Pipaszó és pamutfonál

Pipaszó és pamutfonál Révülni való. Sok.

Megjelent a ZOUNUK, a Szolnok megyei levéltár évkönyvének 38. kötete, amelyben több, igazán érdekes tanulmány mellett he...
02/12/2025

Megjelent a ZOUNUK, a Szolnok megyei levéltár évkönyvének 38. kötete, amelyben több, igazán érdekes tanulmány mellett helyt kapott a "Csalók, szélhámosok Bat'a cipőben. A Bata cég megtelepedési kísérletei Magyarországon" című írásom is. A 270 oldalas kötetet egyelőre csak nyomtatott formában lehet megvásárolni a Levéltárban, igazán baráti, 1790 Ft-os áron. Idővel a közgyűjteményi portálokon online is elérhető lesz, és akkor majd az oldalamra is belinkelem, de addig is minden érdeklődőt bátorítok, hogy keresse, olvassa!

Nem gyakori eset, de akik nem csak olvasnák az oldalam, a következő hetekben két helyen is meghallgatnak élőben. Novembe...
07/11/2025

Nem gyakori eset, de akik nem csak olvasnák az oldalam, a következő hetekben két helyen is meghallgatnak élőben. November 18-án 17.30 órától a Balogh Bertalan Alapítvány meghívásából Budapesten, a Fuga Építészeti Központban veszek részt a "Mezőváros a fókuszban" című kerekasztal-beszélgetésen és hármas könyvbemutatón, majd november 26-án 17.00 órától Szolnokon, a vármegyei levéltár, Levéltári Esték sorozatában tartok előadást martfűi témában. Akit érdekel és el tud jutni valamelyikre szeretettel várom!

Duplafurfang morzsák, pékinassal, szőnyegcsalással és finom fehérneműkkel.https://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2024/...
10/02/2025

Duplafurfang morzsák, pékinassal, szőnyegcsalással és finom fehérneműkkel.
https://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2024/12/10/a-furfangos-pekinas/

https://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2025/02/10/furfangos-szonyegcsalas/

Még több furfang! Egyébként a következő történetben számomra nem is a csalás ténye a legérdekesebb, és még csak nem is az, hogy a társát tönkrement tiszaföldvári úriemberként bemutató csaló, többek között a 60 év körüli, foghíjas bűntársa “finom fehérneműit” aj....

Tiszaföldvár díszpolgára (huzavona nélkül): Harold Harmsworth
09/01/2025

Tiszaföldvár díszpolgára (huzavona nélkül): Harold Harmsworth

Vagy, ahogy Magyarországon inkább ismerték: Lord Rothermere. A bulvársajtó-mágnás vikomt 1927-től publikált, a Trianon utáni Magyarország helyzetét bemutató, annak bizonyos területi igényeit támogató írásai, nyilatkozatai, és az ebből eredő általános népszerűsége, 1929 ős...

Martfűi morzsák: Hátsó füves és a nagy martfű-bagimajori fagylaltmérgezéshttps://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2024/1...
03/12/2024

Martfűi morzsák: Hátsó füves és a nagy martfű-bagimajori fagylaltmérgezés

https://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2024/11/28/rendorseg-nem-volt/

https://pipaszoespamutfonal.hu/index.php/2024/12/03/a-nagy-martfui-fagylaltmergezes/

Az emlékezet néha meglehetősen igazságtalan tud lenni. Biztos vagyok benne, hogy Habrányi Mihály martfűi cukrászmester élete során ezreknek szerzett örömet fagylaltjával, azonban az ötvenes-hatvanas évek helyi sajtójában szinte csak negatív kontextusban tűnik fel a neve. 1958-ban ...

Vajon kitalálják-e, hogy melyik településhez kötődik a magyar lottó legnagyobb főnyereményének nyertese? (oké, csak 1957...
27/11/2024

Vajon kitalálják-e, hogy melyik településhez kötődik a magyar lottó legnagyobb főnyereményének nyertese? (oké, csak 1957-ig volt a legnagyobb)

Bár statisztikailag igen csekély az esélye, hogy megüssük az ötös lottó főnyereményét, ez már a “modern” magyar lottó indulásának évében (1957) sikerült a tiszaföldvári kötődésű Huszár Ferencnek. Huszár szobafestőként dologozott és élt Budapesten, amikor a váratlan...

Hallottak már Kohn (Kormos) Imréről? Talán az oldal eddigi legérdekesebb élettörténete olvasható az alábbiakban egy tisz...
11/11/2024

Hallottak már Kohn (Kormos) Imréről? Talán az oldal eddigi legérdekesebb élettörténete olvasható az alábbiakban egy tiszaföldvári születésű férfiről aki 72 éve alatt annyit élt, ami 200 esztendőre is elég volna.

Bátran állítom, hogy az oldal eddigi legérdekesebb (élet)története olvasható a következő oldalakon, egyben talán a legkevésbé közismert is. Ismeretlen, annak ellenére, hogy a tiszaföldvári születésű Kohn Imre tevékenységének feltételezések szerint mintegy 800-1100 izraelita ...

Tiszaföldvár, Csanád Vármegye székhelye.  #
14/02/2023

Tiszaföldvár, Csanád Vármegye székhelye. #

Az első pillantásra szemöldökfelvonásra késztető cím nem téves, Tiszaföldvár – ha csak néhány napra, hétre is – de Csanád-Arad-Torontál Vármegye székhelye volt. Egy efféle földrajzi képtelenséghez persze szükség van különleges körülményekre is, amely sajnos ebben az ...

Bese Gerzson, a botcsinálta földvári pénzhamisító
02/02/2023

Bese Gerzson, a botcsinálta földvári pénzhamisító

Kissé túlzás mai történetünk főszereplőjét tiszaföldvárinak aposztrofálni, hiszen Tiszasason látta meg a napvilágot, 1850-ben. Noha Bese úr nem volt feltétlenül a legmegnyerőbb külsejű figura (165 cm magas és bal szemére kissé kancsal), a gyakorlatban mégis karizmatikus vezet...

Államilag kontrollált divat, Tisza cipőben
23/08/2022

Államilag kontrollált divat, Tisza cipőben

Nádor Vera divattervező, az 1974-ben létrehozott Magyar Divat Intézet művészeti tanácsadója szerint a szocialista Magyarország divatját a (nyugat) európai öltözködési szokásokkal való lépés tartás mellett a változások mesterséges lassítása jellemezte. A hazai divatnak időt....

Cím

Tiszaföldvár
Tiszaföldvár
5430

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Pipaszó és pamutfonál új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Pipaszó és pamutfonál számára:

Megosztás