Első Tapolca és Környéke Tisza Sziget

Első Tapolca és Környéke Tisza Sziget Üdvözlünk az Első Tapolca és Környéke TISZA Sziget oldalán! Csatlakozz hozzánk, és tegyük szebbé a jövőnket Tapolcán is!

Az új köztársasági elnök!
08/08/2026

Az új köztársasági elnök!

A TISZA-frakció az imént titkos szavazással meghozta az eddigi egyik legfontosabb döntését: Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöljük Magyarország köztársasági elnökének.

Dr. Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.

Miután 2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége jogellenesen, idő előtt eltávolította hivatalából, kúriai bíróként folytatta munkáját. Dr. Baka András egész eddigi életútja során kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, mindig következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett. Életútja példát mutat a demokratikus jogállam és az alkotmányos elvek melletti elkötelezettségről.

Meggyőződésünk, hogy Dr. Baka András tapasztalata és egész életútja során mutatott szakmai függetlensége különös értéket jelent abban az időszakban, melynek során Magyarország új alkotmányos berendezkedésének alapjait készülünk közösen megteremteni.

Az előttünk álló alkotmányozási időszakban olyan köztársasági elnökre van szükség, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és közjogi, alkotmányos tapasztalata biztos alapot jelent ahhoz, hogy hazánkat sikerrel visszavezessük a jogállami és alkotmányos útra. Dr. Baka András méltó arra, hogy megtestesítse az egész magyar nemzet egységét és hogy betöltse a köztársasági elnöki pozíciót.

Az elmúlt hetekben sok ezer honfitársunk több tucat kiváló jelöltet ajánlott a TISZA közösségének figyelmébe, köztük számos kiváló szaktekintélyt, országos elismertségnek örvendő közéleti személyiséget. A TISZA vezetése tíz olyan jelölttel tárgyalt, akiknek személye garancia lehet a magyar nemzet egységének megteremtésére. Közülük a mai napon három jelöltet ajánlott a TISZA frakciójának a figyelmébe. A frakció titkos szavazással úgy döntött, hogy Dr. Baka Andrást jelöli Magyarország köztársasági elnökének. Az Országgyűlés augusztus 11-én szavaz az államfő személyéről.

A frakció egyetértett abban, hogy Dr. Baka András személye a legerősebb garancia arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje valódi méltóságát és képességét arra, hogy egyesítse a nemzetet, és ellensúlya legyen a mindenkori többségnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendszerváltás óta először zajlott úgy az államfő kiválasztása, hogy nem pártalkuk alapján vagy pártjelöltek között döntünk, hanem egy valóban független, pártatlan, szakmájával és életútjával már bizonyított tekintélyt ajánlunk a nemzet élére.

08/08/2026
08/08/2026

Amikor átvettük a közlekedési ágazat irányítását, azzal szembesültünk, hogy a debreceni, a sármelléki és a pécs–pogányi regionális repülőtér komoly anyagi gondokkal küzd, amiről az előző kormány nem vett tudomást.

A szerdai kormánydöntés értelmében összesen 5,5 milliárd forint többletforráshoz jutnak az érintett repülőtereket üzemeltető társaságok, valamint a debreceni és a sármelléki repülőteret tulajdonló Nemzeti Regionális Repülőtér Üzemeltető Holding Kft. Ha ezt nem tettük volna meg, még idén fizetésképtelenné válhattak volna a cégek, a repülőterek működése leállhatott volna, és mintegy 250 munkahely került volna veszélybe.

A légi közlekedés a magyar közlekedési rendszer fontos része. Ezek a regionális repülőterek nemcsak utasokat szolgálnak ki, hanem a turizmus, a gazdaságfejlesztés, a befektetések és az adott térségek versenyképessége szempontjából is fontos szerepet tölthetnek be.

Ugyanakkor nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne. A jelenlegi utasforgalom egyik repülőtéren sem biztosítja a hosszú távon fenntartható működést. Éppen ezért a Kormány a finanszírozás biztosítása mellett megbízott azzal is, hogy teljes körűen világítsuk át ezeket a repülőtereket üzemeltető társaságokat, és tegyünk javaslatot arra, hogyan a jövőben hogyan működhetnek fenntarthatóan.

Nem az a célunk, hogy évről évre újabb mentőöveket dobjunk a regionális repülőtereknek, hanem az, hogy valódi fejlesztési és üzleti koncepció mentén működjenek. Minden repülőtérnek meg kell találnia azt a szerepet, amelyet az adott térség gazdaságában és közlekedési rendszerében hosszú távon is be tud tölteni.

A vasúti és közút infrastruktúra mellett a légiközlekedésben is először stabilizáljuk a működést, rendet teszünk, majd végül fejlesztünk. Csak így lehet hosszú távon megbízható és fenntartható közlekedési rendszert építeni Magyarországon.

07/08/2026

Sokan joggal kérdezik, hogyan nyerhetett ismét egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég sínhegesztési közbeszerzést. Engem sem tölt el örömmel ez a helyzet, ezért fontosnak tartom elmondani, mi történt valójában.

A közbeszerzési eljárás még az előző kormány idején indult: a piackutatás márciusban kezdődött, a nyílt közbeszerzés felhívása április 3-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában, az ajánlat pedig még a jelenlegi kormány megalakulása előtt érkezett be.

Ennél azonban fontosabb, hogy eddig semmilyen olyan információt nem kaptam és nem találtam, amely arra utalna, hogy a közbeszerzés szabálytalan lett volna. Ha egy eljárás jogszerű, a fedezet rendelkezésre áll, és a feladatot el kell végezni, akkor egy kormány nem zárhat ki egy ajánlattevőt pusztán politikai alapon – még ha a közvélemény valószínűleg támogatná is ezt a döntést, szabálytalanul nem járhatunk el.

A valódi probléma inkább ott van, hogy miért csak ez az egy cég tett ajánlatot: mert az elmúlt években ezen a piacon gyakorlatilag megszűnt a valódi verseny.
Az ügyben részletes jelentést kértem a MÁV és a GYSEV vezetésétől. A GYSEV vezérigazgatója egyértelműen azt írta: „ A V-Híd Zrt. gyakorlatilag a magyar piacon szabad kapacitással egyeduralkodó.”

Ez nem egyik napról a másikra alakult ki. A MÁV korábban rendelkezett saját sínhegesztési kapacitással, de ezeket az elmúlt években fokozatosan leépítették. A korábban erre létrehozott MÁV-THERMIT Kft.-t 2015-re megszüntették, az önálló állami képességek eltűntek és magáncégekhez szervezték ki őket, miközben a piac néhány szereplőre szűkült.

Ma érdemben két vállalat képes ilyen munkák elvégzésére: a V-Híd és a Swietelsky. A legutóbbi GYSEV-tenderen azonban csak a V-Híd adott ajánlatot. A GYSEV tájékoztatása szerint a Swietelsky azért nem indult, mert nincs elegendő szakembere, és egy új eljárásban sem tudna ajánlatot tenni, pedig az eljárás elején még jelezte érdeklődését. Az egyajánlatos tendert látva is megkérdezte a GYSEV őket még egyszer, a vezérigazgató jelentése szerint: „Az ajánlat bírálata során kértünk a Swietelsky Vasúttechnika Kft-től információt arról, hogy miért nem adott ajánlatot. Azzal indokolta, hogy nagyon kevés szakembere maradt és a saját kivitelési munkáihoz is szűkös a mostani kapacitásuk és egy újbóli eljárásban sem tudnának ajánlatot adni.”

Ezeket a munkákat ugyanakkor nem lehet elhalasztani. A sínhegesztés nem kényelmi beruházás, hanem a vasúti közlekedés biztonságának alapfeltétele. Ha a szükséges karbantartások elmaradnak, annak az utasok látják a kárát. Ahogy a GYSEV vezérigazgatója fogalmaz mai jelentésében: „A pálya forgalombiztonsága érdekében, az átmeneti időben mindenképp szükségünk van külső kapacitás igénybe vételére, ezért került a közbeszerzés kiírásra.”

Ezért a már folyamatban lévő közbeszerzési eljárást nem állítottuk le. A döntés nem azért született meg, mert ez a helyzet kívánatos, hanem azért, mert jelenleg nem volt más szereplő, aki a szükséges munkát időben el tudta volna végezni.

Ezzel együtt teljesen egyértelmű számomra, hogy ez az állapot nem maradhat fenn.

Arra kértem a GYSEV vezetését, hogy gyorsítsák fel a saját sínhegesztési kapacitás kiépítését. Ez már megkezdődött, de képzett szakemberekre, speciális eszközökre és időre is szükség van. A cél az, hogy 2027-től már jelentősen kisebb legyen a külső vállalkozóktól való függés. A GYSEV a korábbi pályahálózatán 70%-ban saját erőből végezte a hegesztést, de a tavaly MÁV-tól átvett pályahálózat miatt kellett jelentős külső kapacitásra támaszkodnia idén - de ott legalább van alap, amire építkezve a kiszolgáltatottság megszüntethető.

Ugyanezt a feladatot rendeltem el a MÁV-nál is. Megkezdődött a saját sínhegesztési képesség visszaépítése: folyamatban van a szükséges eszközök beszerzése és a tanúsított szakemberek felvétele, 20 fő hegesztői létszám felvételére már engedélyt is kapott a MÁV-csoport.

Megértem azok felháborodását, akik azt látják, hogy ismét egy Mészáros-érdekeltség nyert közbeszerzést. De az igazi botrány nem ez az egy szerződés, hanem az, hogy odáig jutottunk: egy stratégiai fontosságú állami feladat ellátásában ennyire kiszolgáltatottá vált az ország.

Ezen nem egyetlen tender újraindítása változtat, hanem az, hogy visszaépítjük az állami vasúttársaságok saját szakmai kapacitásait, valódi versenyt teremtünk a piacon, és megszüntetjük azt a függőséget, amely az elmúlt években kialakult.

Figyeljünk az állatokra is‼️❤️🤍💚
06/08/2026

Figyeljünk az állatokra is‼️❤️🤍💚

Helyreigazítások Zsolti bácsi ügyben‼️‼️
06/08/2026

Helyreigazítások Zsolti bácsi ügyben‼️‼️

05/08/2026

Cím

Tapolca
8300

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Első Tapolca és Környéke Tisza Sziget új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Első Tapolca és Környéke Tisza Sziget számára:

Parancsikonok

Megosztás