15/09/2026
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal figyelmébe
A trianoni békeszerződés következtében Magyarország elveszítette területének közel kétharmadát és lakosságának több mint felét. Az ország lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt az új határokon kívül, idegen uralom alatt.
Lakosai mellet az ország elveszítette a legfontosabb erdőterületeit, sóbányáit, érceit és a nehézipari központok jelentős részét. A vasútvonalak és az úthálózat rendszere megcsonkult, mert az új határok elvágták egymástól a gazdaságilag összetartozó körzeteket.
Magyarország a trianoni békeszerződéssel összesen mintegy 6,2 millió hektár erdőt veszített el. Az ország első világháború előtti erdőterülete körülbelül 7,3 millió hektár volt (ami a történelmi terület 25,8%-át borította). A döntés következtében ez a fával borított terület 84-85%-kal csökkent, mivel a Kárpátok és Erdély hatalmas, erdőkben gazdag hegyvidékei a határokon kívülre kerültek A trianoni határokon belül mindössze 1,1 millió hektár erdő maradt, így a megmaradt ország területének csupán 11,8%-át borította erdő. Ez a drasztikus veszteség azonnali és súlyos tűzifa-, épületfa- és nyersanyaghiányt okozott az Alföldön és a nagyobb városokban, ami miatt a két világháború között nagyszabású fásítási és erdőtelepítési programokat kellett indítani.
A trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyarország szinte a teljes altalajkincsét és bányászati kapacitását elveszítette. Mivel az ásványkincsek és ércek lelőhelyei szinte kivétel nélkül a Kárpátok hegyvidékein találhatók, az új határok meghúzásával a kitermelő ágazatok teljesen összeomlottak. A legfontosabb nyersanyagok veszteségei a következők voltak:
Magyarország 100%-ban elveszítette a kősóbányáit. A máramarosi és az erdélyi (például parajdi) sóbányák Romániához kerültek, így a trianoni határokon belül egyetlen működő sóbánya sem maradt.
Az arany- és ezüstbányák 100%-a az utódállamokhoz került, elsősorban az erdélyi Érchegység (Zalatna, Abrudbánya) és a körmöcbányai/nagybányai területek elcsatolásával.
A réz-, higany- és mangánérc-készletek szintén teljesen elvesztek. A vasérckészlet több mint 80%-a odaveszett. A legjelentősebb gömöri és erdélyi bányák Csehszlovákiához és Romániához kerültek. Ez katasztrofális helyzetbe hozta a hazai kohászatot (pl. a diósgyőri és csepeli gyárakat), amelyek nyersanyag nélkül maradtak.
A korszakban feltárt és kiaknázható olajkutak és földgázmezők döntő többsége (pl. a kissármási gázmező Erdélyben vagy a muraközi olajmezők) a határokon kívülre került.
A szénkészletek terén a helyzet némileg kedvezőbb volt, de a veszteség itt is jelentős: a feketeszén- és barnaszénbányák jelentős része elveszett (például a zsil-völgyi szénmedence Romániához került). A megmaradt ország területén főként gyengébb fűtőértékű lignit és barnaszén maradt (pl. a tatabányai és salgótarjáni medence), ami miatt az energiahordozók terén is komoly importra szorult az ország.
A politikai felelősség nem a bosszú eszköze, hanem nemzeti kötelesség! Ha Magyarország kormánya intézményt hoz létre a magyar vagyon visszaszerzése és védelme érdekében, akkor ne arra használja, hogy magyart magyar ellen fordítson, hanem a történelmi igazságtétel érdekében járjon el!
📷Munkácsy Mihály Múzeum
