10/06/2026
ELMÚLÁS
Amikor elközelítenek egy rendszer végnapjai, egyszer csak előbújnak azok, akik ott sem voltak.
Ők azok, akik mindig is másképp gondolták; akik belülről rágták, mint a fát a féreg, de nem azért, hogy nekik jussanak a legfinomabb falatok, hanem hogy minél előbb szétkorhadjon.
Akik el tudják képzelni a jövőt egy másik rezsimben is, azok óvatosan kibeszélnek ebből a mostaniból, akik pedig tudják vagy sejtik, hogy esélyük sincs, ha változik a hatalmi felépítmény, azok dühödten fenyegetőznek.
Navracsics Tibor a kibeszélők szűkebb táborához tartozik, azt azonban mégis merészség lenne állítani, hogy hibátlan az ütemérzéke.
Az európai polgári sztenderdek szerint – amelyekben az adott szó mégiscsak számít valamit – már réges-rég le kellett volna mondania, hiszen a saját szájával ígérte meg, hogy távozik, ha nem sikerül hazahozni az EU-pénzeket.
Márpedig nem sikerült, mint tudjuk; e téren a teljesítménye kereken nulla százalék, ami mindenképpen indokolna némi szerénységet.
Akármennyire is szeretné most, utólag átfazonírozni magát, ő nem társutasa, hanem társtettese az elmúlt tizenöt évnek; a főkolomposok egyike, akiknek igazságügy- és külügyminiszterként is csupa olyasmi kapcsolódik a nevéhez, amiről az utókor is csak azt tudja majd eldönteni, hogy bűn volt vagy „csak” hiba.
A beindulóban lévő ki- és beszólogatás leginkább a szétcsúszást jelzi, de a valós helyzet felismerésének és az átmentés végrehajtásának a képessége is mintha hiányozna.
Egyedül a lenyúlás működött látszólag zavartalanul, de ha gondosabban megvizsgáljuk, ott is egyre több a hiba, az elvarratlan szál, a jogilag is kifogásolható végrehajtás.
A hasonló rendszerek mindig így múlnak el: láttuk már, és ha elég sokáig élünk, fogjuk is még látni néhányszor.
https://nepszava.hu/3282782_elmulas