Jobbik Nagyatádi Ifjúsági Tagozat

Jobbik Nagyatádi Ifjúsági Tagozat A magyar fiatalokért, hazánkért, szebb magyar jövőért! [email protected]
06/70-413-06-36

Csatlakozz! Ezért megteszünk minden tőlünk telhetőt.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) azért jött létre, hogy szerte Magyarországon egybegyűjtse azokat a tizen-és huszonéves fiatalokat, akik felelősen gondolkodnak hazájuk, és benne saját sorsukról. Olyan fiatalokat, akik tisztában vannak vele, hogy Magyarország és a magyar fiatalok jövője egy és ugyanaz kell, hogy legyen. Mert nem elvándorolni akarunk, hanem a saját szülőhazánkban boldogulni. Nem éhbér

ért robotolni, miközben mások bűnözésből élnek, hanem egy biztonságos, kiszámítható és gyarapodó országban akarunk élni, ahol minden szerettünket biztonságban érezzük. Az IT éppen ezért nem „szélsőséges” szervezet, hanem egy olyan, normális fiatalokat tömörítő közösség, amelyik nemet mond arra a semmirekellő és hasznavehetetlen politikára, amely a rendszerváltás óta sem képes egészséges jövőképet közvetíteni a fiatalság felé. Akik már elkötelezték magukat az IT-nek, azért is tették, mert a parlamenti pártok közül egyértelműen a Jobbik foglalkozik legtöbbet a fiatalokat érintő problémákkal, legyen szó a felsőoktatási törvényről, a Diákhitel2-ről, a diákmunkával kapcsolatos visszaélésekről. A Jobbik Ifjúsági Tagozat tagsága a létrehozás óta napról napra folyamatosan nő: egymás után jönnek létre országszerte új alapszervezeteink, amelyek közösséget, kikapcsolódást, hasznos és értelmes elfoglaltságot nyújtanak a tagságnak. Ha belépsz a Jobbik IT-be, több ezer hasonló gondolkodású magyar fiatallal kerülsz közösségbe. Csoportjaink filmvetítéseket, felolvasóesteket, megemlékezéseket, karitatív akciókat, és egyéb közösségi alkalmakat szerveznek. A Jobbik IT mozgalmas, szemmel látható eredményt, és ezért örömet okozó éves munkája utánozhatatlan élményt nyújtó országos táborban csúcsosodik ki.

13/03/2021
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Áldott húsvéti ünnepeket!
12/04/2020

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Áldott húsvéti ünnepeket!

02/04/2020
30/03/2020

Jobbikosok! 🇭🇺

Ma, március 30-án történelmi jelentőségű szavazás, történelmi jelentőségű csata lesz a magyar parlamentben. Jól lehet, hosszú időre az utolsó. Akkor, amikor a világ és Európa kormányai vért izzadva küzdenek azért, hogy megfékezzék a koronavírus és a nyomában járó gazdasági válság pusztítását, Magyarország miniszterelnöke elérkezettnek látta az időt, hogy megkoronázza 10 éves rezsimépítését, és ezzel képletesen megkoronázza saját magát is. Ma a parlamentben szavazni fogunk arról a felhatalmazási törvényről, amely korlátlan időre ruházná fel korlátlan hatalommal Orbán Viktort, feljogosítva őt arra, hogy ezután akár a parlamentet is mellőzve rendeletekkel kormányozzon.

Aki ennél a szavazásnál szembemegy a kormánnyal és nemet mond a felhatalmazási törvényre, az az elkövetkezendő években meg fogja kapni a Fidesz-média minden szennyét. Leszünk – egyes helyeken már vagyunk – gyilkosok, hazaárulók, a vírusnak drukkolók és ki tudja még, kik. Nem a 10 éve kétharmaddal kormányzó, temérdek uniós forrást elverő, ellopó Fidesz lesz majd a hibás, amiért egy kivéreztetett gazdasággal, létminimumon tengődő magyarokkal, lerohasztott egészségüggyel nézett szembe Magyarország a válsággal, hanem mi, jobbikosok, ellenzékiek. És ma mégis megütközünk ezzel a velejéig romlott rezsimmel. Mert itt és most nem az számít, hogy mit írnak majd rólunk a szennylapjaik. És az sem számít, hogy milyen hazugsággal fogják majd rólunk teleplakátolni az országot. Sőt még az sem számít, hogy a hétfői csata után népszerűbb lesz-e a Jobbik vagy nem. Itt és most egyvalami számít: hogy bele tudunk-e nézni a gyermekeink szemébe a döntés után, hogy igen, én mertem nemet mondani a diktatúrára azért, hogy te egy szabad országban nőhess fel. Mertem nemet mondani, és nemcsak szavakkal, hanem akkor is, amikor tenni kellett, és vállalni minden idők talán legagresszívebb támadását, amit nem a láthatatlan Sorosnak, nem a magyarul se tudó migránsnak kell elviselnie, hanem nekünk, akik itt születtünk, itt nőttünk fel, és itt is fogunk meghalni. Meghalni úgy, hogy mi – szemben 133 gyáva fideszes képviselővel, akik Orbán szerint a legbátrabb magyarok – úgy emlékezhetünk majd évről évre október 23-án az ’56-os mártírokra, hogy elmondhatjuk, igen, mi is vállaltuk a harcot. Mi is szembenéztünk a rezsimmel, és nem futottunk el, nem mismásoltunk, nem kerestünk kibúvókat akkor, amikor meg kellett nyomni a NEM gombot. Tettük azt, amit egy jobbikosnak tennie kell a hazájáért.

Barátaim! Jöjjön, aminek jönnie kell. Legyünk méltók azokhoz a hősökhöz, akiknek az emlékműveit évről évre megkoszorúzzuk. Maradjunk együtt, zárjuk a sorokat, és nevessünk a rendszer szemébe. Tiszta lelkiismerettel és azzal a tudattal, hogy az igazak végül győzni fognak a hazugok felett.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke

27/03/2020
Követeljük Magyarország miniszterelnökétől, és az általa vezetett kormánytól, hogy hozza meg végre a felelős döntést a v...
13/03/2020

Követeljük Magyarország miniszterelnökétől, és az általa vezetett kormánytól, hogy hozza meg végre a felelős döntést a vírus terjedése szempontjából gócpontoknak számító iskolák, óvodák, bölcsődék bezárásáról! És ne zsarolja a magyar társadalmat azzal, hogy nem lehet iskolaszünet, mert ez a diákoknak évismétlést, a tanároknak fizetésnélküli szabadságot, a szülőknek pedig azt jelentené, hogy segítség nélkül maradnának egy ilyen helyzetben. Felszólítjuk Orbán Viktort, hogy ne hazárdírozzon tovább az életünkkel!

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Követeljük Magyarország miniszterelnökétől, és az általa vezetett kormánytól, hogy hozza meg végre a felelős döntést a vírus terjedése szempontjából gócpontoknak számító iskolák, óvodák, bölcsődék bezárásáról! És ne zsarolja a magyar társadalmat azzal, hogy nem lehe...

11/03/2020
10/03/2020
Kedves Hölgyek!Őszinte szívvel köszöntünk Benneteket nőnap alkalmából! Mi, jobbikosok - dátumtól függetlenül - fontosnak...
08/03/2020

Kedves Hölgyek!

Őszinte szívvel köszöntünk Benneteket nőnap alkalmából! Mi, jobbikosok - dátumtól függetlenül - fontosnak tartjuk, hogy kellő megbecsülésben részesüljetek, hiszen nagyon fontos szerepetek van a család, a nemzet és a haza összetartásában is. 🌹

25/02/2020
20/02/2020

Cím

Nagyatád
7500

Telefonszám

+36704130636

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jobbik Nagyatádi Ifjúsági Tagozat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Jobbik Nagyatádi Ifjúsági Tagozat számára:

Megosztás