FSZEK Újpesti Könyvtár

FSZEK Újpesti Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyilvános könyvtára. Elsősorban a jazz területén számít az ország egyik legerősebb zenetárának.

Könyvtárunk 2018-ban mind szolgáltatásaiban, mind külső megjelenésében megújult és kihasználtuk a 2020-as pandémia miatti kényszerű zárvatartást is. Tovább folytattuk a gyerekkönyvtár megújításával és egy kamasz szoba létrehozásával, a fogadótér, a folyóirat olvasó és a belső kölcsönző terek átalakításával. Így szándékunk szerint lehetőség nyílt a könyvtár jobb, "használó barát" elrendezésére. Méd

iatárunkban található Budapest legnívósabb CD gyűjteménye, amely széles műfaji kínálattal várja a zenerajongókat. Folyóirat olvasónkban 66 féle újságot, folyóiratot, hetilapot olvashat, kölcsönözhet, közte 5 féle napilapot. Emeletünkön:
A tanulási vagy kutatási célból internetezők munkája kellemes, nyugodt körülmények között folyhat az emeleten elhelyezett számítógépeken. Az emeleti e-olvasóteremben tagjaink ingyenesen használhatják előfizetett adatbázisainkat, és lehetőség van WIFI csatlakozásra is, egyben két közösségi netes gépet is biztosítunk. Létrehoztuk az emeleten a Művészetek Tárát, ahol az irodalom - vers és dráma - békésen megfér a festészet, az építészet, szobrászat gyönyörű albumaival és szakkönyveivel illetve a Tudás Tárát, ahol a Kötelező Olvasmányok mellett, az idegen nyelvű kiadványok, az oktatócsomagok és a felvételire, érettségire felkészítő dokumentumok mellett a nyelv- és irodalomtudomány is helyet kapott. Itt maradt a Szakkönyvek Tára, melyet felfrissítettünk és rendbe tettünk. Földszinten:
A már említett újságolvasó és Média Tár mellett itt találja a szépirodalmi kölcsönző teret, amelyben a hagyományos ABC mellett 21 féle témát alakítottunk ki a jobb, könnyebb és egyszerűbb olvasmány beszerzés érdekében. A megszokott Krimi, Kaland, Fantasztikus, stb. témák mellett talál Önfejlesztést, Állattartást, Erotikát és Női sorsot is például. Külön teremben található a Gyerekkönyvtár és annak részeként a Kamasz szoba. A legkisebbek játszóházának dobogót építettünk és egyre beljebb haladva egyre nagyobb korosztályok találják meg olvasnivalójukat. A tanulni, olvasni vágyó "nagyobbak" részére egy kis szobányi területet hoztunk létre WIFI-vel, tabletekkel, puha szőnyeggel, társasjátékokkal, heverővel, babzsákokkal. így minden korosztály zavartalanul használhatja a könyvtárat. Rendezvényeink, kézműves foglalkozásaink kétheti rendszerességgel ismétlődnek, kiegészülve a jeles ünnepeinkhez, különböző eseményekhez kötődő programokkal. Tavasztól őszig, jó időben olvasóink rendelkezésére áll az árnyas belső kert, ahol a könyvtár két kis lakóját, két teknősbékát, Alízt és Ervint is megtekinthetik. Kihasználva a pandémia miatti bezártságot, a rendezetlen, elhanyagolt nagy kertünket is rendbe hozattuk - köszönjük az Újpesti Önkormányzatnak - hogy azt is rendelkezésükre tudjuk bocsátani. Füvesítés, új fák elültetése és még egy kis színpad beépítése is belefért. A könyvtárunkban működő kulturális alapítvány (Humanitas Kulturális Alapítvány, adószám: 19671994-1-41) a még több dokumentum beszerzését és még nívósabb rendezvények szervezését segíti elő. HUMANITAS Közhasznúsági jelentés 2010: http://www.box.net/shared/kz2p0c0hfq28dyf8nlh9

HUMANITAS Közhasznúsági jelentés 2014:
https://app.box.com/s/pfxf2erq0bketfogwsz6s7u8ebllbu9t

HUMANITAS Közhasznúsági jelentés 2016:
https://app.box.com/s/gmiyey8rqeytq3uyn1tvl8of0rqho2nu

Alapítványi beszámoló_2017:
https://app.box.com/s/x7pdgp2cu1qis1509alw013zk26s8zrx
https://app.box.com/s/widllpzlzpf2nng6wc4415ltt88jueir

Alapítványi beszámoló_2018:
https://app.box.com/s/eap4sfwkta88ishrdw6h1xtagy49f4cu
https://app.box.com/s/b2hhzugka9rvcaldbhzb3y23nmcgehhg

Alapítványi beszámoló_2019:
https://app.box.com/s/9k37ryopk20ttq7zua00fdxlbg913efx

Ázsiai irodalom rajongóknak ajánljuk...
11/08/2026

Ázsiai irodalom rajongóknak ajánljuk...

Macska rajongóknak ajánljuk...
07/08/2026

Macska rajongóknak ajánljuk...

Kedves Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagok és kedves érdeklődők!A mai napra tervezett Krúdy Est - Németh Nyiba Sándorral egye...
06/08/2026

Kedves Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagok és kedves érdeklődők!
A mai napra tervezett Krúdy Est - Németh Nyiba Sándorral egyeztetve -ELMARAD!
Az Olvasóligetben, ahol tartanánk, árnyékben 37-38 celsius fok van. Az emeletet már a hét elejétől lezáratta főigazgató asszony a hőségriadó miatt. Ott ugyanúgy 38 celsius fok van zárt környezetben.
Számolva a könyvtárba utazás "forró" nehézségeivel is fájó szívvel, de a meg nem tartás mellett döntöttünk.
Azt gondolom, jelen helyzetben mindenki egészségügyi állapota fontosabb.
Szeptember 03-án, remélhetőleg már jobb körülmények közt, a szokott időben, várunk minden kedves irodalom- és művészetbarátot!
Goldoványi Zoltán könyvtárvezető

Az Országos Táncsics Művészkör augusztusi és szeptemberi kiállítóiRideg Judit SIMONE díjas és Simon M. Veronika Kunst Me...
05/08/2026

Az Országos Táncsics Művészkör augusztusi és szeptemberi kiállítói
Rideg Judit SIMONE díjas és Simon M. Veronika Kunst Meister, CSERHÁT-MUNKÁCSY és HOLLÓ LÁSZLÓ díjas festőművészek.
Kiállításuk könyvtárunkban ingyenesen megtekinthető 2026 szeptember 26-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében.

Kérem a megértéseteket!
03/08/2026

Kérem a megértéseteket!

Kérlek figyeljetek oda! Itt az újabb hőségriadó és a jövő héten a könyvtárra vonatkozó rendelkezések!
31/07/2026

Kérlek figyeljetek oda! Itt az újabb hőségriadó és a jövő héten a könyvtárra vonatkozó rendelkezések!

🌡️ Újabb hőségriadó, újabb átmeneti változások!

A rendkívüli hőségre és az érvényben lévő hőségriadóra tekintettel néhány tagkönyvtárunk nyitvatartása és szolgáltatásai 2026. július 31. és augusztus 4. között átmenetileg módosulnak.

📍FSZEK Újpesti Könyvtár - A nyári nyitvatartás szerint működik, azonban csak kölcsönzésre van lehetőség.
📍FSZEK Dagály utcai Könyvtár - A nyári nyitvatartás szerint működik, azonban csak kölcsönzésre van lehetőség.
📍FSZEK Királyerdei Könyvtár - Hétfőn és kedden ZÁRVA tart, legközelebb augusztus 5-én, szerdán nyit. A hőségriadóra való tekintettel az augusztus 3-án, és 4-én lejáró kölcsönzések határidejét 1 héttel meghosszabbítottuk.

A FSZEK Török utcai Könyvtár az augusztus 3-án és 4-én lejáró kölcsönzések határidejét egy héttel meghosszabbította.

Köszönjük a megértést és türelmet!

A nagy hőségben is sokan jöttek el a Halál Kávéház rendezvényére. Köszönjük Nórának a mai életvezetést is.
30/07/2026

A nagy hőségben is sokan jöttek el a Halál Kávéház rendezvényére. Köszönjük Nórának a mai életvezetést is.

30/07/2026

Kedves Nyugiklub tagok!

Értesített minket a nyugiklub, hogy a hőségre való tekintettel a mai összejövetelt nem tartják meg!

Nyáron is folytatódik az újpesti Halál Kávéház, azonban kivételesen módosul a júliusi találkozó időpontja, alkalmazkodva...
28/07/2026

Nyáron is folytatódik az újpesti Halál Kávéház, azonban kivételesen módosul a júliusi találkozó időpontja, alkalmazkodva a nyárhoz.
Július 30-án csütörtökön találkozunk, a szokott 17 órakor a FSZEK Újpesti Könyvtár emeletén esetleg az Olvasóligetben.
Remélhetőleg nem lesz újabb hőségriadó és egy izgalmas, kellően mély, de humoros, tanulságos estét tölthetünk el a halál-gyász-veszteség hármas területén.🌓
Várok mindenkit nyáron is!
Nóra

Cím

Király Utca 5
Budapest
1042

Nyitvatartási idő

Hétfő 13:00 - 19:00
Kedd 08:00 - 14:00
Szerda 13:00 - 19:00
Csütörtök 13:00 - 19:00
Péntek 08:00 - 14:00

Telefonszám

+3613694979

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni FSZEK Újpesti Könyvtár új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése FSZEK Újpesti Könyvtár számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória