06/10/2014
ERZSÉBETVÁROS AZ ERZSÉBETEKÉ!
Legalábbis ez év november 19-én, ugyanis minden erzsébetvárosi Erzsébet egy szál megszentelt rózsát kap névnapja alkalmából a VII. kerületi FIDESZ szervezésében.
Kertészkedéssel kezdte a napot Varga Zoltán, a Rózsák téri Árpád-házi Szent Erzsébet templom plébánosa, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és Benkő Tamás, az erzsébetvárosi 6. sz. választókörzet fideszes képviselőjelöltje. A kertészcsapat a Rózsák terén található Szent Erzsébet-rózsákat megmetszve és a kertet rendbe szedve adta át a híveknek és minden erzsébetvárosi polgárnak a kertet.
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat és a plébánia évek óta kitűnő kapcsolata kötelezi őt arra, hogy segítsen a plébánia előtti terület rendben tartásában. „Teljesen természetes számomra, hogy itt csakis szép és rendezett teret tarthatok elfogadhatónak, az erzsébetvárosiak megérdemlik” – nyilatkozta a polgármester.
Varga Zoltán plébános megemlítette, hogy november 19-én 17 órakor, a templom előtt Szent Erzsébet napján rózsaszentelés lesz. A rövid liturgiát követően megáldott és megszentelt rózsát megkaphatják mindazok, akik ellátogatnak a Rózsák terére.
Benkő Tamás hozzátette, hogy a Klauzál térre és a Rózsák terére szervezett akcióban minden erzsébetvárosi ’Erzsébet’ keresztnevű vagy vezetéknevű lakos ajándékba kapja a megszentelt rózsát a kerületi FIDESZ felajánlásából.
Vattamány Zsolt azt is elmondta, hogy mindazok, akik kerületi lakosok is és Erzsébetek mellett esetleg Rózsák, azok 10 szál megszentelt rózsát kapnak majd az önkormányzattól. Tehát minden Rózsa Erzsébet vagy Erzsébet Rózsa 10 szál gyönyörű virággal ünnepelheti Szent Erzsébet napját.
Árpád-házi Szent Erzsébet és a rózsacsodái
Öt esztendős, mikor megesett vele az első csoda. Egy nap, mikor nagyon hideg volt, apró maradékokat vitt a vár kapuja elé a szegényeknek. Mikor az apjával összetalálkozott, és az megkérdezte tőle, hogy hova megy, és mit visz, a királylány nagyon megijedt és nem tudott mást felelni, mint, hogy „Rózsát viszök.” Viszont az apjának eszébe jutott, hogy nincs rózsavirágzásnak ideje, ezért magához hívatta és az étel rózsává változott. Erzsébet gyermekkorának másik rózsacsodája akkor esik vele, amikor a legenda szerint apja közli vele, hogy hamarosan feleségül fogja adni. A kolostori életre készülő lány rózsakoszorúval a fején egy pataknál imádkozik, de apja akaratát elfogadva leveszi a fejékét és a vízbe veti. Gyermeki engedelmességgel jóváhagyja apja akaratát, a rózsabimbók érett rózsává válnak, és a teljes víztükröt elborítják.