31/05/2026
🇦🇲🎸 KÖSZÖNET A FELEJTHETETLEN KONCERTÉRT! 🎸🇦🇲
Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a Nemra együttes tagjainak a 18. Belvárosi Fesztiválon adott lenyűgöző és magas színvonalú koncertjükért!
Különösen hálás vagyok, hiszen a zenekar az első szóra, örömmel fogadta el a meghívásomat, és hozta el Budapestre azt az egyedülálló energiát, amely Jereván egyik legelismertebb zenekarává teszi őket. Szószólóként megtiszteltetés volt számomra, hogy finanszírozóként és támogatóként is hozzájárulhattam ehhez a rendezvényhez.
Külön köszönetemet szeretném kifejezni Belváros-Lipótváros Önkormányzatának, amiért biztosította a csodálatos belvárosi helyszínt, és lehetőséget adott arra, hogy Jereván – mint a kerület testvérvárosa – ilyen méltó módon mutatkozhasson be a fesztivál nagyközönsége előtt.
Ez az esemény a magyarországi örmény közösség számára felejthetetlen élmény marad az élőzene erejével is megélhettük összetartozásunkat, miközben a magyar közönség számára is átélhetővé tettük a mai, pezsgő örmény kultúra egy szeletét.
Még egyszer köszönöm a zenekarnak a különleges zenei élményt és a profizmust, a helyszínen megjelent lelkes örmény és szórakozni vágyó közönségnek pedig a fantasztikus hangulatot és a támogatást!
Hamarosan újra találkozunk!
Akopjan Nikogosz
örmény nemzetiségi szószóló