Újlak uszoda

Újlak uszoda "A türelem csak türelemmel sajátítható el, mint ahogy az ember úszni csak az úszás gyakorlása által tanulhat meg." Rákosmente Kft. követően 2007.

az üzemeltető:

Az Úljak u-i uszoda tulajdonosa a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2011-ben döntést hozott, hogy visszaveszi az uszodát a korábbi üzemeltetőtől és egyúttal a 100% tulajdonában álló Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Kft-t bízza meg 2012. év elejétől az üzemeltetéssel. Gazdasági társaságunk a Rákosmente Kft., ame

ly két cég összeolvadását (Ép-17 Kft. és Lakás-17 Vagyonkezelő Kft.) szeptember 11-én alakult, stabil gazdasági, személyi, és szakmai háttérrel végzi az Önkormányzat által kötelezően elvégzendő és önként vállalt közfeladatokat, illetve közszolgáltatásokat, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokkal kapcsolatos egyes feladatokat. Korábbi tapasztalatainkat kamatoztatva örömmel vállaltuk el az 1986-ban épült létesítmény teljes körű üzemeltetését. Az uszoda és mellette a nyári időszakban üzemelő strand komplexum 24 embernek biztosít munkalehetőséget. Emellett több vízi sportágban működő egyesülettel, szervezetekkel, szolgáltatókkal létesítettünk együttműködési megállapodást, hogy a kerület és nem csak a kerület lakói - gyerekek, felnőttek és nyugdíjasok egyaránt - megtalálhassák a számukra legalkalmasabb kikapcsolódási és/vagy sportolási lehetőséget. A medence:

Az uszoda 25 m hosszú, 11 m széles és legmélyebb pontján 182 cm mély medencéje, 28°C fokos a víz hőmérséklete. A 12 és 8 férőhelyes szaunák mellett masszázsszolgáltatás és a megújult büfé is biztosítja a vendégek igényeinek a kielégítését, a gondtalan úszás élményét.

🥋 WING TSUN KUNG-FU BEMUTATÓ A STRANDON! 🥋📅 Augusztus 8–9. és augusztus 22–23.⏰ 14:00–20:00📍 Újlak utcai strandA mai és ...
08/08/2026

🥋 WING TSUN KUNG-FU BEMUTATÓ A STRANDON! 🥋

📅 Augusztus 8–9. és augusztus 22–23.
⏰ 14:00–20:00
📍 Újlak utcai strand

A mai és a holnapi napon, valamint augusztus 22-én és 23-án különleges programmal várjuk strandoló vendégeinket! ☀️🥋

Molnár Orsolya, a Magyar Wing Tsun Egyesület 4. fokozatú mesternője kihelyezett tréninget tart a strandon, amely során a vendégek is betekintést nyerhetnek a Wing Tsun kung-fu világába.

A program keretében bárki kipróbálhatja ezt a különleges kínai harcművészetet egy könnyed, játékos edzés során. 💪🥋

A foglalkozások teljesen erőszakmentesek, így azok számára is kiváló lehetőség, akik most találkoznak először a Wing Tsunnal.

Ha strandolás közben szívesen kipróbálnának valami újat, látogassanak el a bemutatóra! 🌞

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 🥋

05/08/2026
05/08/2026

📢 Tájékoztatás

📅 2026.08.06. (csütörtök)

Tájékoztatjuk Kedves Vendégeinket, hogy 2026.08.06-án, csütörtökön a strand a megszokottnál korábban, már 13:00 órától várja vendégeket.

A nyitvatartás ezen a napon:
🕐 13:00–20:00

A korábbi nyitásra azért kerül sor, mert az önkormányzati nyári tábor résztvevői ezen a napon a megszokottnál hamarabb távoznak.

Szeretettel várjuk Önöket egy kellemes strandolásra!

🏐☀️ Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 2025 ben megújult strandröplabda pályánkon a nagy hőség ellenére...
30/06/2026

🏐☀️ Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 2025 ben megújult strandröplabda pályánkon a nagy hőség ellenére válogatott játékosokat is köszönthettünk.

Külön köszönjük, hogy ellátogattatok hozzánk, Fekete Fanni és Kispál Balázs! 🤝 Nagyszerű érzés volt látni, hogy pályánkat ilyen kiváló sportolók is választották. Reméljük, hamarosan ismét vendégeink között üdvözölhetünk benneteket! 💙

Ha pedig kedvet kaptatok egy jó hangulatú strandröplabdázáshoz, akkor van egy jó hírünk! 🏖️🏐 Strandröplabda pályánkra még több szabadon bérelhető idősáv is elérhető, így baráti társaságoknak, családoknak és sportolni vágyó csapatoknak is remek kikapcsolódást kínálunk.

📧 Érdeklődni és időpontot foglalni az [email protected] e mail címen lehet.

Várunk mindenkit szeretettel az Újlak Uszodában! 🌞💦

27/06/2026

☀️ A strand zavartalanul üzemel! 🌊

Kedves Vendégeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az uszoda felújítási munkálatai ellenére a strand zavartalanul üzemel.

A nyári melegben továbbra is szeretettel várjuk mindazokat, akik felfrissülésre, kikapcsolódásra és egy kellemes strandolásra vágynak.

Várjuk Önöket az Újlak Utcai Uszoda és Strandon! 🏊☀️

25/06/2026

⚠️ Tájékoztatás vendégeink számára ⚠️

Kedves Vendégeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. június 26-án, pénteken előreláthatólag 8 és 12 óra között karbantartási munkák miatt a strand területén a melegvíz szolgáltatás korlátozottan lesz elérhető.

A munkálatok következtében a gyerekpancsoló vízhőmérséklete a megszokottnál hűvösebb lehet.
Kérjük szíves megértésüket és türelmüket a karbantartás ideje alatt!

Köszönjük együttműködésüket, és kellemes strandolást kívánunk!

Az Újlak Utcai Uszoda és Strand vezetősége

✅ Tájékoztatás vendégeink számára ✅Kedves Vendégeink!Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy helyreállt a melegvíz szolgáltat...
25/06/2026

✅ Tájékoztatás vendégeink számára ✅

Kedves Vendégeink!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy helyreállt a melegvíz szolgáltatás az Újlak Utcai Uszoda és Strandon.

A medencék felfűtése megtörtént, valamint a zuhanyzókban is ismét rendelkezésre áll a melegvíz.

Köszönjük türelmüket és megértésüket a karbantartás ideje alatt!

Várjuk Önöket szeretettel az Újlak Utcai Uszoda és Strandon! 🏊‍♀️☀️

⚠️ Tájékoztatás látogatóink számára ⚠️Kedves Vendégeink!A Rákoskeresztúri főtáv karbantartása az Újlak Utcai Uszoda és S...
25/06/2026

⚠️ Tájékoztatás látogatóink számára ⚠️

Kedves Vendégeink!

A Rákoskeresztúri főtáv karbantartása az Újlak Utcai Uszoda és Strand melegvíz ellátását is érinti, ezért a mai napon medencéink mesterséges fűtésére nincs lehetőség.

A karbantartás ideje alatt melegvizes zuhanyozás sem biztosított.

Szolgáltatásainkat ettől függetlenül továbbra is igénybe vehetik, ugyanakkor kérjük, hogy látogatásuk tervezésekor vegyék figyelembe a fentieket.

Köszönjük megértésüket és türelmüket!
Az Újlak Utcai Uszoda és Strand vezetősége

Nyit a strand és megújul az uszodaJúnius 20-án, reggel 9 órakor megnyitotta kapuit a strandrészleg, így a nyári melegben...
24/06/2026

Nyit a strand és megújul az uszoda

Június 20-án, reggel 9 órakor megnyitotta kapuit a strandrészleg, így a nyári melegben a hűsölni vágyókat már a szabadtéren várjuk. Ezzel párhuzamosan a beltéri uszoda területén megkezdődött egy átfogó, előreláthatólag szeptember végéig tartó korszerűsítés. A munkálatok során felújítjuk a medencetéri járófelületeket, és elvégezzük a szükséges gépészeti fejlesztéseket illetve légtechnikai karbantartásokat.

Jegyvásárlás és belépés a strandra

A belépőjegyet az uszoda pénztárában lehet megvásárolni. Ezt követően kívülről, az uszoda épülete mellett elhaladva a strand bejáratánál, a blokk ellenében kapják meg jegykezelőinktől a strandolásra jogosító karszalagot.

Reggeli úszás és a medence adatai

A strandon található egy 20 méter hosszú, 12,1 méter széles és 100 cm mély medence. Ezt a reggeli órákban kifejezetten az úszni érkezők rendelkezésére bocsátjuk, saját felelősségre. A reggeli úszás kizárólag úszójeggyel vagy úszóbérlettel vehető igénybe az alábbi időpontokban:

Hétköznap ( kivéve csütörtök): 7:00 és 8:00 óra között.

Szombaton és vasárnap: 8:00 és 9:00 óra között.

Nyári táborok és korlátozott nyitvatartás

A nyári időszakban a strandon táborok is zajlanak, amelyek befolyásolják a medence és a strand használatát:

A Smile Úszóiskola hétfőtől péntekig 8:00 és 10:00 óra között bérli a medencét.

Az Önkormányzati tábor 2026.06.29-2026.08.14. között csütörtökönként 8:00 és 16:00 óra között veszi birtokba a strandot.

Fontos: A csütörtöki napokon a vendégek számára a strand kizárólag 16:00 óra után vehető igénybe. Ezeken a napokon a reggel 7:00 és 8:00 óra közötti úszás sem lehetséges 2026.06.29-2026.08.14. között.

Információkérés

Weboldalunk jelenleg fejlesztés alatt áll. Megkérjük kedves Vendégeinket, hogy a legfrissebb információkat itt, a Facebook oldalunkon tekintsék meg, vagy az uszoda pénztárában érdeklődjenek munkatársainktól.

Uszoda Vezetőség

23/06/2026

NYIT A STRAND, MEGÚJUL AZ USZODA
Miközben a hétvégén megnyitja kapuit a strand, az uszodában egy másik fontos időszak indul el: a megújulásé
Az uszoda a strandszezon kezdetével, június 20-án, szombaton bezár, és jövő hétfőtől megkezdődnek a régóta tervezett felújítási munkálatok.
Azért újítjuk meg az uszodát a nyár folyamán, hogy amikor a rákosmenti gyerekek ősszel visszatérnek úszásoktatásra, egy szebb és biztonságosabb környezet fogadja őket.
A nyári leállás alatt többek között ablakcserét, burkolatjavítást és egyéb karbantartási, korszerűsítési feladatokat végzünk el annak érdekében, hogy a látogatók még jobb körülmények között sportolhassanak a jövőben.
A jó hír, hogy közben a strand zavartalanul várja a kikapcsolódni vágyókat!
Köszönjük a türelmet és a megértést!

Cím

Uszoda Utca 2
Budapest
1173

Telefonszám

+3612560362

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Újlak uszoda új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Újlak uszoda számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória