24/10/2025
🇭🇺 1956. 🇭🇺
https://www.facebook.com/share/p/1FyQzjvseK/?mibextid=wwXIfr
1956. október 23-a a nap, amelyről megemlékezett a Kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt is, Budapesten.
Nem lenne méltó az eseményhez, hogy azt méregessük, hogy melyik volt a szebb.
A fővárosban ezen a napon zajlott a Békemenet és a Nemzeti Menet is.
Az Andrássy úton a Nemzeti Menetben végig különböző történelmi jelenetek elevenedtek meg.
Láthattuk a zászlókivágást, a barrikádokat, ahogyan felgyújtott autó mögött védték a Hazát a hősök.
Az úton villanypóznára felmászó versmondókat fedezhettünk fel.
A Nemzeti Menet indulása igazán emlékezetes volt, hiszen varázslatos történelmi kosztümbe öltözött szereplők adták át a fehér virágokat a menetben haladó Népnek és Ők is becsatlakoztak a menetbe, majd a fehér virágokat a Terror Háza előtt helyezte el a menet, ahol emléket állítottak többek között Nagy Imrének, Tóth Ilonának és Mansfeld Péternek is.
Mintha a Jó Isten fentről már várta volna ezt a napot.
Napsütéssel és kellemes hőmérséklettel ajándékozta meg Budapestet. Aztán a délután egy pontján szép, csendben elkezdett csepegni az eső, mintha a Jó Isten is meghatódott volna.
Írta: Hetei Lilla (Lilka 8 )