21/04/2012
Olvasnivaló a Süni ökológiai gyerekmagazin 2011/3-as számából
Karácsonyi NÁSZUTASOK
Magyar természetvédők is segítik a rákok veszélyes vándorlását a távoli, kicsiny szigeten
Írta: Laczi Gabriella
Jáva partjaitól nem messze, az Indiai-óceánban található egy aprócska sziget, amely alig több mint száz évvel ezelőtt még lakatlan volt – vagy legalábbis ember nem lakott rajta. 1643-ban, épp Karácsony napján sikerült felfedezni, ennek köszönheti a nevét. Ekkor azonban még nem vált lakottá: az első lakosokat, főként kínai és maláj munkásokat csak jóval később telepítették be ide, hogy foszfátot bányásszanak.
A Karácsony-sziget ma Ausztráliához tartozik. Lakossága úgy 2000-3000 főre tehető: 70%-ban kínaiak, 20%-ban európaiak es 10%-ban malájok lakják. A lakosság száma egyébként ennél sokkal kevesebb szokott lenni: most azért ilyen magas, mert az itt lévő menekülttáborban lakók száma megnövekedett az elmúlt időszakban történt természeti katasztrófák miatt. Ez a sziget gazdasága számára igen kedvező, ugyanakkor nem használ a sziget természeti környezetének.
Márpedig a Karácsony-szigeten a természetvédelem központi kérdés. A mindössze 135 négyzetkilométer nagyságú szigetecske területének 63%-a nemzeti park. A fennmaradó területeken vannak a bányák, és itt élnek a lakosok is. A sziget egykor kizárólag foszfátbányászatból tartotta fönn magát, és ez sajnos a mai napig működik. Jó hír azonban, hogy az elkövetkező években már nem jelölnek ki újabb területeket bányászatra. A jövőben teljes mértékben meg fog szűnni a kitermelés, és az egykori bányaterületek is a Nemzeti Parkhoz fognak tartozni. A Christmas Island National Parkban dolgozom jelenleg én is, mint „field officer”, ami nálunk nagyjából a természetvédelmi őrnek felel meg.
Veszélyben az őshonos lények!
Ahogy az már lenni szokott az ilyen érintetlen, parányi földdarabokon, az ember megjelenése a Karácsony-sziget számára sem volt nagy ajándék. A sziget élővilága igen egyedi, több olyan fajnak is otthont nyújt, amelyek máshol a világon nem fordulnak elő. Sajnálatos módon ezek némelyike az emberi beavatkozás következtében már ki is halt. Így járt például a Maclear-patkány (ugye, milyen meglepő, hogy egy patkány is lehet veszélyeztetett faj?), és kihalás fenyegeti a karácsony-szigeti repülőkutyát, valamint néhány endemikus (csak itt élő) hüllő- és madárfajt is. A Nemzeti Park komoly erőfeszítéseket tesz a megmentésük érdekében, szaporítóprogramokkal és kutatómunkával próbálva a számukat megsokszorozni. Sikeresnek mondható például a kékfarkú szkink megmentését célzó tenyészprogram, amelyben én is részt vehetek, egy másik gyíkfaj, a karácsony-szigeti erdei szkink viszont még igen súlyos helyzetben van. Vészesen lecsökkent két gekkófaj, az óriás karmosgekkó és a Lister-gekkó létszáma is, rózsaszín vakkígyót pedig évek óta nem látott senki.
Hová lett a denevér?
A munkánkhoz tartozik az is, hogy hangfelvevő-készülékeket helyezünk ki, remélvén, hogy valahol ráakadunk a karácsony-szigeti törpedenevér egy élő példányára. Sajnos eddig még nem jártunk sikerrel: ezt a fajt 2009-ben látták/hallották utoljára, s elég nagy a valószínűsége, hogy örökre eltűnt a föld színéről. Nem ismeretes kihalásának a pontos oka, de valószínűleg a szkolopendrák (óriás százlábúak), a farkasfogú kígyók, az „őrült hangyák” és a házimacskák betelepítése egyaránt hozzájárult eltűnéséhez.
A szigeten élő 23 madárfaj legtöbbjének a neve elé odatehetjük, hogy „karácsony-szigeti” – a latin névben ez úgy hangzik: „natalis”, ami a születésre (mármint Jézus születésére) utal. Míg a karácsony-szigeti pápaszemesmadár nektárral táplálkozik, addig az ugyancsak helybeli karvalybagoly rovarokra, patkányokra és gekkókra vadászik. A karvalybagoly mellett létezik külön karácsony-szigeti karvaly is – nagyon kíváncsi madár, az erdőben sokszor az ember nyomába szegődik, egészen közel merészkedve. A smaragdgalamb Ázsiában széltében elterjedt, gyakori madár, ám az itteni alfaja ennek is veszélyeztetettnek számít.
Madarak a partokon
A tengeri madarak nagy utazók, így köztük nem olyan sok a helyi specialitás, de azért akad ilyen is. Például a falakó szula, amely rokonával, az ismertebb barna szulával ellentétben nem a földön, hanem magas fákon fészkel. Egyedeinek száma súlyosan csökken, ami valószínűleg a betelepített macskáknak, patkányok és az „őrült hangyák” rovására írható. Ugyancsak a vízhez közeli magas fákon fészkel a vöröslábú szula, valamint a vörösfarkú és a fehérfarkú trópusimadár is. Valamennyi tengeri szárnyas közül talán ezek a legszebbek: mintha a sirály és a fecske keverékei volnának, pedig a pelikán rokonai.
Itt költ a fregattmadár is, melynek hímje a szuláéval ellentétben könnyen felismerhető: kisebb a tojónál, és hatalmas, piros toroklebenyt visel, melyet az udvarláskor felfúj. Komisz madár egyébként: amikor kisebb társai zsákmánnyal a csőrükben próbálnak visszatérni a partra, addig kergeti őket a levegőben, míg el nem ejtik zsákmányukat. Egymással sem viselkednek sportszerűbben: sokszor a társaik fészkeit is tönkreteszik, hogy több fészekanyaghoz jussanak.
A rákok nászútja
A Karácsony-szigetet azonban elsősorban nem ezek az állatok tették híressé, hanem a rákok. Sokan láthatták David Attenborough filmjét, amely a vörös rákok vonulását mutatta be. Ez a monszun időszakában következik be, ugyanis a rákok a rengeteg esőt és a borús időt használják föl a hosszú úton, hogy megvédje őket a kiszáradástól. A rákok vonulása több szakaszból áll: először a hímek indulnak útnak, majd mikor végre elérik a vizet, gödröket ásnak az érkező nőstényeknek. Mikor a második szakaszban a nőstények megérkeznek, megtörténik a párzás, majd a hímek visszaindulnak az erdőbe. A nőstények pedig várnak a megfelelő pillanatra, amikor petéiket a vízbe tudják engedni. Csodálatos látvány, amint milliós számban gyűlnek a vízpart mellett, és várnak a megfelelő pillanatra, amikor mindannyian egyszerre engedhet útnak kicsinyeiket. Miután a nőstények elvégezték a dolgukat, ők is visszaindulnak az erdőbe. Ezután a következő szakasz az volna, amikor a kicsinyek kelnek útra tömegesen, ami igen ritkán fordul elő, sajnos nem volt szerencsém látni még.
Az „őrült hangyák”
Sajnos a vörös rákok száma is rohamosan csökken, aminek több oka is van. A vándorlás következtében természetes módon is rengeteg állat odavész, de az autóforgalommal a természet nem számolt. Bizonyos utakon több százezerre is tehető az elütött példányok száma. A legnagyobb veszélyt azonban a már említett „őrült hangyák” jelentik, melyek nemrégiben hurcoltak be a szigetre, véletlenül. Ezek a parányi rovarok megtámadják a rákokat, hangyasavat fecskendezve a szemükbe, amivel megvakítják, megbénítják az állatot.
Többféle módon próbálnak megoldást találni arra, hogyan lehetne a hangyák számát lecsökkenteni. Az egyik volna a biológiai védekezés, ám ez is igen összetett – ennek a kutatásán dolgozik biológusként a férjem, Gábor. A hangyák ugyanis „barátságban” élnek egy tetűfajjal, melynek egyedei édes élelmet termelnek számukra, ezért cserébe a hangyák védelmezik őket. Így a tetvek es a hangyák száma is kölcsönösen növekszik. Arra próbálnak megoldást találni, hogy milyen módon lehet a tetvek számát csökkenteni, ami által a hangyák száma is rohamosan csökkenne.
Százéves „tolvajok”
A vörös rákok mellett számos másféle rák is él a szigeten, például kék rákok, lila rákok, sárga rakok – de valamennyi közül a leglátványosabb a hatalmas pálmatolvaj, melynek életmódja igen titokzatos. A kutatók a mai napig figyelik szokásaikat, és próbálják megbecsülni élettartamukat. Eddig azt gondolták, úgy 60-80 évig élhetnek, de a legújabb eredmények szerint akár 100 évig is! A pálmatolvaj élete első szakaszát remeterákként kezdi, lágy potrohát csigaházba rejtve, később azonban elhagyja „otthonát”. Élettartamukat páncéljuk „cseréjével” próbálják meghatározni. Eddig úgy gondolták, minden évben nőhetnek, de a legújabb eredmények szerint előfordulhat, hogy akár két év is eltelik, mire újra páncélt váltanak.
Sajnos a pálmatolvajok közül is rengeteg pusztul el az utakon. Reggelente a Nemzeti Park dolgozói körbejárják a sziget főbb útvonalait, és felmérik a veszteségeket. Mivel a rákok ragadozó állatok, igyekszünk eltávolítani az utakról az elütött állatok tetemeit is, hiszen az odavonzza a többieket, és emiatt egy-egy helyen többen is életüket veszíthetik.
Az egyik véd, a másik rombol
Az ilyen baleseteket elkerülni pedig nem is volna nehéz, tekintve, hogy a nagy rákok igen lassan mozognak. A helyi lakosok nagy része igyekszik figyelni az élővilágra, ám sajnos az ide érkező és nem hosszú ideig maradó emberek miatt sok kár éri a szigetet. A menekülttábor miatt egyre többen költöznek a szigetre, és a jövevények közül sokaknak a természethez való viszonya nem túl barátságos: csak a nagy pénz reményében érkeznek, és kihasználják a lehetőségeket. A szigetnek nincs semmilyen élelemtermelő forrása, ezért minden vagy repülővel, vagy hajóval érkezik, így rengeteg a pazarlás, főként a műanyagokkal, amelyek nem kerülnek újrahasznosításra, a strandokon pedig rengeteg szemetet mos partra az óceán. Míg tehát az egyik oldalon a természetvédők vállvetve küzdenek e kis földdarab élővilágának megőrzéséért, addig a másik oldalon az emberi felelőtlenség még mindig veszélyezteti a kicsiny szigetet, ahol (legalábbis a nevében) egész évben tart a Karácsony…
PS: Köszönöm Laczi Gabriellának és Neumann Gábornak ezt az anyagot.
