jogállam és az alkotmányos elvek melletti elkötelezettségről.

Meggyőződésünk, hogy Dr. Baka András tapasztalata és egész életútja során mutatott szakmai függetlensége különös értéket jelent abban az időszakban, melynek során Magyarország új alkotmányos berendezkedésének alapjait készülünk közösen megteremteni.

Az előttünk álló alkotmányozási időszakban olyan köztársasági elnökre van szükség, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és közjogi, alkotmányos tapasztalata biztos alapot jelent ahhoz, hogy hazánkat sikerrel visszavezessük a jogállami és alkotmányos útra. Dr. Baka András méltó arra, hogy megtestesítse az egész magyar nemzet egységét és hogy betöltse a köztársasági elnöki pozíciót.

Az elmúlt hetekben sok ezer honfitársunk több tucat kiváló jelöltet ajánlott a TISZA közösségének figyelmébe, köztük számos kiváló szaktekintélyt, országos elismertségnek örvendő közéleti személyiséget. A TISZA vezetése tíz olyan jelölttel tárgyalt, akiknek személye garancia lehet a magyar nemzet egységének megteremtésére. Közülük a mai napon három jelöltet ajánlott a TISZA frakciójának a figyelmébe. A frakció titkos szavazással úgy döntött, hogy Dr. Baka Andrást jelöli Magyarország köztársasági elnökének. Az Országgyűlés augusztus 11-én szavaz az államfő személyéről.

A frakció egyetértett abban, hogy Dr. Baka András személye a legerősebb garancia arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje valódi méltóságát és képességét arra, hogy egyesítse a nemzetet, és ellensúlya legyen a mindenkori többségnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendszerváltás óta először zajlott úgy az államfő kiválasztása, hogy nem pártalkuk alapján vagy pártjelöltek között döntünk, hanem egy valóban független, pártatlan, szakmájával és életútjával már bizonyított tekintélyt ajánlunk a nemzet élére.

Kormányzati sajtótájékoztató A pénteken 14 órától tartott sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök és a kormányszóv...
07/08/2026

Kormányzati sajtótájékoztató

A pénteken 14 órától tartott sajtótájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök és a kormányszóvivők a kétnapos kormányülés legfontosabb döntéseit ismertették.
A miniszterelnök az energiaválsággal kezdte, szavai szerint átvészelték a legkritikusabb napokat, a helyzet nagyjából egy hete vált súlyossá, de nemzeti összefogással sikerült felülkerekedni rajta. Elmagyarázta, hogy az önkéntes fogyasztáscsökkentésre azért nincs már szükség, mert hűvösödik az idő, "más a 40 fok és a 32", és minél melegebb van, annál több áramra van szükség.

Ehhez kapcsolódóan szombattól a harmadfokú hőségriasztást másodfokúra mérséklik, újraindulnak a tehervonatok 17 és 22 óra között, és felfüggesztik a home office-t az államigazgatásban.

A Paksi Atomerőművel kapcsolatban elmondta, hogy az utolsó turbina stabilan működik, a vízszint 14 centivel a leállítási küszöb felett van, és halvány esély van rá, hogy hétfőn egy további turbina is újraindulhat, ami a termelést 240-ről 500 MW-ra emelhetné. Paks II. sorsáról annyit mondott, hogy zajlik az átvilágítás, a részeredmények nem túl biztatók, de a végső döntést a pénzügyi-energetikai vizsgálat lezárása után hozzák meg.

A vízhelyzet ellenőrzésére személyes kérésére utazott Ausztriába a vízügyi államtitkár, hogy tájékozódjon az osztrák vízduzzasztóknál kapott adatok valódiságáról.

A rezsi témájában bejelent***e, hogy szeptember 15-től 27 százalékról 5 százalékra csökken a tűzifa és hasonló termékek áfája, miközben a korábbi kormányt azzal vádolta, hogy csak beszélt a rezsicsökkentésről. Emellett a kormány elfogadott egy energetikai tervet, megvan a hálózatfejlesztési közbeszerzés eredménye, bővül a szélerőmű-kapacitás és az energiatárolás is.

Az egészségügy kapcsán a kormányszóvivők elmondták, hogy Magyarországon uniós átlag felett vannak a daganatos halálozási adatok, miközben a szűréseken kevesen vesznek részt, ezért az egészségügyi minisztert egy hatékonyabb szűrőrendszer kialakítására utasították.

Több más döntés is napvilágot látott, 2027. január 1-től szigorodik a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének szabályozása, megszűnik az a kiskapu, amely lehetővé t***e a dohányipari cégek burkolt reklámjait, új és ingyenes jogosítvány-támogatási rendszer indul a gyermekvédelemben élő fiataloknak, és átláthatóbbá teszik az uniós forrásokból kötött kormányzati szerződéseket.

Bejelentették továbbá, hogy felállítják az NVVH-t, amely kizárólag az Országgyűlésnek felel majd, működését a költségvetésből fedezik, és csak az elnöke és négy alelnöke parlamenti megszavazása után kezdheti meg munkáját.

A gazdatársadalom felé is t***ek gesztust. Csökkentik a gazdák terheit és nő az agrárkamara függetlensége. Politikusok nem lehetnek tisztségviselők, egyes helyzetekben elengedhető a tagdíj, valamint gyors likviditási támogatást ígértek, mivel idén nagyobb a mezőgazdasági kár, mint a rekordévnek számító 2022-ben.

Az újságírói kérdésekre válaszolva a miniszterelnök elárulta, hogy a Tisza-frakció három, pártpolitikából nem érkező jelölt közül választ államfőjelöltet; körülbelül tíz nevet vettek komolyan, ezek közül maradt a végső három.

A védett árakról szólva közölte, hogy a kormány nem tárgyalta az árrésstop kivezetését, bár a szakmai szövetségek hónapok óta sürgetik azt.

Zárásként kijelent***e, hogy a klímaváltozás valós és érezhetők a hatásai, az előző kormányt pedig azzal vádolta, hogy nem gondoskodott az ország biztonságos energiaellátásáról.

07/08/2026

Sokan joggal kérdezik, hogyan nyerhetett ismét egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég sínhegesztési közbeszerzést. Engem sem tölt el örömmel ez a helyzet, ezért fontosnak tartom elmondani, mi történt valójában.

A közbeszerzési eljárás még az előző kormány idején indult: a piackutatás márciusban kezdődött, a nyílt közbeszerzés felhívása április 3-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában, az ajánlat pedig még a jelenlegi kormány megalakulása előtt érkezett be.

Ennél azonban fontosabb, hogy eddig semmilyen olyan információt nem kaptam és nem találtam, amely arra utalna, hogy a közbeszerzés szabálytalan lett volna. Ha egy eljárás jogszerű, a fedezet rendelkezésre áll, és a feladatot el kell végezni, akkor egy kormány nem zárhat ki egy ajánlattevőt pusztán politikai alapon – még ha a közvélemény valószínűleg támogatná is ezt a döntést, szabálytalanul nem járhatunk el.

A valódi probléma inkább ott van, hogy miért csak ez az egy cég tett ajánlatot: mert az elmúlt években ezen a piacon gyakorlatilag megszűnt a valódi verseny.
Az ügyben részletes jelentést kértem a MÁV és a GYSEV vezetésétől. A GYSEV vezérigazgatója egyértelműen azt írta: „ A V-Híd Zrt. gyakorlatilag a magyar piacon szabad kapacitással egyeduralkodó.”

Ez nem egyik napról a másikra alakult ki. A MÁV korábban rendelkezett saját sínhegesztési kapacitással, de ezeket az elmúlt években fokozatosan leépítették. A korábban erre létrehozott MÁV-THERMIT Kft.-t 2015-re megszüntették, az önálló állami képességek eltűntek és magáncégekhez szervezték ki őket, miközben a piac néhány szereplőre szűkült.

Ma érdemben két vállalat képes ilyen munkák elvégzésére: a V-Híd és a Swietelsky. A legutóbbi GYSEV-tenderen azonban csak a V-Híd adott ajánlatot. A GYSEV tájékoztatása szerint a Swietelsky azért nem indult, mert nincs elegendő szakembere, és egy új eljárásban sem tudna ajánlatot tenni, pedig az eljárás elején még jelezte érdeklődését. Az egyajánlatos tendert látva is megkérdezte a GYSEV őket még egyszer, a vezérigazgató jelentése szerint: „Az ajánlat bírálata során kértünk a Swietelsky Vasúttechnika Kft-től információt arról, hogy miért nem adott ajánlatot. Azzal indokolta, hogy nagyon kevés szakembere maradt és a saját kivitelési munkáihoz is szűkös a mostani kapacitásuk és egy újbóli eljárásban sem tudnának ajánlatot adni.”

Ezeket a munkákat ugyanakkor nem lehet elhalasztani. A sínhegesztés nem kényelmi beruházás, hanem a vasúti közlekedés biztonságának alapfeltétele. Ha a szükséges karbantartások elmaradnak, annak az utasok látják a kárát. Ahogy a GYSEV vezérigazgatója fogalmaz mai jelentésében: „A pálya forgalombiztonsága érdekében, az átmeneti időben mindenképp szükségünk van külső kapacitás igénybe vételére, ezért került a közbeszerzés kiírásra.”

Ezért a már folyamatban lévő közbeszerzési eljárást nem állítottuk le. A döntés nem azért született meg, mert ez a helyzet kívánatos, hanem azért, mert jelenleg nem volt más szereplő, aki a szükséges munkát időben el tudta volna végezni.

Ezzel együtt teljesen egyértelmű számomra, hogy ez az állapot nem maradhat fenn.

Arra kértem a GYSEV vezetését, hogy gyorsítsák fel a saját sínhegesztési kapacitás kiépítését. Ez már megkezdődött, de képzett szakemberekre, speciális eszközökre és időre is szükség van. A cél az, hogy 2027-től már jelentősen kisebb legyen a külső vállalkozóktól való függés. A GYSEV a korábbi pályahálózatán 70%-ban saját erőből végezte a hegesztést, de a tavaly MÁV-tól átvett pályahálózat miatt kellett jelentős külső kapacitásra támaszkodnia idén - de ott legalább van alap, amire építkezve a kiszolgáltatottság megszüntethető.

Ugyanezt a feladatot rendeltem el a MÁV-nál is. Megkezdődött a saját sínhegesztési képesség visszaépítése: folyamatban van a szükséges eszközök beszerzése és a tanúsított szakemberek felvétele, 20 fő hegesztői létszám felvételére már engedélyt is kapott a MÁV-csoport.

Megértem azok felháborodását, akik azt látják, hogy ismét egy Mészáros-érdekeltség nyert közbeszerzést. De az igazi botrány nem ez az egy szerződés, hanem az, hogy odáig jutottunk: egy stratégiai fontosságú állami feladat ellátásában ennyire kiszolgáltatottá vált az ország.

Ezen nem egyetlen tender újraindítása változtat, hanem az, hogy visszaépítjük az állami vasúttársaságok saját szakmai kapacitásait, valódi versenyt teremtünk a piacon, és megszüntetjük azt a függőséget, amely az elmúlt években kialakult.

🌊 Mi lesz a bicskei Erőmű-tó sorsa? – Tények, petíció és a helyi prioritásokAz utóbbi napokban a helyi közélet fókuszába...
07/08/2026

🌊 Mi lesz a bicskei Erőmű-tó sorsa? – Tények, petíció és a helyi prioritások

Az utóbbi napokban a helyi közélet fókuszába került a bicskei Erőmű-tó (helyi nevén a Póctetői tó) ügye. A Tisza Sziget Bicske petíciót hirdetett meg, amelyben azt szorgalmazzák, hogy az önkormányzat járjon közbe a jelenlegi tulajdonosnál a vízfelület és környékének a bicskeiek számára történő megnyitásáért.
De mit érdemes tudni a háttérről, a tulajdonosokról és a város valós kihívásairól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tényeket! 👇

📜 Történelmi tények és a tó kialakulása
* Eocén-program: A tó az 1980-as években alakult ki a meg nem valósult bicskei szénbányászati és erőművi beruházások (hűtővíz-tárolóként szánt) részeként.

* Jogállállás: A tó soha nem volt az önkormányzat tulajdona, és története során hivatalosan soha nem nyitották meg a nagyközönség előtt szabadidőparkként.

* Használat: Aki korábban engedély nélkül látogatta, vélhetően szabálysértést vagy birtokháborítást követett el. Kivételt csupán a bérlőként hivatalosan jelen lévő horgászegyesületek (pl. Barátság H. E.) jelent***ek.

🔄 Ki voltak a tulajdonosok, és hogyan került Mészáros Lőrinc kezébe?

* Horgászegyesületi évek: 1993-tól a Magyar Hitelbank Rt., majd később más tulajdonosok adtak időszakos használati engedélyeket (volt, hogy szimbolikus 1 forintos bérleti díjért), ám hosszú távú biztonságot nem kaptak a horgászok.

* Ingatlanfejlesztési tervek: A 2000-es évek közepén golfcentrumot és luxusvillákat terveztek a területre (Budapest Gate projekt), amely a 2008-as válság miatt bedőlt.

* Felszámolás és Mészáros Lőrinc tulajdonlása: 2011-től sorozatos felszámolási eljárások indultak. A hosszan tartó folyamat végén, 2014 őszén a Búzakalász 66 Felcsút Kft. (Mészáros Lőrinc érdekeltsége) vásárolta meg a mintegy 170 hektáros vagyonegyüttes a felszámolás keretében, így a terület véglegesen magánkézbe került.

🚧 Prioritások és helyi kihívások: Mi élvez elsőbbséget Bicskén?
A Kistérségi Tisza Sziget Bicske rendkívül fontosnak tartja a közösségi terek kérdését, de látni kell a reális gazdasági korlátokat is. Egy ilyen megállapodás jelentős önkormányzati anyagi hozzájárulást vagy bonyolult bérleti szerződéseket igényelne – már ha a tulajdonos egyáltalán nyitott erre.
Közben Bicskén égető, megoldásra váró infrastrukturális problémák tornyosulnak, amelyek komoly prioritást élveznek:

* Vízvezetékrendszer: Az elmúlt 16 évben elmaradt felújítások miatt megszaporodtak és lassan mindennaposakká váltak a csőtörések.
* Egészségház fejlesztése és fenntartása.
* A gyermekek étkeztetésének biztosítása, konyhák infrastruktúrája.
* Az óbarki körforgalom kialakítása és a közlekedésbiztonság.
* Közintézmények, utak és járdák romló állapota, valamint a dűlők problémái.
* Jó példa a szűkös forrásokra a Bicske Szíve parkban lévő tó esete is, ahol a rekonstrukció félbeszakadt, és a lakosok még mindig várják a 2. ütemet.

📌 Összegzés
A bicskei Erőmű-tó ügye hatalmas lakossági igényt mozgat meg, így a helyiek fokozottan várják az illetékes Bicskei Önkormányzat és Bálint Istvánné polgármester véleményét az ügyben.
A Kistérségi Tisza Sziget Bicske továbbra is a Tisza kampányában képviselt prioritásokat tartja szem előtt. Az Erőmű-tó helyzetének rendezése is szerepel a listánkon, de kizárólag jogszerű megoldások jöhetnek szóba, hiszen egy magánterület hasznosítása jelentős összegbe kerülne az Önkormányzatnak – már ha a tulajdonos egyáltalán hajlandó belemenni.

🤝 Biztosítjuk a másik szigetet a támogatásunkról, és bízunk benne, hogy sikerrel járnak az Önkormányzatnál!

Átfogó energiafejlesztési tervet fogadott el a kormányA kormány a kétnapos kihelyezett ülés első napján elfogadta az ors...
06/08/2026

Átfogó energiafejlesztési tervet fogadott el a kormány

A kormány a kétnapos kihelyezett ülés első napján elfogadta az ország új energiafejlesztési programját. A csomag célja, hogy a közelmúlt energiaválságának tapasztalataiból kiindulva hosszú távon erősítse Magyarország energiabiztonságát.

A program három fő területre összpontosít, bővítik az energiatárolási kapacitásokat, felgyorsítják a villamosenergia-hálózat fejlesztését, valamint új lendületet adnak a megújuló energiaforrásoknak, elsősorban a szél- és geotermikus beruházásoknak.

A fejlesztések finanszírozásába hazai és uniós források mellett magántőkét is bevonnak. A kormány ugyanakkor előírja az állami tulajdonrész biztosítását, hogy a beruházások hasznából ne csak az állam, hanem az érintett települések is részesüljenek. A Szent István Vidékfejlesztési Program keretében az önkormányzatok is pályázhatnak a részvételre, ami helyben maradó iparűzési adót, kedvezőbb energiaárakat, infrastruktúra-fejlesztéseket és kiszámítható bevételeket jelenthet.

Az első ütemre 868 milliárd forint áll rendelkezésre. A szélenergia fejlesztésében 2026. augusztus 31-ig 700 megawattnyi hálózati csatlakozási kapacitásra írnak ki pályázatot, ezt követően pedig évente további 1000 megawattnyi kapacitás válhat elérhetővé. A villamosenergia-termelő beruházások összesen 5000 megawatt új kapacitás létrehozását célozzák 2032-ig.

Pénteken várható eredmény egy 1,5 milliárd euró értékű uniós hálózatfejlesztési pályázat ügyében is. A programot az elmúlt évek elmaradt beruházásai, a szélerőművek telepítését korlátozó szabályok és a fel nem használt uniós források is indokolják. A kormányülésen szóba került a Paksi Atomerőmű helyzete is: az alacsony dunai vízállás továbbra is kihívást jelent, a vízszint jelenleg mintegy hét centiméterrel haladja meg a működéshez szükséges minimumot.

05/08/2026

A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.

05/08/2026

Tisztelt Követőim!

Péntek éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást.

A tartós, kánikulai hőség nemcsak kellemetlen, de rendkívül megterhelő is a szervezet számára – különösen az idősekre, a kisgyerekekre, a várandós édesanyákra és a krónikus betegséggel élőkre nézve jelent fokozott veszélyt.

Kérem, hogy ezekben a napokban figyeljünk még jobban a környezetünkben élőkre, különösen azokra, akik egyedül élnek! Egy rövid telefonhívás, egy gyors bevásárlás átvállalása vagy akár egyetlen pohár hűs víz most szó szerint életmentő segítség lehet.

Külön köszönet illeti a mentőket, a tűzoltókat, az egészségügyi dolgozókat, az önkénteseket, akik a megfeszített tempó és az embert próbáló hőség ellenére is megállás nélkül helytállnak mindannyiunkért.

Vigyázzunk magunkra, és figyeljünk egymásra!

Tóth Gabi "visszavonult". Egy napig. Beszéljünk erről őszintén.Jó, akkor nézzük ezt meg egy kicsit közelebbről, mert meg...
05/08/2026

Tóth Gabi "visszavonult". Egy napig. Beszéljünk erről őszintén.

Jó, akkor nézzük ezt meg egy kicsit közelebbről, mert megint van itt egy sztori, amit mindenki lenyel, pedig egy kávéscsészényi logika alatt szétesik. Tóth Gabi vasárnap este bejelent***e, hogy visszavonul, csendre és feltöltődésre van szüksége, és ez volt az utolsó megszólalása a témában. Aztán hétfőn kiderült, hogy az "utolsó megszólalás" pontosan huszonnégy óráig tartott. Huszonnégy óra. Ennyi ideig szokott kitartani egy tejfölös doboz a hűtőben, mire kimossuk a szagát.

És itt van a lényeg, amit senki nem mond ki hangosan, pont akkor jött rá az ember, hogy neki most csendre van szüksége, amikor a Fidesz frakciójánál betöltött, havi nettó 1,33 milliós titkári állása lejárt, és a TV2 is bejelent***e, hogy a Megasztárban nem számol vele tovább. Ez nem véletlen egybeesés, ez időzítés. Ha valakinek pont akkor száll el a lelke a nyilvánosság fölé, amikor elfogy a fizetése meg a szerződése, azt nem lelki válságnak hívják, hanem karriermenedzsmentnek.

Aztán jött a videó, amiben elmagyarázta, hogy 18 évig ő volt az ország ünnepelt énekesnője, most mégis úgy érzi, mintha ő okozta volna az összes hazai bajt. Nem, drágám, nem te okoztad. Te csak aláírtál pár papírt, felléptél pár helyen, és most nehezen indokolható, hogy miért éppen te kaptál tizenhét milliárdos állami programból, meg parlamenti titkári fizetést egy olyan szakmában, ahol a többség havi százezerért énekel esküvőkön. Ez nem üldöztetés. Ez számonkérés.

Utána jött a második felvonás, mégse vonul vissza, csak "egy kicsit elcsendesedik a neten". Vagyis fordítsuk le közérthetőre, bocs, félreértettétek, ez csak egy rövid PR-szünet volt, amíg lecsitul a hullám, aztán jövök tovább, mint eddig, változatlan áron.

Szóval ha valaki azt kérdezi tőlem, hiteles volt-e ez a visszavonulás, a válaszom, annyira, amennyire egy influenszer "utolsó posztja" szokott lenni, mielőtt másnap már megint sponzorált tartalmat tesz ki. Ha a visszavonulásokat pontozni lehetne, Tóth Gabi már bajnok lenne ebben a sportágban. A kérdés csak az, mikor jön a következő "ez volt az utolsó videóm" és megint hány óra alatt vonja vissza.

05/08/2026

Augusztus 1-jétől átfogó, országos ellenőrzési programot indítottunk az akkumulátoripar teljes működési láncának vizsgálatára.

Magyarországon az akkumulátorgyártás csak szigorú hatósági felügyelet, átlátható szabályok és valódi felelősségre vonás mellett működhet.
Meggyőződésem, hogy az emberek egészsége, a biztonság és környezetünk védelme nem lehet alku tárgya.

A hatóságok a helyszínen vetik össze az engedélyekben szereplő adatokat a tényleges működéssel. A vizsgálatok a dokumentumokon túl az alapanyagok teljes útjára, az üzemek valós kapacitására, az oldószerekre, a vízhasználatra, a kibocsátásokra és az ipari hulladék kezelésére egyaránt kiterjednek. Indokolt esetben laboratóriumi mintavételre kerül sor, súlyos jogsértés vagy veszélyeztetés esetén pedig azonnal intézkedünk.

Nem tűrjük a kiskapukat!

Célunk a jogsértések feltárása és megszüntetése, az engedélyezési gyakorlat és a hatósági ellenőrzések megerősítése, és az, hogy a szigorú szabályoknak mindenki kivétel nélkül eleget tegyen.

Cím

Bicske
2060

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kistérségi Tisza Sziget Bicske - Nyilvános új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás