I love Kunszentmiklós

I love Kunszentmiklós Sok szeretettel várom azok csatlakozását, akik szeretik Kunszentmiklóst. Ha van képed a városról, nyugodtan feltöltheted. :) október 17-én[4]

A település a Kiskunság északnyugati részén, Budapesttől 60 km-re délre fekszik. Nevezetességei

Városháza, 1832-ben épült klasszicista stílusban
Református templom, 1788-1792 között épült késő barokk stílusban, a templom tornyát a XIX. században ifjú Hild József építtette át
Római katolikus templom, elődjét 1787-ben építették, a mai, kívül neoromán, belül neogótikus formáját 1906-ban

nyerte el
Baksay Sándor Református Gimnázium (neoklasszicista)
Nyakvágó Csárda, az egykori Pest-Pétervárad közötti postaút egyik állomása volt, nevét az 1801-ben szerelemféltésből elvágott nyakú csaplárné bűnesetéről kapta
Virág Kúria, 1820 körül Virágh Pál főbíró építtette klasszicista stílusban, ma helytörténeti gyűjtemény működik falai között
Diószegi Balázs Emlékház
Baksay Sándor Emlékszoba
Kunszentmiklósi Strandfürdő, a nyáron működő, három medencés, gyógyvizes fürdő vize elsősorban ízületi- és izomfájdalmakra és nőgyógyászati panaszokra alkalmazható

Híres emberek

Itt született Szamota István, nyelv- és történettudós 1867-ben
Itt született 1914. november 16-án Diószegi Balázs festőművész, egykori háza máig megtekinthető
Virágh Gedeon ’48-as honvéd őrnagy
Itt élt Baksay Sándor református püspök
Itt született Varga Domokos Kossuth-díjas író és újságíró
Itt született és járt elemi iskolába Bors Károly a Magyar Optikai Művek Kossuth-díjas, és az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagy díjas mérnöke, egyetemi tanár, kandidátus. Itt született Naszvadi György közgazdász 1944.

Cím

Kunszentmiklós
6090

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni I love Kunszentmiklós új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás