18/09/2026
ALBÁNSKY OSOL MEDZI SLOVENČINOU A MAĎARČINOU – A ČÍM BY BOLA NAŠA KULTÚRA BEZ VAŠEJ? 🫏 Jazykový portál nyest.hu sa kedysi vydal po stope zvláštneho maďarského prirovnania „olyan részeg, mint az albán szamár“ – opitý ako albánsky somár. Fejes László pritom narazil na čosi ešte zaujímavejšie: v slovenčine sa opakovane objavuje spojenie „blbý ako albánsky osol“. Jeden a ten istý nápadný obraz teda žije v oboch našich jazykoch, no v každom trochu inak – maďarský somár je opitý, slovenský osol hlúpy. A tu sa začína zaujímavejší príbeh než všetky pekne znejúce legendy o tom, odkiaľ sa toto prirovnanie vzalo. 🔎 Nyest.hu preveruje viacero vysvetlení – od skvaseného ovocia cez údajné albánske slovné hry až po príbeh vojakov a albánskych obchodníkov z čias monarchie –, no pri každom nachádza slabiny. V klasických maďarských zbierkach prísloví sa „albánsky somár“ v tejto podobe nenachádza, presvedčivá nemecká či srbská paralela chýba a problematické sú aj niektoré albánske jazykové vysvetlenia. Isté teda nie je, odkiaľ toto maďarské prirovnanie pochádza, prečo sa v ňom somár spája práve s opitosťou ani aký je jeho vzťah k slovenskému „albánskemu oslovi“. Samotná podobnosť ešte nedokazuje, kto od koho výraz prevzal – ani či vôbec išlo o jednoduché prebratie jedným smerom. Skôr pripomína, ako prirodzene sa pri dlhodobom kontakte môžu medzi jazykmi presúvať celé obrazy, prirovnania a slovné spojenia, meniť svoj význam a ďalej žiť vlastným životom. 🌍 Tu sa jazyková otázka z nyest.hu veľmi prirodzene stretáva s myšlienkou Imricha Fuhla z jeho knihy FuhlExtra. Fuhl upozorňuje, že po stáročiach života národov v mnohonárodnostnej Karpatskej kotline je prísne oddeľovanie toho, čo je „naše“ a čo „vaše“, často nielen zbytočné, ale aj nemožné. Píše, že nešlo iba o život vedľa seba, ale o spolužitie popretkávané nespočetnými viditeľnými aj neviditeľnými väzbami. A práve v kultúre si podľa neho nemáme čo navzájom vyčítať ani prečo sa urážať. Výčitkovú otázku „Čím by bola vaša kultúra bez našej?“ preto obracia na sebaironické a oveľa múdrejšie: „Čím by bola naša kultúra bez vašej?“ To isté možno povedať aj o jazyku. Stáročia slovensko-maďarského spolužitia nezanechali stopy iba v slovnej zásobe. Poprepletali aj naše prirovnania, obrazy, ustálené spojenia a spôsob, akým o svete rozprávame. Niekedy už sotva možno bezpečne povedať, čo vzniklo kde, čo kto od koho prevzal, čo sa cestou významovo posunulo a čo sa možno medzi našimi jazykmi vracalo tam a späť. Takéto slová, obrazy a prirovnania sa mohli šíriť prostredníctvom ľudí, ktorí spolu celé generácie žili, pracovali, obchodovali, uzatvárali manželstvá a poznali jazyk svojich susedov. Albánsky somár či osol je možno iba malým a úsmevným príkladom tohto veľkého poprepletania. Jeden obraz, dve vlastnosti – a otázka, pri ktorej už možno nie je najdôležitejšie zistiť, komu „patrí“. Oveľa zaujímavejšie je uvedomiť si, že aj v takýchto drobných jazykových zvláštnostiach môže zostať stopa spoločného života. A potom Fuhlova otázka dostáva ešte širší význam: čím by bola naša reč bez vašej – a vaša bez našej? ( -post)
👉 https://www.nyest.hu/hirek/mint-alban-szamar-a-kodben
👉https://www.oslovma.hu/Archiv/FuhlExtra.pdf
AZ ALBÁN SZAMÁR A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK NYELVBEN – ÉS MI LENNE A MI KULTÚRÁNK A TIÉTEK NÉLKÜL? 🫏 A nyest.hu nyelvi portál egy különös magyar hasonlat nyomába eredt: „olyan részeg, mint az albán szamár”. Fejes László közben még érdekesebb párhuzamra bukkant: a szlovákban többször is előfordul a „blbý ako albánsky osol”, vagyis „hülye, mint az albán szamár” fordulat. Ugyanaz a feltűnő kép tehát mindkét nyelvben él, csak más tulajdonsággal – a magyar szamár részeg, a szlovák osol ostoba. És itt kezdődik az igazán érdekes történet. 🔎 A nyest.hu több eredetmagyarázatot is sorra vesz: az erjedő gyümölcstől kezdve az állítólagos albán szójátékokon át egészen a Monarchia katonáihoz és albán kereskedőihez kapcsolódó történetig, de mindegyik magyarázatban talál gyenge pontokat. A klasszikus magyar szólás- és közmondásgyűjteményekben az „albán szamár” ebben a formában nem jelenik meg, meggyőző német vagy szerb párhuzam sincs, és az albán nyelvi magyarázatok egy része sem áll biztos lábakon. Azt tehát nem tudjuk, honnan ered ez a magyar hasonlat, miért kapcsolódik benne a szamár éppen a részegséghez, és pontosan milyen viszonyban áll a szlovák „albán osollal”. A hasonlóság önmagában még nem bizonyítja, hogy ki kitől vett át valamit – sőt azt sem, hogy egyáltalán egyszerű, egyirányú átvételről volt szó. Inkább arra emlékeztet, milyen természetesen vándorolhatnak hosszú nyelvi érintkezés során képek, hasonlatok és állandósult fordulatok egyik nyelvből a másikba, közben jelentést változtatva, majd tovább élve a maguk útján. 🌍 Itt kapcsolódik ehhez nagyon természetesen Imrich Fuhl egyik gondolata a FuhlExtra című kötetéből. Fuhl arra hívja fel a figyelmet, hogy a soknemzetiségű Kárpát-medencében az évszázados együttélés során a „miénk” és a „tiétek” szigorú elválasztása sokszor nemcsak fölöslegesnek, hanem lehetetlennek is tűnik. Nem pusztán egymás mellett élésről volt szó, hanem látható és láthatatlan kapcsolatok sokaságával átszőtt együttélésről. És éppen a kultúra területén – írja – nincs mit egymás szemére hánynunk, nincs miért egymást sértegetnünk. A szemrehányó „Mi lenne a ti kultúrátok a miénk nélkül?” kérdést ezért önironikusan megfordítja: „Mi lenne a mi kultúránk a tiétek nélkül?” Ugyanez a gondolat a nyelvre is érvényes lehet. A magyarok és a szlovákok évszázados együttélése nemcsak a szókincsben hagyott nyomokat. Összeszőhette hasonlatainkat, képeinket, állandósult fordulatainkat és azt is, ahogyan a világról beszélünk. Sokszor már aligha lehet biztosan megmondani, mi hol született, ki kitől vett át valamit, mi változott meg útközben, és mi térhetett esetleg vissza egyik nyelvből a másikba új alakban. Az ilyen szavakat, képeket és hasonlatokat azok az emberek adhatták tovább, akik nemzedékeken át együtt éltek, dolgoztak, kereskedtek, házasodtak, és ismerték egymás nyelvét. Az albán szamár vagy a szlovák albán osol talán csak egy apró, mosolyogtató példája ennek a nagy összefonódásnak. Egy kép, két tulajdonság – és talán már nem is az a legfontosabb kérdés, hogy „kié”. Sokkal érdekesebb felismerni, hogy még az ilyen apró nyelvi furcsaságokban is megmaradhat a közös élet nyoma. És ekkor Fuhl kérdése még tágabb értelmet kap: mi lenne a mi nyelvünk a tiétek nélkül – és a tiétek a miénk nélkül? ( -post)
