10/08/2026
Toroczkai László X-posztja: ❗️A Tisza Párt lassan minden létező jogállami normát, így a házszabályt is rendszeresen megsérti, sárba tiporja. Ebből alakult ki (Magyar Péter verbális támadása után) ma egy jókora műbalhé, amely során Bujdosó Andrea frakcióvezető is bizonyította, hogy Magyar Péter gyalázkodó, agresszív stílusának átvétele valamiféle követelmény lehet a Tisza Pártban.
A korábbi megállapodást és a házszabályt is sérti ugyanis, hogy egy képviselő (vagy akár a frakciója) mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, a felszólalása után felállítsa az összes képviselőt. Ma ez történt a roma holokauszt kapcsán. Emiatt kértem a házbizottság rendkívüli összehívását, amely meg is történt. Az Országgyűlés ugyanis nem a Tisza Párt játszótere, és mi nem vagyunk Magyar Péterék inasai.
A házbizottság ülése végül azzal zárult, hogy a házelnök fog megemlékezni a holnapi ülés előtt az úgynevezett "porajmos", a roma holokauszt áldozatairól, és ez így az Országgyűlés hivatalos, közös megemlékezése lesz. Egyúttal mi azt kértük, hogy minden, a származása alapján kivégzett, illetve a szülőföldjéről elüldözött honfitársunkról hasonlóképpen emlékezzünk meg a jövőben.
Így a Délvidéken 1944-45-ben kivégzett több tízezer magyarról, a Beneš-dekrétumok felvidéki deportált áldozatairól, a kétszázezer német származású, szülőföldjéről elüldözött honfitársunkról, de tartson az Országgyűlés ugyanilyen emléknapot a mohácsi vész 500. évfordulóján, 2026. augusztus 29-én is.
Származástól függetlenül minden ártatlan áldozat, vagy éppen hősi halott emléke előtt tisztelgünk, fejet hajtunk.