Duna Művészegyüttes

Duna Művészegyüttes www.dunamuveszegyuttes.hu A Duna Művészegyüttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére.

Az együttesről

Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 24 fős tánckarból és 5 tagú népi zenekarból áll, tagjai ­hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek. A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc irán

t, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően a társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés. Az együttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a néptáncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások, valamint a néptáncot és a kortárs táncot ötvöző táncszínházi bemutatók, amelyeket az alkotók a közönség minél szélesebb köréhez kívánnak eljuttatni. Törekvésük, hogy előadásaik a néptánc iránt érdeklődőket a színházhoz, a színházba járókat pedig a néptánchoz vigyék közelebb. A Duna Művészegyüttes autentikus néptáncokat bemutató folklórműsoraival rendszeresen fellép a Duna Palotában, az azokat alkotó módon felhasználó néptánc- és táncszínházi előadásait pedig elsősorban a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség. A társulat gyakran vendégszerepel külföldön és Magyarország-szerte. Folklór- és néptánc műsoraival a hazai és külföldi néptánc fesztiválok állandó résztvevője (Győri Magyar Táncfesztivál, Szolnoki Néptáncfesztivál, a görögországi Porto Hydra World Festival, az olaszországi Agrigento Festival Internazionale del Folklore), táncelőadásai pedig olyan rangos színházi fesztiválokra kaptak meghívást mint a Pécsi Országos Színház Fesztivál, a Veszprémi Országos Kortárs Tánc Fesztivál, vagy a lengyelországi Kalisz Presentations of Contemporary Dance Forms).

✨Bába Szilvia - ügyvezetőnk🎂Isten éltessen sokáig!
06/08/2026

✨Bába Szilvia - ügyvezetőnk
🎂Isten éltessen sokáig!

✨ Új bemutató hamarosan!✨Természetesen idén sem maradtok Dunás premier nélkül, október 15-én és 16-án a 📍Müpában mutatju...
03/08/2026

✨ Új bemutató hamarosan!✨

Természetesen idén sem maradtok Dunás premier nélkül, október 15-én és 16-án a 📍Müpában mutatjuk be legújabb előadásunkat, amely a Kárpát-medence cigány💃 közösségeinek lenyűgözően sokszínű tánc- és zenei hagyományaiból merít. Müpa Budapest

🕺Az archaikus táncok, a gazdag zenei világ, valamint a cigány költészet és képzőművészet inspirációi egy szenvedélyes, érzelmekkel teli színpadi utazássá állnak össze, amely a roma kultúra sokféleségét és lelkületét állítja a középpontba.

Vendég-koreográfusként Farkas Tamás és Fundák Kristóf dolgozik velünk, a rendező pedig Juhász Zsolt művészeti vezetőnk lesz. Az előadásban közreműködik Franciska Farkas színésznő. 🙏

👉Találkozzunk október 15-én és 16-án a Müpában – egy különleges premierre várunk mindenkit szeretettel!🤍

🖇️ https://lisztunnep.hu/tanc/20261015/duna-muveszegyuttes-ciganyok-arca-romangi-faca-bemutato-175661-hu

-

Az előadás a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

✨Bednai Nikolett - táncos szólistánk✨Csasztvan Zsuzsanna - művészeti titkárunk🎂Isten éltessen Benneteket sokáig!
31/07/2026

✨Bednai Nikolett - táncos szólistánk
✨Csasztvan Zsuzsanna - művészeti titkárunk
🎂Isten éltessen Benneteket sokáig!

✨Molnár Gergely - tánckarunk tagja🎂Isten éltessen sokáig!
29/07/2026

✨Molnár Gergely - tánckarunk tagja
🎂Isten éltessen sokáig!

✨Kun Zsófia - gazdasági ügyintéző🎂Isten éltessen sokáig!
27/07/2026

✨Kun Zsófia - gazdasági ügyintéző
🎂Isten éltessen sokáig!

Szabadság előtti napjaink✨ Most egy kis pihenés következik🌊⛱️, de augusztus 14-én újult erővel térünk vissza a színpadra...
25/07/2026

Szabadság előtti napjaink✨ Most egy kis pihenés következik🌊⛱️, de augusztus 14-én újult erővel térünk vissza a színpadra. Hévízen várunk majd benneteket 'Az én szívem játszik' című folklór-műsorunkkal.💃

📸Végh Tamás

✨ Találkozzunk Balatonfüreden a XIV. Anna-fesztiválon! ✨Július 22-én, 20 órától a 📍Kisfaludy Színpadon várunk mindenkit ...
20/07/2026

✨ Találkozzunk Balatonfüreden a XIV. Anna-fesztiválon! ✨

Július 22-én, 20 órától a 📍Kisfaludy Színpadon várunk mindenkit az Anna-fesztivál gálaestjén. Visit Balatonfüred

Az Anna-fesztivál a hagyomány, az elegancia és a magyar kultúra ünnepe – mi pedig örömmel visszük színpadra a Kárpát-medence gazdag néptánc- és népzenei örökségét Magyar táncképek előadásunkkal.💃

📅 2026. július 22. (szerda), 20.00
📍 Kisfaludy Színpad, Balatonfüred

Szeretettel várunk mindenkit, aki velünk együtt szeretné átélni a magyar folklórkincsünk szépségét és virtuozitását az Anna-fesztivál különleges hangulatában!🥰

Nemrég Hévízen jártunk Magyar táncképek💃 előadásunkkal, köszönjük a fotókat!🙏 HÉVÍZIÓ Ha lemaradtatok, láthattok bennünk...
13/07/2026

Nemrég Hévízen jártunk Magyar táncképek💃 előadásunkkal, köszönjük a fotókat!🙏 HÉVÍZIÓ

Ha lemaradtatok, láthattok bennünket most vasárnap is 'Duna fergeteges', vagy augusztus 14-én 'Az én szívem játszik' ✨ folklórműsorainkkal Hévízen. Várunk benneteket szeretettel a Kölcsey utcai rendezvénytéren!🥰

✨Berki Kevin - tánckarunk tagja🎂Isten éltessen sokáig!
12/07/2026

✨Berki Kevin - tánckarunk tagja
🎂Isten éltessen sokáig!

Miközben zajlanak nyári fellépéseink, gőzerővel készülünk legújabb bemutatónkra is! ✨Legutóbb Fundák Kristóf és Fundák-K...
10/07/2026

Miközben zajlanak nyári fellépéseink, gőzerővel készülünk legújabb bemutatónkra is! ✨

Legutóbb Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili járt nálunk táncanyagot tanítani, alig várjuk már, hogy ősszel megmutathassuk nektek új előadásunkat!💃🕺

👉🏻 Cigányok arca 📌október 15., 16.📍Müpa



📸Végh Tamás

// Az előadás a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Cím

Kisgömb Utca 26
Budapest
1135

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Duna Művészegyüttes új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Duna Művészegyüttes számára:

Megosztás