30/07/2026
Elévülés miatt megszüntették a nyomozás Simonka György egyik ügyében. A feljelentést azért tettem még tavaly télen, mert Simonka egy indulatos posztjában konkrétan bevallotta, hogy az egyik korábbi fideszes haverjának ő szerzett egy túlfizetett kamu állást az EU-s pénzek elosztásában (lopásában) segédkező Széchenyi Programirodánál.
A nyomozás korrektnek tűnt, kiderítették, hogy egy Kovács Péter Dávid nevű harmadvonalbeli fideszes tényleg dolgozott ott 2013 és 2015 között. De mivel 2013-ben vették fel, Simonka nyilvánvaló hivatali visszaélése már elévült.
A dolognak két tanulsága van, az egyik nyilvánvaló, a másik viszont még fontosabb:
1) Az elévülések miatt érdemes sietni, sajnos pár hónap késlekedés is számíthat - bár az elmúlt években is volt bőven ügy, sok is, de azért jó lenne, ha minél kevesebben úsznák meg a 2010-es évek derekának bűnügyeit is.
2) Simonka az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet elszabotálni az elszámoltatást még akkor is, ha a nyilvánvaló tények miatt elkerülhetetlen a nyomozás elindítása. Simonka első nagy "dobása" ügyében vagy 10 évig nyomozgattak, majd a vádemelés óta is sok éve folydogál a bírósági tárgyalás. A másik, már általam tett feljelentés ügyében (ott is milliárdokat tüntetett el Simonka hálózata) is 10 éve nyomozgatnak. Közben Simonka Pusztaottlakán polgármester lett és az elkövetők már a bírósági tárgyalás kezdete óta (!) is 440 millió támogatást nyaltak fel a 24 gyűjtése szerint
Kitűnő stratégia a "mindenre kiterjedő alapos nyomozás" akkor, ha el akarunk altatni egy ügyet akár évtizedekre. Ha az új kormány valóban eredményeket akar elérni legalább a főkolomposok ügyében, akkor azt javaslom, ne akarjon MINDENT azonnal részletesen kivizsgálni. Vagy legalábbis KEZDETBEN elégedjen meg a legfőbb elkövetők egy-egy kirívó , egyszerű és jól érthető ügyének nagyon gyors felderítésével. L**h Walesa a minap azt javasolta a magyar kormányfőnek, hogy ne féljen gyorsan bebörtönözni a legfőbb elkövetőket. Mélyen egyetértek a volt lengyel elnökkel.
Az ügy előzményei, részletei korábbi posztomban: https://www.facebook.com/share/p/1ChChk1FoU/