Rendhagyó múlt idő : vetélkedő felsősöknek

Rendhagyó múlt idő : vetélkedő felsősöknek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kispesti könyvtárának vetélkedője 5-8. osztályos tanulóknak 2013. októberétől 2014. áprilisáig osztályos tanulóknak 2012.

http://www.fszek.hu/gyerekeknek/gyerekkonyvtarak__reszlegek/ulloi_uti_konyvar/vetelkedoink

A verseny hét fordulóból áll, októbertől áprilisig, havi váltásban. Három-négy fős csapatok jelentkezését várjuk, akiknek feladatuk az adott hónapban elolvasni a hónap könyvét, majd válaszolni feltett kérdéseinkre. Kérdéseink az elolvasott könyvekhez és az adott történelmi korhoz kapcsolódnak. Minden fordul

óban lesz olyan kérdés is, amely hosszabb könyvtári kutatómunkát igényel, ehhez természetesen minden segítséget megadunk a csapattagoknak. A verseny során három vetélkedős bulit is tervezünk a könyvtárban (novemberben, februárban és májusban), ahol személyesen mutatkozhatnak be a csapatok egy kötetlen hangulatú, játékos délutánon.

--------------------------------------------------------------------------
2012. évi vetélkedőnk:
Barangolás hazai tájakon - vetélkedő 5-8. októberétől 2013. áprilisáig

Vetélkedőt indítottunk felsőbb osztályos tanulóknak, mellyel célunk az igényes, kortárs magyar ifjúsági irodalom bemutatása, s a regények színhelyének felfedezésével Magyarország rejtett kincseinek megismerése. Nem titkolt célunk továbbá az olvasás és a könyvtárhasználat népszerűsítése a korosztály diákjai körében. Részletek:
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/ulloi_ut_255_/rendezvenyek/?article_hid=18127

------------------------------------------------------------------------------------------
2011. évi vetélkedőnk:
Útlevél nélkül - fehér foltok Európa térképén
El tudsz olvasni hét könyvet hét hónap alatt? Ne mondd, hogy nem! Ha igen, izgalmas európai körútra hívunk ebben az évben! Hét európai író regényét elolvasva, s kissé kutakodva a könyvtárban játszva megválaszolhatod kérdéseinket. Utunk során képzeletben a hét könyv írójának szülőhelyét is meglátogatjuk. Ha kreatív vagy, olyan hasznos infók birtokába jutsz, amit majd később is felhasználhatsz. Alakíts 3-4 fős csapatot barátaiddal, s gyertek együtt a könyvtárba, ahol minden segítséget megkaptok a feladatok teljesítéséhez.

• Utazzatok velünk Európába!
• Olvassátok el a hónap könyvét! Oldjátok meg a feladatokat!
• Gyűjtsétek össze az országok pecsétjeit a könyvtárban!
• Bulizzatok velünk júniusban, szeptemberben és egy fergetegeset decemberben, ha véget ér a játék! Részletek:
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pesti_regio/ulloi_ut_255_/rendezvenyek/?article_hid=43449

Cím

Üllői út 255
Budapest
1191

Nyitvatartási idő

Hétfő 13:00 - 19:00
Kedd 09:00 - 15:00
Szerda 13:00 - 19:00
Csütörtök 09:00 - 15:00
Péntek 13:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 14:00

Telefonszám

+3612811163

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Rendhagyó múlt idő : vetélkedő felsősöknek új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Rendhagyó múlt idő : vetélkedő felsősöknek számára:

Megosztás