Dr. Hojnyák Dávid

Dr. Hojnyák Dávid 👉Önkormányzati képviselő
(Miskolc Megyei Jogú Város,
17. Tősgyökeres miskolci családból származom, felmenőim több generáció óta Diósgyőrben élnek.

számú egyéni választókerület: Dél-Diósgyőr, Berekalja, Vasgyár, Tatárdomb)

👉a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke

👉a Fidelitas észak-magyarországi regionális igazgatója Magam is ebben a városrészben nőttem fel, lokálpatriótaként mind a mai napig itt élek és a jövőmet is itt képzelem el. Iskoláimat a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskolában, majd pedig a Földes Ferenc Gimnáziumban végeztem.

Az érettségit követően felsőfokú tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytattam, ahol 2019-ben évfolyamelsőként, kitüntetéses diplomával zártam jogi tanulmányaimat. A diplomaszerzés óta jogászként dolgozom a szakmában, emellett pedig – az Alma máterhez és szülővárosomhoz ragaszkodva – a miskolci jogi kar oktatójaként is tevékenykedem. Tanulmányi eredményeim, valamint szakmai munkám elismeréseként számos díjban és kitüntetésben részesültem az évek során, mind közül ugyanakkor kiemelkedik a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat által adományozott Példakép Díj, melyet 2020-ban ítéltek oda számomra. A közélet iránti érdeklődésem már a gimnáziumi évek alatt kibontakozott, ekkor csatlakoztam a Fidesz ifjúsági társszervezetéhez, a Fidelitashoz is, mely szervezetnek jelenleg miskolci elnöke, valamint észak-magyarországi regionális igazgatója vagyok. A miskolci önkormányzat munkájába 2020-tól kezdődően, a Jogi és Ügyrendi Bizottság külsős bizottsági tagjaként veszek részt. Vízilabdás sportmúltamból kifolyólag szabadidőmben sokat sportolok, a DVTK mérkőzéseit rendszeresen látogatom. Szabadidőmet szívesen töltöm kirándulással, olvasással, valamint a már több mint kétszáz éves színházunk előadásinak látogatásával. Diósgyőr, Berekalja, Vasgyár, valamint Tatárdomb városrészek képviselőjelöltként legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy az itt élők megkérdezésével és véleményük figyelembevételével közösen tegyünk e városrészek fejlődéséért. Kiszámítható és a városlakók igényeit kielégítő tömegközlekedésre, tiszta, rendezett és biztonságos közterületekre, valamint jó minőségű utakra van szükség a választókerületben. Mindezek mellett pedig ki kell aknázni a turizmusban rejlő lehetőségeket, hiszen az nem csak e városrészek, hanem Miskolc egyik legnagyobb kitörési pontja lehet a jövőben. Álmodjunk közösen egy szebb várost a Szinva völgyében!

Lecsóparti a diósgyőri Vár-Sétány nyugdíjas klubban!🍲A tavalyi évhez hasonlóan idén is lecsópartit szerveztünk Bartha Gy...
05/08/2026

Lecsóparti a diósgyőri Vár-Sétány nyugdíjas klubban!🍲

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lecsópartit szerveztünk Bartha György képviselőtársammal a választókerületemben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ klubtagjai számára.🤝

A közel 5️⃣0️⃣ fő résztvevő ezúttal is remekül érezte magát, a lecsópartit pedig jövőre is megszervezzük!

☝️Felelet a Mondolatra – avagy válasz Szopkó Tibornak a Diósgyőri vár felújításával kapcsolatos állításaira.❗️Szopkó Tib...
31/07/2026

☝️Felelet a Mondolatra – avagy válasz Szopkó Tibornak a Diósgyőri vár felújításával kapcsolatos állításaira.

❗️Szopkó Tibor szerint ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Rajta, öntsünk. De akkor öntsük bele a teljes igazságot!

👨‍💼A Diósgyőri várról szóló videóját hallgatva az embernek könnyen az az érzése támad, mintha Szopkó Tibor csupán kívülálló szemlélője lett volna ennek a történetnek. Pedig 2021 és 2024 között a város egyik alpolgármestere volt, vagyis nem a nézőtérről figyelte az eseményeket, hanem a döntéshozók asztalánál ült.

💸 Éppen ezért különösen érdekes, hogy egyetlen szóval sem említi: a beruházás költségei nem azért emelkedtek meg, mert csak úgy „elfolyt a pénz”, hanem azért, mert a kivitelezés során előre nem látható műszaki probléma merült fel. A tornyok statikai megerősítésére volt szükség, ami közel kétmilliárd forintos többletköltséget jelentett. Ezért kért az önkormányzat 2022 elején többlettámogatást.

🏗️Amikor ez nem érkezett meg, két lehetőség maradt: leáll a beruházás, levonul a kivitelező, és elindul az addig elkészült részek állagromlása, vagy pedig a rendelkezésre álló forrásokat átcsoportosítva folytatják a munkát.

✅Az akkori városvezetés – amelynek Szopkó Tibor is tagja volt – az utóbbit választotta. Helyesen.

⚠️Az átcsoportosított forrás azonban később hiányozni fog a projektből. Ezt akkor minden döntéshozó tudhatta. Szopkó Tibor is.

🤷‍♂️Ezért különösen nehéz komolyan venni, amikor ma a korábbi alpolgármester kéri számon a jelenlegi városvezetést egy olyan helyzet miatt, amelynek kialakulásában maga is döntéshozóként vett részt. Nem kívülálló volt. Nem elszenvedője. Hanem alakítója.

📈És még egy apróság, ami valahogy szintén kimaradt a videóból: nem igaz az az állítás, hogy a várban nem lesz közmű. A közművek kivitelezése a beruházás következő üteme, amely a többlettámogatás rendelkezésre állását követően valósulhat meg.

‼️Ellenzékből valóban könnyű videókat készíteni és számon kérni. Sokkal nehezebb emlékezni a saját döntéseinkre és azért felelősséget vállalni. De valljuk be, Szopkó képviselő úrnak jobban áll az ellenzéki szerep.

🤝Mindezek fényében bízom abban, hogy a jövőben a Diósgyőri várral és a várfelújítással kapcsolatos közéleti vita a tényekre fog épülni, és a tárgyszerűség jegyében zajlik majd.

Egyetértve Répássy államtitkár úrral ⤵️
22/07/2026

Egyetértve Répássy államtitkár úrral ⤵️

A választókerület forgalmas, népszerű közösségi tereiben elkezdődött az új napelemes közvilágítási lámpák telepítése. El...
17/07/2026

A választókerület forgalmas, népszerű közösségi tereiben elkezdődött az új napelemes közvilágítási lámpák telepítése. Elsőként:
➡️ a Honfoglalás parkban található szalonnasütőhöz, valamint
➡️ a Nagy Lajos király útja mentén található Aranykapu kertbe kerültek kihelyezésre az új napelemes LED lámpák.

9️⃣0️⃣. születésnapja alkalmából nagy szeretettel köszöntöttem vasgyári otthonában Deli Lászlónét, Erzsike nénit! Erzsik...
16/07/2026

9️⃣0️⃣. születésnapja alkalmából nagy szeretettel köszöntöttem vasgyári otthonában Deli Lászlónét, Erzsike nénit! Erzsike néni egész élete Miskolchoz kötődik: kilenc évtizeddel ezelőtt, 1936-ban Diósgyőrben született, az egykori Lenin Kohászati Művekben (LKM) dolgozott 41 évet és a mai napig a Vasgyárban, a Szent Hedvig Otthonban él.

Isten éltesse még nagyon sokáig Erzsike nénit erőben, egészségben!

🗣️ A mai rendkívüli ülésen többek között településrendezési, ingatlanhasznosítási, valamint sportfejlesztési kérdésekben...
09/07/2026

🗣️ A mai rendkívüli ülésen többek között településrendezési, ingatlanhasznosítási, valamint sportfejlesztési kérdésekben hozott döntést a közgyűlés.

A Sándor-palota közleménye az Alaptörvény tizenhetedik módosításával kapcsolatban ⤵️
09/07/2026

A Sándor-palota közleménye az Alaptörvény tizenhetedik módosításával kapcsolatban ⤵️

A Sándor-palota közleménye az Alaptörvény tizenhetedik módosításával kapcsolatban

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alaptörvény tizenhetedik módosításának benyújtásával összefüggésben az alábbiakat rögzíti.

Az alaptörvény-módosítási javaslat számos elemében sérti a jogállamiság, a demokrácia és a hatalommegosztás elvét.

Alkotmányos szerepéből fakadóan a köztársasági elnök – a három hatalmi ágon, a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatási hatalmon kívül működő, – önálló, politikai felelősséget nem viselő hatalmi tényező a fékek és ellensúlyok rendszerében, aki – mint ilyen – nem cselekedhet a kormány vagy más hatalmi ágak helyett. Európában is egyedülálló helyzet, hogy egy hivatalban lévő köztársasági elnököt tisztán politikai indokokra hivatkozva, a köztársasági elnöki intézmény autonómiáját biztosító garanciák nyílt sérelmével távolítanak el hivatalából, az alaptörvény-módosítás záró rendelkezései közé illesztett, félreérthetetlenül személyre szabott módon.

A köztársasági elnök alkotmányos szerepe betöltésének fontos biztosítéka, hogy az Alkotmánybíróság az egyetlen szerv, amely jogosult az államfőt a hivatalától megfosztani, és erre kizárólag konkrét okokból, az Alaptörvény vagy a törvények szándékos megsértése vagy bűncselekmény elkövetése miatt kerülhet sor. Sulyok Tamás emlékeztet: 1990 óta a köztársasági elnököket lényegében változatlan eljárással legitim módon, a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés választotta meg.

A köztársasági elnöki intézmény mindeddig stabil alkotmányos keretek között működött. Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása törést hoz ebben a rendben. Az ezt követően hivatalba lépő államfő egy alkotmányosan megválasztott, de a jogállammal ellentétes eszközökkel eltávolított köztársasági elnök utódjaként, az őt eltávolító hatalom jelöltjeként, egyfajta politikai kinevezettként kerül tisztségébe. Ennek az eljárásnak a legalizálásával a mindenkori köztársasági elnök egyúttal az őt megválasztó politikai többség foglyává is válik, hiszen ettől fogva bármikor elmozdítható tisztségéből, ha a hivatalban maradása a továbbiakban nem felel meg az uralkodó politikai hatalmi céloknak.

Nemcsak a köztársasági elnöki intézmény sérül azonban, hanem valamennyi független hatalmi ág, amennyiben a tizenhetedik alaptörvény-módosítás arra teremt precedenst, hogy bármikor bármely független szerv vezetője, tagja egyedi döntéssel elmozdítható, illetve az országgyűlési képviselők esetében az újraválaszthatóságuk kizárható. Ez a hatalommegosztás helyett hatalomkoncentrációhoz, a jogállamiság helyreállítása helyett önkényhez vezet. Az alkotmányos szabályok nyílt átlépésére nem épülhet alkotmányos demokrácia.

Az államfő megjegyzi: bár a kormánypárt különleges felhatalmazásra hivatkozik, sem a párt mögött álló vitathatatlan demokratikus felhatalmazás, sem bármely demokratikus felhatalmazás sem jogosítja fel a kormánytöbbséget alapvető alkotmányos elvek, alapvető jogok sérelmére.

Sulyok Tamás felhívja a figyelmet arra, hogy a tervezet elfogadásának lehetőségével veszélybe kerül a rendszerváltás vívmányain és az európai értékeken alapuló magyar alkotmányos demokrácia. Mindazonáltal, rámutat arra is, hogy a közjogi intézmények között kialakult alkotmányos konfliktus jogállami megoldását jelentheti az alkotmányjog terén nemzetközi szinten szaktekintélynek számító Velencei Bizottság véleményének figyelembevétele, ez ugyanis garanciát jelenthet az európai viszonylatban is rendkívülinek számító helyzet alapvető alkotmányos elvekkel összhangban álló rendezésére.

A köztársasági elnök végül arra kéri a közbeszéd alakításában, a politikai véleményformálásban meghatározó szerepet vállaló személyeket és szervezeteket, hogy megszólalásaik, állásfoglalásaik során annak a felelősségnek a tudatában járjanak el, hogy nyilatkozataikkal, véleményükkel egy egész társadalom demokráciáról, jogállamiságról, szolidaritásról és emberségről való gondolkodásmódját befolyásolják és alakítják. Magyarország egy olyan történelmi pillanatban van, amikor hosszú időre eldőlhet, hogy hazánk sorsa milyen irányba fordul, és miként alakítjuk közös jövőnket. Ebben a történelmi pillanatban visszafordíthatatlan károkat okozhat, ha a demokratikus jogállami értékek melletti kiállást elmulasztják azok, akiknek erre lehetőségük volna. Az államfő meggyőződése szerint a jogállamiság, a szolidaritás és az emberség olyan értékek, amelyek tekintetében mindenkor a legmagasabb szintre való törekvés mindannyiunk feladata, és ezt a felelősséget a múltbéli – vélt vagy valós – negatív tapasztalatok nemhogy nem csökkenthetik, hanem éppen a legmesszebbmenőkig fel kell, hogy erősítsék.

08/07/2026

❗️Alkotmányos válság a küszöbön!

🗣️ Fontos gondoltok Orbán Balázstól az alkotmányozó hatalom felelősségéről és a 17. Alaptörvény-módosítás neuralgikus pontjairól.

02/07/2026

Quo vadis, magyar önkormányzati rendszer?

Egyre több a kérdés, miközben a válaszok továbbra is váratnak magukra. Az új kormány hivatalba lépése óta eltelt 50 nap, mégsem ismert, milyen jövőt szán a 3152 magyarországi települési önkormányzatnak, és milyen formában kívánja átalakítani az önkormányzati rendszert. Ez a hallgatás nem csupán bizonytalanságot szül, hanem komoly aggodalomra is okot ad. Az önkormányzati alrendszer jövője nem maradhat tartósan világos stratégiai iránymutatás és koncepció nélkül – különösen annak fényében, hogy a választási kampány során számos, az önkormányzatiságot érintő ígéret hangzott el a választáson győztes párt részéről.

Ajánlom az érdeklődők figyelmébe Dr. Cser-Palkovics András bejegyzését a témában ⤵️

24/06/2026

Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt!

Cím

Miskolc
3534

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dr. Hojnyák Dávid új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Dr. Hojnyák Dávid számára:

Parancsikonok

Megosztás