Az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány kiadványai

Az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány kiadványai önismeret, jellemformálás - etika, környezetvédelem, közösségi szolgálat

18/10/2024

T. T.: Léteznek passzív és aktív meditációk. Miben különböznek ezek, mindegyik egyformán célravezető?

D. K.: Igen, mindegyik egyformán fontos, és célravezető. Az aktív meditációs gyakorlatokról már beszéltem, ennek része az utaztatás. Itt aktívak vagyunk, ismerkedünk a szellemi világgal. Egyik helyről a másikra megyünk, miközben tanulunk, tapasztalunk. Olyan ez mint egy tanulmányi kirándulás iskolásoknak. Amiről éppen tanít a mester, odavisz és megmutatja nekünk. Lehetőséget ad arra, hogy megismerjük azt a dolgot, helyet, vagy szellemi lényt.
Van más módja is a tanulásnak, amikor meditációnk során megtapasztalhatunk különböző tudatállapotokat, amelyek közelebb visznek minket a bennünk levő isteni Önvalónkhoz. Ezeket a gyakorlatokat passzív meditációs technikáknak nevezzük azért, mert ekkor a meditációnk közben nem akarunk semmit, csak létezünk. Eközben figyelhetünk a légzésünkre. Ekkor a Semmiben, az Ürességben vagyunk. Nem akarunk semmit, tanúként figyeljük az előbukkanó gondolatokat, amik olyanok számunkra, mint a vonuló felhők. Csak megfigyeljük a felbukkanó képeket, gondolatokat, érzéseket, de nem azonosulunk velük. A passzív meditációs gyakorlatok célja a lelki béke elérése, meghaladni a formák világát, az Ürességbe jutni.

Részlet: Dörnyei Katalin: Istentudás útján - A szenvedés feloldása (159-160. o.)
Könyvrendelés: [email protected]

23/02/2024

Blog az alapvető emberi értékekről. Igazság, béke, szeretet, erkölcs, erőszak nélküliség. A vallások egysége. Adományok, tanfolyamok.

02/10/2023

Kérdések és válaszok az erőszak-nélküliségről

TT: Hogy lehet megvalósítani az erőszak nélküli életet?

DK: Az erőszakmentesség vagy erőszak-nélküliség egy erkölcsi irányultság amely elutasít mindenféle erőszakot. Ezt társadalmilag oktatással, felvilágosítással, meggyőzéssel lehet elérni. Ez nem egy utópia, hiszen valamennyi nagy világvallás tartalmazza az erőszakmentesség elveit, és korunkban is komoly társadalmi lépések történtek és történnek a minél teljesebb körű megvalósítása érdekében. A Wikipédián az olvasható, hogy az erőszakmentesség 1998. november 10-én nyerte el az elfogadottság és intézményesülés rangját, mivel az ENSZ ezen a napon kinyilvánította, hogy a 21. század és a 3. évezred első évtizede szolgálja a "béke kultúrájának és a világ gyermekei erőszakmentességének előmozdítását". 2007 óta Mahátma Gandhi születésnapja, (október 2.-a) az Erőszakmentesség Világnapja. Az erőszakmentes élet zászlóvivői között található Albert Einstein, Mahátma Gandhi, Lev Tolsztoj, Martin Luther King, vagy Tendzin Gyaco, a jelenlegi (14.) Dalai láma. Az erőszakmentesség felkerült a "zöld" politikai szervezetek irányelvei közé is. 2001-ben 70 ország több mint 800 zöldpárti képviselője fogadta el a "Globális Zöldek Oklevelét" melynek egyik alapelve az erőszakmentesség.

TT: Manapság még nem jellemző beszédtéma az erőszak-nélküliség, nem is értjük pontosan miért olyan fontos.

DK: Nagyon sokat gondolkodott azon Gandhi is, mi is az az erőszak-nélküliség, mire megállapította, hogy már a gondolatnál kezdődik.
Általánosságban mindenkinek az ugrik be a témáról, hogy erőszak az, amikor háború van, vagy megvernek valakit, az erőszak-nélküliség pedig értelemszerűen az, ha nincs háború és nem vernek meg senkit. Ennél sokkal többről van szó. Sokszor nagyobb kárt lehet okozni például szavakkal elkövetett erőszakkal - amikor csúnyán, kiabálva, igazságtalanul vagy megalázóan beszélek a másikkal -, mint egy veréssel. Életeket tehet tönkre egy rossz megjegyzés – mondta Sai Baba is, ezt hangsúlyozva.

Részlet Dörnyei Katalin: Az Istentudás alapjai - Útmutató az Alapvető Emberi Értékek megértéséhez című két kötetes könyvéből
Fotó: Internetről

Ma van az Erőszakmentesség Világnapja!

10/09/2023

A táltosok ezt tanították nekem: ”tartózkodj sokat a természetben, az erdőben. Ha csendben, figyelmesen hallgatod az erdőt, érezni fogod a természet ritmusát, ez Isten pulzusa. Mi táltosok e szerint a ritmus szerint élünk. Te is lassan, e ritmus szerint haladj, mert ez Isten „hullámhossza”. Itt nincs kapkodás, türelmetlenség, mert akkor az ember rossz döntéseket hoz. Ne hagyd, hogy az emberek sürgessenek téged! Te Isten pulzusa szerint élj, ekkor nem leszel beteg.”

Részlet Dörnyei Katalin: Az Istentudás alapjai - Útmutató az Alapvető Emberi Értékek megértéséhez című két kötetes könyvéből
Fotó: Dörnyei Katalin – megjegyzés a képhez: itt kaptam ezt a tanítást, emlékül fotóztam le a helyszínt. Csak utána vettem észre a képen levő furcsa fényjelenségeket. De nem ez volt az egyetlen ilyen fotó amit készítettem, észrevettem, hogy a táltosok közelében mindig feltűntek hasonló fények.

Cím

Fonyód

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány kiadványai új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória