Erzsébetvárosi etűdök avagy mi erzsébetvárosiak

16/05/2026

Az úgy volt… címmel még április végén Janikovszky Éva életművét bemutató kiállítás nyílt a Kult7 laborban. Az exkluzív tárlatnak – ahogyan nevezik – mindjárt három kurátora is akadt, így az ember valami valóban különlegeset vár, ehelyett azonban egy „kerítéskiállítást” kap néhány tablón keresztül, olyan vizuális színvonalon, amely inkább emlékeztet egy hetvenes évekbeli üzemi agitációs tárlatra, mint egy országos jelentőségű életmű kortárs bemutatására.
És itt nem pusztán a korszerű vizuális gondolkodás hiányáról van szó. 2026-ban Janikovszky Éva életműve szinte kiált a multimediális és interaktív megjelenítés után: hangokért, rádiórészletekért, mozgóképért, megszólaló szövegekért. Mindez azonban talán még nem is lenne zavaró, ha a kiállítás nem elégedne meg az életmű felszínének kapargatásával. De mielőtt pontosítanék, mert lesznek bőven konkrétumok, előbb lássuk, mi minden vész el abban a pillanatban, amikor egy életművet néhány Wikipédia-szerű panelre egyszerűsítenek. Természetesen minden ízlés és válogatás kérdése, de az bizonyos, hogy az általános sablontól el kellene szakadni. Ugyanis a kiállítás recepciója szokás szerint infatilizálja őt. A megjelenített „kedves írónéni” kép elfedi: intelligenciáját, társadalmi érzékenységét, keserű iróniát, kiváló dramaturgiai érzékét, és azt, mennyire modern volt a megszólalásmódja.
Hiányoznak a meggyőző, eredeti forrásanyagok, mint például a Szegedi Friss újság említése Kucses Éva kedves szavalásáról, szegedi gimnáziumának értesítőjében megjelenő szinte kitűnő érdemjegyei, az írás arról, hogy sportgyőzelmet is aratott.
Olyan írásaiból, melyeknek semmi köze a gyermekirodalomhoz, semmit nem kapunk, amelyek az Élet és Irodalomban, az Ez a divatban vagy Köznevelésben jelentek meg.
Nincs forrásértékű beszámoló arról sem, amikor a Móra Kiadó 1960-ban új írót avat.
Nem kapunk egyetlen kritikai beszámolót sem első könyvéről, nem tudjuk meg mikor kezd el elsőként író-olvasó találkozókra járni és nem olvashatjuk az ELSŐ interjút sem, amely a Család és Iskola című lapban jelent meg 1966-ban.
A kiállításból nem derül ki, hogy Janikovszky Éva mennyire erőteljesen volt jelen a korabeli rádióban, hiszen rendszeresen hallhatóak voltak rádiójátékai és meséi, mint a Jó napot, Tamás, amelyet Komlós Juci olvasott fel, vagy a Tragacs, a Bezzeg a Karesz, A bunker, A levél a portán című. Ezekből természetesen hallgatható formában mind megjelenhetnének részletek a kiállításon, hiszen mindez csupán fülhallgató kérdése.
Ha már az interaktivitásról beszéltem: hol egy részlet Az égigérő fűből (1979), miért nem látható Dési János riportfilmje Janikovszky Éváról vagy Szoboszlay Péter 1966-os Ha én felnőtt volnék című animációs filmje.
Itt volna a helye a Száz év – száz részlet – című négyrészes filmnek is (részenként 35 perc), amelyben Janikovszky Éva műveiből hangzanak el részletek, részenként 25. De említhetném még Az én családom című vagy a Felelj szépen, ha kérdeznek! című animációs filmeket.
Így azonban a látogató végül nem Janikovszky Évával találkozik, hanem egy poros, leegyszerűsített kultúrpolitikai emlékképpel, amely éppen azt a frissességet, intelligenciát és modernséget tünteti el, amely miatt Janikovszky Éva ma is eleven és kortárs szerző lehetne.

14/04/2026

Erzsébetváros születése – ahogy ma már tudjuk

Ez a szöveg egyszer már elkészült.

Évekkel ezelőtt én írtam meg Erzsébetváros születésének történetét a hivatalos önkormányzati felület számára. Azóta azonban új források kerültek elő, és kiderült: a történet több ponton korrekcióra szorul. Nemcsak részletekben, hanem lényeges kérdésekben is – például abban, hogyan és mikor született meg maga az „Erzsébetváros” elnevezés.
A javított változat még tavaly ősszel elkészült. Akkor el is jutattam annak, akinek kellett. A honlapon azonban több mint fél éve minden maradt a régiben.

Ezért most itt következik Erzsébetváros születésének története – a jelenlegi tudásunk szerint.

Buda és Pest egyesítésekor, 1873. január 24-én a fővárosi 34-es küldöttség I. albizottsága kilenc választó- és közigazgatási kerületet hozott létre. A Terézváros névre hallgató külvárosi negyedet a Király utca mentén kettéválasztották: az utca páros oldalától északra...

27/03/2026

Éppen ma lenne 70 éves Békés Pál (1956-2010) író, drámaíró, műfordító, egyetemi tanár. Halála évében kezdeményezésemre állíttattuk az emléktáblát szülőházán az István utca 19-es számú házon, a Csikágó mélyén.

Egyik utolsó interjúját éppen nekem adta pontosan egy évvel a halála előtt. Beszélgettünk a szülőházról, a családról, a máramarosszigeti nagypapáról, furcsán üres csokoládépapírokról, Futó Jánosról és azokról a 15-16 éves srácokról, akik befészkelték magukat a család második emeleti saroklakásába.

Hihetetlen szerencsém, hogy közel egyórás beszélgetésünk hangfelvételét megőriztem, ma is nagy kincsként őrzöm. Ahogyan a többit is!

És még mennyi minden mást😊

Ami még fontos: a fotó saját készítés

08/03/2026

Március 8-a nőnap tiszteletére ízléses, szép és informatív tablókiállítás nyílt Erzsébetváros asszonyai címmel a Klauzál tér és az Almássy tér kerítésein. A kiállítás 15 asszonyt mutat be erzsébetvárosi kötődéseik figyelembevételével, fogalmazzunk úgy hangsúlyozásával. Néhány tablón nem eléggé hangsúlyos az erzsébetvárosi kötődés, néhol pedig kedvesen erőltetett.
Lássuk: hiányzik Blaha Lujza otthonának pontos utca és házszáma, a házon ráadásul emléktábla áll; ha valaki Rákosi Szidi színiiskolájába járt, érdemes leírni, hogy az iskola Erzsébetvárosban volt, mert Herendi Manci és Ilosvay Rózsi is oda jártak; Janikovszky Éva esetében emléktábla áll a házon, amelynek pontos címe nincs megemlítve; Szenes Hanna kerületi kötődése csupán jelképes; Bischitz Dávidné Fischer Johanna esetében hiányzik az egyébként pontatlanul megnevezett Fővárosi Szegény Gyermekkert Egylet – az elnevezés helyesen: Fővárosi Gyermekkert Egylet – pontos címe, amelynek alapításában Fischer Johanna nem részt vett, hanem ő volt az egylet elnöke; Fahidi Éva, bár valóban Erzsébetváros díszpolgára (2022), de soha semmi köze sem volt a kerülethez; Jókai Anna esetében hiányzik a Dohány utcai házszám, ahol lakott.
És végül utolsónak következik a legkellemetlenebb, írhatnám kínos írásos tévedés: Kozmutza Flóra, azaz Illyés Gyuláné esetében sem a feltüntetett születési 1891 (1905 a helyes), sem a halálozási évszám 1975 (1995 a helyes) nem stimmel. Arról nem is beszélve, hogy nem tíz, hanem nyolc éven át (1972-től 1980-ig) volt a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója, amely 1956-1999 között működött a Bethlen tér 1-ben. Ennél több erzsébetvárosi kapcsolódás azonban a legnagyobb jóindulattal sem írható le. Esetében a tabló így fogalmaz: „Illyés feleségeként alakja megjelenik a kerület gazdag irodalomtörténeti emlékezetében, …” Ez azonban egy kedves retorikai trükk, amely kissé messze áll a valóságtól.
Végezetül az már az én személyes, színház- és helytörténészi szomorúságom, hogy bár a válogatás vállaltan szubjektív, ennek ellenére lemaradt róla az egyik legnagyobb színésznő, a virtuóz, örökké megújulásra kész stílusú, főnixmadárként többször újjászülető, tragikus sorsú Bajor Gizi (1893-1951), aki az Erzsébet körút 1. számú házban született. A házon egyelőre nincs emléktábla.

A fotón: Kozmutza Flóra téves születési és halálozási adatai: sem az év, sem a hónap, sem a nap nem stimmel. A megfejtés: a születési és a halálozási adatok Steinschneider Lillyt rejtik:)

12/02/2026

Egy fotó alakváltozásai
avagy hogyan nem járt soha Edison a Kazinczy utcában

Detektívmunka a Kazinczy utcában!
Edison Budapesten járt, de nem ott, ahol a fotó szerint – és mégis mindenki úgy tudja… Itt a városi legenda, a tények és egy kis repkényes csavar története!

Nem mindennapi gyakorlat, de munkája közben egy helytörténész néha akaratlanul is azzal szembesül, hogy helyreigazít egy városi legendát, amit szépen leválaszt a dokumentálható tényekről és a történetet visszavezeti az eredeti forrásához. Ahol még kristálytiszta. Írhatnám, hogy kihúzom a sztori alól a városi anekdota szőnyegét, kicsit megkarcolom a legenda aranykeretét. Ezt történt most is, hiszen az a legjobb, ha egy egyébként szerethető történet a saját hangján szólal meg. Összefoglalva: amit csinálok nem más, mint a városi emlékezet rétegződésének vizsgálata. A mítoszt nem rombolom, inkább megírom annak genealógiáját.

Mindez arról jutott eszembe, hogy különféle kiadványokban, kötetekben és online felületeken gyakorta jelenik meg egy fotó Edisonról 1911-es budapesti látogatása kapcsán, amelyen a világhírű feltalálót egy karosszékben ül, mellette ül tanítványa és barátja, Fodor István (1856 – 1929), nem mellesleg a „magyar villamosítás” megszervezője. És áll ott még valaki, akinek nem szokás leírni a nevét, holott ott látható a fotón: ő nem más, mint Francis Jehl (1860-1941) Edison laboratóriumi asszisztense. A fotó képaláírása szerint: Edison egykori munkatársaival a Kazinczy utcai telepen. Egyébként a fotó sem az a fotó! Annál is inkább, mert Fodor István és Edison között a „felvételen” repkény erőszakoskodik. Igen, erőszakoskodik, ugyanis, ha jobban megnézzük a zöld növényzetnek Edison háta mögött gyanúsan fehér a széle, mintha utólag került volna oda. Érdemes még felfigyelni az Edison bal füle mögött látható kis kúpra, közepén egy nyílással, ennek is lesz még jelentősége.

A fotó így szerepel a 2002-ben kiadott Sitkei Gyula: A Kazinczy utcai áramszolgáltató telep története című kiadvány belső borítóján, sőt, még az Elektrotechnikai Gyűjtemény archívumában is. És tudjuk, amit sokan állítanak az úgy is van😊 Az állítás akár igaz is lehetne, egyetlen baja van, hogy nem az.

Mindez hogyan ferdült el? Nem is annyira bonyolult módon. Fodor István Edison tanítványa, munkatársa és a későbbiekben barátja volt. Ő volt az, aki az éppen európai körúton járó világhírű amerikai feltalálót a szomszédos Bécsből Budapestre invitálta. Edison 1911. szeptember 12-én kedden 13 ó ra 40 perckor vonattal érkezett és szeptember 13-én szerdán délelőtt 10 órakor gépkocsival távozott Budapestről, vagyis mindössze csupán néhány órát tartózkodott a magyar fővárosban. Edison szállása a Duna-parti Grand Hotel Hungária szálloda 110, 111 és 112-es szobáiban volt, hiszen Budapestre érkezett a feltalálóval népes családja is. A mindenütt tévesen elterjedt fotón három férfi látható, ahogyan azt már korábban írtam.
Csakhogy megtaláltam az EREDETI fotót, mégpedig a Vasárnapi Újság 58. évfolyamának 38. számának a 758. oldalán. A fotó készítője nem más, mint a hírneves fotográfus Erdélyi Mór, aki egyébként rendszeresen dolgozott a Vasárnapi Újságnak, s a fotó alatti képaláírás szerint „A Hungária Szálló teraszán, budapesti ismerőseivel – Edison Budapesten”. Csakhogy ezen a fotón nem három, hanem négy férfi látható, s a negyedik férfi az üldögélő Fodor István és a szintén ülő Edison között nem más, mint a transzformátor egyik feltalálója Zipernowsky Károly. A két fotót megnézve nem lehet kétséges, hogy ugyanarról van szó, azt azonban nem tudom, hogy szegény Zipernowskyból később miért lett látványosan repkény. A már említett, Edison bal füle mögött látható kis kúp, közepén egy nyílással pedig vélhetően nem más, mint egy kitekerhető napellenző kurblitartója. Végül is, nyári napokon a Duna-parton akár kellemetlen is lehet a napsütés.

Most már csupán arra kell magyarázatot adnom, miért is történt a jótékony célú Kazinczy utcai ferdítés. Legvalószínűbbnek az tűnik, amiről kevesen tudnak, hogy Fodor István lakása ebben az időben, bármilyen furcsa is, a Kazinczy utca 21-ben volt, vagyis az áramszolgáltató telep épületében. (Így derül ki, hogy tartozunk magunknak Fodor István pályaívének megrajzolásával és emléke ápolásával.)

Akkor tehát mi is történt? A megoldást, mint minden városi legenda esetében egyszerűnek látom: Erdélyi fotója eredetileg egy társasági-reprezentációs pillanat, amely az „Edison Budapesten” kontextusban jelent meg. Valamilyen oknál fogva azonban a fotó önálló életre kelt, konkrét forrásmegjelölése elkopott, s mindezt valaki – a legnagyobb jószándékkal, jó eséllyel az akkor még létező Elektrotechnikai Múzeumban – hozzákötötte az elektromossághoz. Márpedig Erzsébetvárosban a legismertebb elektromos helyszín a Kazinczy utcai telep. És ha már Kazincy utcai telep, ahol Fodor István lakott, aki egyébként rávette Edisont a budapesti útra, akkor teljesen egyértelmű, hogy Edsion meglátogatta barátját annak lakásán. És készen is vagyunk, a képaláírás önálló életre kelt, s mint mindig ilyen esetben elkezdett tényként terjedni. Nos, mi ez, ha nem jóhiszemű klasszikus emlékezetátírás.

Zárásképpen: egyébként Edison teljes budapesti programja a rendelkezésemre áll, még azt is tudom, hogy mi volt az ünnepi menü a szállodában😊