12/04/2018
Kedves Vállalkozók!
2018. június 11-és és 14-e között nyári képzést szervezünk.
2016-ban a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága meghirdette a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programot. A program keretében 2016 júniusában fiatal vállalkozóknak és vállalkozni vágyó fiataloknak szerveztünk továbbképzést Mezőkövesden, amelyen két turnusban 200 vállalkozóval kezdődött meg a közös munka. Pályázati kiírásaink, több körös Kárpát-medencei és magyarországi mentorálásaink során láthattuk a vállalkozási ötletek megvalósítását, továbbfejlesztését, a vállalkozói csapat közösséggé formálódását. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy 2017-ben a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében is folytassuk a megkezdett munkát.
Nyári képzésünk célja, hogy folytassuk a külhoni magyar vállalkozók korábbi években megkezdett szakmai képzését a Design Terminal tapasztalt mentorainak segítségével, továbbá szeretnénk összegezni a két év alatt elért eredményeket, biztosítani a találkozás lehetőségét. Várjuk jelentkezéseteket! Találkozzunk újra Mezőkövesden! :)
2016-ban a a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága meghirdette a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programot. A program keretében 2016 júniusában fiatal vállalkozóknak és vállalkozni vágyó fiataloknak szerveztünk továbbképzést Mezőkövesden, amelyen két...