12/04/2026
🇭🇺 Lezárult a 2026-os parlamenti választás, amely történelmi fordulatot hozott: a Fidesz vereséget szenvedett, új esély nyílt Magyarországnak.
Ez a változás nem jöhetett volna létre mindazon pártok és képviselők nélkül, akik arra kérték támogatóikat, hogy most, ezen a választáson támogassák a Tisza Párt jelöltjeit, egyszer és mindenkorra döntsön Magyarország a szélsőjobboldali rezsim elzavarása mellett.
A döntésben ott voltak az MSZP, a baloldal támogatói. Történelmi felelősségünket felismerve támogattuk a változást, hogy új esély nyíljon Magyarországon, hogy a tisztességes munka, az igazság, az együttműködés ismét érvényesülhessen hazánkban.
Ezúton gratulálunk Magyar Péternek és a Tisza Párt minden megválasztott képviselőjének. Bízunk benne, hogy a kapott felhatalmazással felelősen, Magyarország érdekében fognak kormányozni és igyekeznek majd mindenkire tekintettel lenni, aki támogatta őket és egy új rendszerváltást.
Mi az MSZP-ben időben nyilvánosságra hoztuk, mihez adjuk támogatásunkat: új, arányosabb és demokratikusabb választási rendszer bevezetését, helyreállított jogállamot, a munkásjogok érvényesítését, az MSZP Méltányos Munkahely Programjának megvalósítását akarjuk elérni. Így közelíthetünk a tisztességes bérekhez, a biztonságos munkahelyekhez, a jobb élethez minden magyar dolgozónak.
Ezért támogattuk minden eszközünkkel, teljes közösségünkkel a rendszerváltást és a Tisza jelöltjeit, ezért indítottuk a Balosok a Rendszerváltásért kampányt. Örülünk, hogy az első lépés sikerült, az igazi munka most kezdődik.
Mindazok a magyarok, akik a baloldal újjáépítésében gondolkodnak, számíthatnak ránk a következő években is. Most az a feladatunk, hogy új választási rendszert vezessünk be Magyarországon, hogy helyreállítsuk a magyar jogállamot, igazságosabb, szociálisabb országot építsünk és az önkormányzati világ ismét a települési önrendelkezés középpontjába kerülhessen.
Mi az MSZP-ben ezért dolgozunk tovább. A baloldal újjáépítésében mindenkire számítunk, ahogy mindenki számíthat ránk, Magyarország egyetlen felelős baloldali pártjára.
A rendszerváltás elkezdődött. A munka pedig folytatódik.
Balosok, gyertek haza!