kormányrendeletben meghatározottak szerint végzett tűzszerészeti mentesítés. Tűzszerész tevékenységet érintő szabályozás:
A katonai tűzszerész tevékenységet a 142/1999. Aki elhagyott robbanótestet vagy annak tűnő tárgyat talál, illetve ilyen tárgy hollétéről tudomást szerez, köteles azt haladéktalanul bejelenteni a helyi rendőri szervnek vagy ahol ilyen nincs, ott a település önkormányzat jegyzőj
ének, aki a bejelentésről köteles értesíteni a területileg illetékes rendőri szervet. A bejelentés alapján a teleülési önkormányzat jegyzője vagy az illetékes rendőri szerv a következő intézkedéseket teszi meg:
Ellenőrzi a bejelentés valódiságát (ehhez – szükség esetén – szakértő személy segítségét veszi igénybe),
Megjelöli a feltételezett vagy azonosított robbanótest helyét, elhelyezi a robbanásveszélyre utaló figyelmeztető jelzést,
Bejelentést tesz a Magyar Honvédség Tűzszerész Ügyeletére a talált robbanótestről, illetőleg az általa megtett intézkedésekről,
A bejelentő a Tűzszerész Ügyelet által javasolt további indokolt intézkedést (pl. a robbanótest közelében lévő lakóház kiürítése, a veszélyeztetett terület folyamatos őrzése, lezárása) foganatosít. A bejelentéssel kapcsolatban az alábbi információkra van szükség:
Az előtalálás ideje (év, hónap, nap, óra, perc). Az előtalált robbanószerkezet pontos helye (megye, település, utca, házszám), illetve egyéb módon azonosítható hely (helyrajzi szám, terület elnevezése, stb.). Az előtalált robbanószerkezetre vonatkozó adatok (méret, típus, feliratok, azonosítási jelek, darabszám, stb.). A bejelentő neve, címe, elérhetősége (telefonszáma). A bejelentett robbanószerkezetet megtaláló neve, címe, elérhetősége (telefonszáma). A helyszínen felvilágosítást adó személy (aki kint volt a helyszínen és az előtalált robbanószerkezetet megjelölte, körülkerítette, táblával ellátta) neve, címe, elérhetősége, telefonszáma. A robbanószerkezet kategorizálására vonatkozó tények a tűzszerészeti mentesítést indokló körülmények (előtalálás helye, környezetet veszélyeztető tényezők, stb.). A bejelentő által megtett elsődleges védelmi intézkedések. Minden olyan bejelentést vagy kérelmet, amely a 142/1999. (IX.8,) Kormányrendelet 8.§ alá tartozik (területmentesítés, robbanótestek azonosítása, pirotechnikai eszközök, illetve nagyobb mennyiségű robbanótestek hatástalanítása, tűzszerészeti felkészítések, szakértői feladatok ellátása) szóban nem fogadható el, a bejelentését írásban kell benyújtani az alábbi címre:
Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred
1616 Budapest, PF: 336
1153. Budapest, Szentmihályi u. 107. FAX: város: 410-97-80; HM: 46-213
Az írásban benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell:
A feltételezett robbanószerkezet pontos helyét (megye, település, utca, házszám), illetve egyéb módon azonosítható helyet (helyrajzi szám, külterület neve stb.). A feltételezett robbanószerkezetre vonatkozó adatokat (méret, típus, feliratok, azonosítási jelek, darabszám stb.). A bejelentő nevét, címét, elérhetőségét (telefonszáma). A helyszínen felvilágosítást adó személy nevét, címét, elérhetőségét (aki a helyszínen meg tudja mutatni az adott robbanószerkezeteket, illetve a mentesítendő területet). A terület nagyságát, jellemzőit (elsősorban a növényzet, felszíni szennyezettség). A robbanószerkezet odakerülésének körülményeit. A mentesítést, hatástalanítást igénylő személy, szervezet megnevezését, címét, elérhetőségét. A mentesítést, átvizsgálást, hatástalanítást a hatályos jogszabályok alapján finanszírozó hivatal, szerv stb. megnevezését, elérhetőségét. Rendeltetése:
Az alakulat közszolgálati tevékenységet végez. Alaprendeltetése az alapító okiratban, illetve a tűzszerészeti mentesítési ellátásokról szóló 142/1999. Alaptevékenységi körében ellátja az országos tűzszerész készenléti szolgálatot, végzi a katonai eredetű lőszerek, robbanótestek felkutatását, hatástalanítását, megsemmisítését, átvizsgálja a katonai lő- és gyakorlótereket, megsemmisíti a fel nem robbant robbanószerkezeteket. Ellenőrzi, szükség szerint aknamentesíti a hajózható vízi utakat, biztosítja a folyami műtárgyak úszóaknák elleni védelmét
Az ország területén, valamint külföldi műveletek során végzi az improvizált robbanószerkezetek felderítését, hatástalanítását és megsemmisítését