26/06/2023
Befuccsolt puccs
Hát ezek a katonai „puccsok” itt Európában…(na jó félig Ázsiában).
2016-ban Törökországban Erdogant akarták (vagy nem) eltakarítani. Katonáktól meglehetősen amatőr szinten és szervezettséggel, de nem biztos, hogy eredménytelenül. Nem, nem sikerült a diktátor eltávolítani, de volt indok rengeteg ellenzéki bebörtönzésére, eltávolítására, szóval – szerintünk – a foglalkozás elérte eredeti célját….
Most meg itt a „kőkemény” egy napot megélt szovjet/orosz puccs… Harctéren edzett „magánhadsereg” Putyin egyik vérszomjas kutyája vezetésével szembe fordul a volt KGB-s tiszttel és a vezérkarral? Ezek a harcedzett katonák és vezetőjük…jujj-jujj itt vérontás is lehet felkiáltással már vissza is fordulnak. Jönnek arról a frontról, ahol „naponta” öltek, többször civileket…jöttek egy olyan háborúból, ahol az agresszort szolgálták … itt valami nagyon nem stimmel. Ki és milyen céllal találta ezt ki?
- úgy masíroztak Moszkva felé, hogy gyakorlatilag nem volt velük szemben ellenállás
- úgy „gondolták” meg magukat, hogy a legapróbb követelésüket sem teljesítette senki, csak közvetítőkön keresztül kaptak üzenetet
Az gondoljuk, hogy az orosz haderő jelen állapotában, kis túlzással, a 10. km környékén porrá tudta volna zúzni ezt a csapatot, nagyobb felhajtás nélkül.
Kinek volt ez jó (azon az üvegesen kívül, aki majd a véletlenül kitört ablakot fogja cserélni…)?
Talán Putyinnak?
- nem álltak tömegek a „lázadók” mellé, tehát még benyelik a „nem háború, hanem különleges katonai hadművelet” maszlagot határon belül legalább
- a katonáknak és a hátországnak még nem „fáj” nagyon a háború
- le lehetett volna számolni a belső ellenséggel (de az vagy még nincs, vagy ennél több eszük van…)
Nem, nagyon nem lett volna jó, ha polgárháborús helyzet alakul ki, de lássuk be nem is tudott volna. Biztos, hogy akkor sem lettünk volna közelebb a háború végéhez. Ez inkább egy jól megírt putyini forgatókönyvnek látszik a „házon belüli” körülmények tisztázására, esetleg némi figyelemelterelés…de nem volt puccs egy percig sem.