23/06/2026
Új könyvek a könyvtár kínálatában:
ROMOK KÖZÖTT — Isztriai-félsziget a 17. században, a Velencei Köztársaság ideje alatt. Egy gyógyfüvekkel foglalkozó, magányos javasasszony, Magdaléna, aki hordák elől menekült erre a vidékre, és akire mindig is ferde szemmel néztek a faluban különös szokásai és hiedelmei miatt. Egy nap a kovács a segítségét kéri, mert lányát meggyalázták, és mély álomba zuhant. Magdaléna vonakodva ugyan, de belemegy az ápolásba, holott a múltat és a jövőt feltáró látomásai óvva intik ettől, s végül egy boszorkányperben kénytelen számot adni életéről.
Egy ismert író a jelenünkben, aki elvesztett szerelmét gyászolva menekül a félszigetre. Új regényét próbálja befejezni az Adrián, ám a gyász és a trauma rendre kizökkentik gondolatait. Hiába a magány, a folytonos önmarcangolás és a naponta leúszott kilométerek a tengerben, képtelen feldolgozni a veszteséget.
És egy fiatal altatóorvos, Aliza, aki napjainkban egy budapesti kórházban próbál segíteni a betegeken, ám gyakran csak élet és halál határán egyensúlyoz. Magányos és visszahúzódó, szenved mérgező környezetében, s anyja érzelmi zsarolásait is kénytelen elviselni. Egyetlen menedékét az úszás jelenti, de egyre különösebb látomások látogatják meg az álmait.
A három szereplő sorsa izgalmas spirálban fonódik össze a Romok között történeteiben. A magával ragadó költői képekkel megírt regény azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy meddig tart az ember saját felelőssége, honnan erednek a félelmeink, örökölhetjük-e a traumákat és a bűnöket, és vajon saját kezünkbe vehetjük-e a sorsunk.
A DANAIDA — A mitológiabeli Danaosz király leányai a nászéjszakájukon meggyilkolják férjüket, akikhez akaratuk ellenére kényszerítették hozzá őket. A Danaidáknak büntetésből az idők végezetéig lyukas hordóba kell vizet merniük az alvilágban.
Vajon kit ölt meg Csándy Katalin könyvtáros? Súlyos bűnt kellett elkövetnie, mert mintha átok ülne rajta. Bármibe fog, az kudarcra van ítélve, bárkit szeret, azt előbb-utóbb elveszti. Talán azért bűnhődik, mert kamaszkorában imádott féltestvére, Dániel kedvéért elárulta az apját? Vagy mert önző férje, Elek miatt cserben hagyta Nórát, főnökét a könyvtárban? Netán egy szégyenteljesnek megélt szerelmi viszony miatt sújt le rá az istenek haragja?
Pedig Katalin lelkiismeretes, jó szándékú, tisztességes. Ám hasztalan igyekszik, nem találja helyét a világban. Nem is találhatja, mert valójában a világtól elzárkózva él, csak önmagára és legszűkebb környezetére figyel, beleveszve a mindennapok kicsinyes gondjaiba. Élete úgy folyik ki az ujjai közül, mint lyukas hordóból a víz. Csándy Katalin önmagát öli meg, apránként, nap mint nap, amikor kiengedi kezéből saját sorsa irányítását.
Szabó Magda lenyűgöző lélektani pontossággal és érzékletességgel megírt fejlődésregénye figyelmeztetés mindazoknak, akik kényelmességből, nemtörődömségből, gyengeségből semmit sem tesznek önmagukért és a világért.
JERUZSÁLEM SZÉPSÉGKIRÁLYNŐJE — A világsikerű történelmi családregény, a Jeruzsálem szépségkirálynője anyákról és lányaikról, tiltott szerelmekről, elmesélt és elhallgatott családi történetekről, valamint négy generációt összekötő, bonyolult kapcsolatokról szól, a századfordulótól a hetvenes évek elejéig.
Gabriela anyja, Luna a legszebb nő Jeruzsálemben, a férfiak versengenek a kegyeiért. Szépsége és bája mindenki számára elérhető, de a saját lányát soha nem engedi közel magához. A kislány gyerekkora óta küszködik azzal, hogy ők ketten kötődjenek egymáshoz, de amikor beüt a tragédia, Gabriela ráébred arra, hogy anyja nem csupán Jeruzsálem mindenki által csodált és irigyelt szépségkirálynője.
Felnőttként Gabriela szeretné megérteni a kapcsolatukat, ezért sok apró darabból próbálja összerakni szefárd zsidó családja történetét dédnagyanyjától, a gyógyítóként ismert Mercadától kezdve az angoloknál takarító Rosa nagymamán és a nagynénikéin keresztül egészen Lunáig.
IRONIKUS ETOLÓGIA — Az evolúció legképtelenebb, sületlen, hagymázos ötlete minden kétséget kizáróan az ember, becenevén a Homo sapiens. Öt-hatmillió éve a bioszféra üde színfolt lehetett a bolygón sokféle állattal és növénnyel, amelyek között persze szép számmal voltak mulatságosak, netán bolondosak is, mint azt példáim igazolták, de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy tűnhetett, hogy megalapozott, tartós jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott kerekei közé por, homok, autóroncsok, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos, enzimes mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. Mi történt? Egy csimpánzméretű, a fák ágai között kiegyensúlyozottan élő derék majom megőrült...
Csányi Vilmos az ismert etológus-akadémikus ezúttal nem csak tudományos szempontból foglalkozik az emberi természettel, hanem megírja a fonákját is. Görbe tükör ez az emberi természetnek, az ő különböző kultúráival, problémáival, társadalmaival, párkapcsolati szokásaival és mulatságos politikai rendszereivel. Meglepő, hogy mennyire sok tulajdonságot hoztunk az állatvilágból, csak épp mennyire rosszul alakítottuk azokat a saját ízlésünkre...
EL CAMINO – AZ ÚT, AMI HAZAVISZ — Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg - akkor általában már késő.
Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt... Megismerhettem a lényeget.
Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amit nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem.
Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.
HAJNALCSILLAG — Darrow békében élt, de az ellenségei háborúba kényszerítették. Az Arany uralkodók felakasztották a feleségét és rabszolgasorba taszították a népét. Ő azonban nem törődött bele a sorsába, nem adta fel: mindent kockáztatva beépült az Aranyak közé, és lehetetlent nem ismerve harcolt és élt túl mindent, hogy végül elindíthassa a forradalmat, ami darabjaira szedi a marsi rendszert. Most eljött az idő, a forradalom kezdetét veszi.
(A Vörös lázadás-sorozat 3. része.)