Baracs.hu

Baracs.hu hírek Baracsról, nem csak baracsiaknak... A település Dunaújvárostól 5 km-re délnyugatra található.

Megközelíthető a 6-os számú főútról Budapest és Dunaföldvár felől, illetve az M6-os és M8-as autópályákról. Története:
Baracs és környéke már az ókorban is lakott hely volt. A település helyén állott egykor az Annamatia nevezetű római katonai tábor. A környéken sok e korból származó emlékre bukkantak, de feltártak egy római temetőt is. A településen egy Árpád-korból származó temetőt és a mellette

lévő templom romjait is feltárták. 1850 táján e romok köveiből épült fel a falu mai temploma is. A település neve az oklevelekben 1276-ban bukkan fel először, ekkor Boroch alakban írják. Feltehetően erről a Baracsról származott az a Baracs nemzetség, amelynek tagja az a jómódú Barlcus volt, akinek felesége, Gyung, Myske comes (ispán) leánya 1276-ban vámosi Veszprém vm) hozományából végrendelkezett. Ugyancsak feltevésszerűen helyezhető ide az udvarnok származású Jajab lakhelye, akit IV. László király 1281-ben a nemesek közé emelt a baracsi előhegyen levő szőlőivel. Baracs az 1900-as évek elején több tanyából és pusztából szerveződött önálló faluvá. Infrastruktúra:
2002-ben alakult meg az AGROBARACS Mezőgazdasági Rt, ami a közösség legnagyobb személyi foglalkoztatója. A község legnagyobb ipari vállalkozása a BEHÁN Acélszerkezeti Kft, amely 120 főt foglalkoztat. Az 50-es években kialakult Dunaújváros és ipara jelentős vonzerővel bír a lakosság körében. A Dunai Vasmű megépülése sok munkahelyet adott a település lakosságának. Az elmúlt évtizedekben új utcák nyíltak, portalanított utak, kulturális- és szociális intézmények létesültek. A település határában, közvetlenül a 6-os számú főút mellett halászcsárda és sportrepülőtér várja vendégeit.

12/05/2026

Tisztelt Mezőgazdasági Vállalkozók! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Baracs településen is végrehajtja az Agrárium, 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást kötelező az adatfelvételre kijelöltek számára. Az adatgyűj...

12/05/2026

A vezérpark – számos rendezvény mellett – a szabadtéri kikapcsolódás, játék helyszíne is. A park végében történő fásítással a kertbarát egyesület tagjai és a munkások még kellemesebb ligetté alakítják a területet.

▶ Facebook: https://www.facebook.com/baracs.online

10/05/2026

Értesítem Kedves Betegeimet, hogy 2026. május 12-től (kedd) 2026. május 18-ig (hétfő) és 2026. május 22-én (péntek) szabadságon leszek Távollétemben helyettesít: dr. Fekete Borbála ...

07/05/2026

Sportprogrammal kezdődött az idei majális: a Templomosról induló örömfutással a nemrégiben elhunyt Kovács István mikulásnagykövet, a fáklyafutás szervezője emléke előtt tisztelegtek.

▶ Facebook: https://www.facebook.com/baracs.online

28/04/2026

A színpad varázslatos hely, ahol életre kelnek történekek, érzések és gondolatok. Ahol a szereplők bárkivé és bármivé változhatnak, ahol megmutathatják önmagukat, de legfontosabb az az élmény, amit egymásnak és a közönségnek adnak. Tizenkettedik alkalommal, idén hat csoport részvételével rendezték meg a színjátszó fesztivált a Faluházban.

▶ Facebook: https://www.facebook.com/baracs.online

#2026

27/04/2026
27/04/2026

Tisztelt Szülők! A 2026/2027. nevelési évre vonatkozóan az iskolai étkezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk. Kérjük a tájékoztató végén található mellékelt nyilatkozat letöltésével és kitöltésével jelezzék igényüket az iskolai étkezésre. A nyilatkozat le...

23/04/2026

A vers mindenkié – ez volt a mottója az idei költészet napi rendezvénynek. Az ünnep alkalmából versmondásra várták a Faluházba az óvodásokat, az iskolásokat és a Barátság Nyugdíjas Egyesület tagjait. A versek ezúttal is szívből és átéléssel szólaltak meg.

▶ Facebook: https://www.facebook.com/baracs.online

FIGYELEM! HELYSZÍNVÁLTOZÁS!
22/04/2026

FIGYELEM! HELYSZÍNVÁLTOZÁS!

22/04/2026

2026. április 21-én meghozott önkormányzati rendeletmódosítások: Baracs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2026. (IV.21.) önkormányzati rendelete a bölcsődei étkeztetés és gondozás térítési díjairól szóló 11/2022. (VIII.31.) ...

Gondtalan, felhőtlen gyermekkorért - Javaslatok, tanácsokforrás: Bethesda Gyermekkórház
21/04/2026

Gondtalan, felhőtlen gyermekkorért - Javaslatok, tanácsok

forrás: Bethesda Gyermekkórház

Cím

Táncsics Utca 27
Baracs
2427

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 12:00
Péntek 08:00 - 12:00

Telefonszám

+3625521010

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Baracs.hu új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Baracs.hu számára:

Megosztás

Kategória