Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Munkánk fókuszában a természetvédelem, az agrárszakképzés és a vidék- és térségfejlesztés áll.🌻🌾 Remélem, hogy honlapunkat hasznosnak találja!

Munkánk fókuszában – az Agrárminisztérium száz százalékos tulajdonában működő nonprofit szervezetként – a természetvédelem, a vidékfejlesztés, valamint az agrárszakképzés állnak. Társaságunk közel harminc éve meghatározó szereplője a hazai az agrárszakképzésnek. Az agrárirányú képzések értékteremtő munkáját segítjük azzal, hogy tankönyveket adunk ki, vizsgatételeket készítünk. Az iskolai rendszerű

képzéseken nagyon fontos a korszerű tudásanyag átadása, így igyekszünk a legújabb tudományos és szakmai ismereteket beépíteni a tankönyveinkbe. A társaság a koordináló kedvezményezettje a Grassland-HU LIFE integrált projektnek, amely széles szakmai összefogással a pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszútávú megőrzését célozza. Emellett a természetvédelem területén kollégáink többek között a biológiai sokféleség megőrzéséért dolgoznak, az idegenhonos inváziós fajok elleni védelemben vesznek részt, valamint a szaktárcával közösen működtetik a 2009-ben indított Vadonleső Programot. A 2023-tól kezdődő európai uniós időszakban Magyarországon a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) alapján létrejött a Nemzeti KAP-hálózat. A hálózat Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységének feladatait, valamint a hálózat részeként működő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat állandó titkársági feladatait is a társaság látja el. Feladatunk a KAP-ban rejlő támogatási lehetőségek népszerűsítése a LEADER és a vidéki infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztés területén, valamint az együttműködő vidéki közösségek, az induló vállalkozások, a generációs megújulás segítő beavatkozások szakmai támogatása. Kérdéseit, észrevételeit szívesen vesszük a [email protected] e-mail címen annak érdekében, hogy oldalunk naprakész és teljes körű információval fogadhassa a látogatókat.

📅 Szeptember 26. és 27. között a Kisalföld kincsei is megmutatkoznak a Nyitott Porta Napokon. Pannónia szelíd dombjai és...
11/08/2026

📅 Szeptember 26. és 27. között a Kisalföld kincsei is megmutatkoznak a Nyitott Porta Napokon. Pannónia szelíd dombjai és a Rábaköz udvarai olyan gazdaságokba engednek bepillantást, ahol a mindennapi értékek nem a múlt emlékei, hanem az élő, hagyományőrző munka kézzelfogható eredményei.

🥳 Fedezd fel a Nyitott Porta Napok programjait! A részletek a linken érhetők el 🙌
https://www.hermanottointezet.hu/kisalfold-kincsei-barangolas-pannonia-es-a-rabakoz-portain

11/08/2026
👩‍🎨 Alkotópályázat iskolástól felnőttkorig! Főszerepben az Év emlőse, a molnárgörény. Készíts háromdimenziós alkotást a ...
08/08/2026

👩‍🎨 Alkotópályázat iskolástól felnőttkorig! Főszerepben az Év emlőse, a molnárgörény. Készíts háromdimenziós alkotást a kisállat kalandjairól – Alkoss vadon!

🖌️ A Vadonleső-pályázaton szoborral, diorámával, terepasztallal vagy bármilyen más kreatív, háromdimenziós alkotással nevezhetsz. A pályamű tetszőleges technikával és alapanyagból készülhet.

📅 Pályázati határidő: 2026. szeptember 30. 23:59

📬 A részletekért kattints a pályázati felületre -> https://www.hermanottointezet.hu/alkoss-vadon-kiiras

📅 Szeptember 19. és 20. között a Bazaltvidék tanúhegyei, Kőszeghegyalja lankái és a Vasi Hegyhát–Rábamente falvai várják...
07/08/2026

📅 Szeptember 19. és 20. között a Bazaltvidék tanúhegyei, Kőszeghegyalja lankái és a Vasi Hegyhát–Rábamente falvai várják a felfedezőket. A nyugati határszélen a gazdák saját udvaraikba engednek bepillantást, ahol a történetek, az egyedi helyi ízek és a hagyományőrző kezek kerülnek a középpontba.

🥳 Fedezd fel a szeptemberi Nyitott Porta Napok programjait! A részletek a linken érhetők el 🙌 https://www.hermanottointezet.hu/vulkani-hegyektol-a-rabaig-oszi-izek-nyitott-portak

🌃 Éjjeli őrjáraton – alkotópályázat középiskolásoknak és felnőtteknek! 🐾🌚 A Vadonleső-pályázaton arra hívjuk az alkotni ...
07/08/2026

🌃 Éjjeli őrjáraton – alkotópályázat középiskolásoknak és felnőtteknek! 🐾

🌚 A Vadonleső-pályázaton arra hívjuk az alkotni vágyókat, hogy örökítsék meg a kis állatot vadászat közben: hogyan telik egy éjszakai portya? Milyen kihívásokkal találkozik? Hogyan tanul vadászni egy fiatal molnárgörény?

📅 Pályázati határidő: 2026. szeptember 30. 23:59

📬 A részletekért kattints a pályázati felületre ➡️ https://www.hermanottointezet.hu/ejjeli-orjaraton-kiiras

📅 Szeptember 19. és 20. között kitárják kapuikat a Zala-völgy, Sümeg és a Bakonyalja portái. A Nyitott Porta Napok keret...
06/08/2026

📅 Szeptember 19. és 20. között kitárják kapuikat a Zala-völgy, Sümeg és a Bakonyalja portái. A Nyitott Porta Napok keretében idén is személyes történeteken és helyi ízeken keresztül ismerhetjük meg a vidék mindennapjait, miközben a gazdák maguk mutatják be értékteremtő, hagyományőrző munkájukat.

Kíváncsi vagy a programokra ❓ A teljes kínálatot a linken találod 👉 https://www.hermanottointezet.hu/nyitott-kapukkal-var-zala-es-a-bakony-oszi-kincsek-nyomaban

📣 Alkotópályázat fiataloknak! Kis bandita nagy kalandjai 😎Mit élhet át egy molnárgörény a gyepeken? Milyen kalandok várn...
06/08/2026

📣 Alkotópályázat fiataloknak! Kis bandita nagy kalandjai 😎

Mit élhet át egy molnárgörény a gyepeken? Milyen kalandok várnak rá a természetben? 💚

A Vadonleső-pályázaton arra vagyunk kíváncsiak, hogyan látják a molnárgörényt az alkotni vágyó általános iskolások. Várjuk munkáikat, milyen izgalmas történetek játszódhatnak le a gyepek rejtett világában!

📆 Pályázati határidő: 2026. szeptember 30. 23:59

ℹ A részletekért kattints a pályázati felületre ➡ https://www.hermanottointezet.hu/kis-bandita-nagy-kalandjai-kiiras

Cím

Park Utca 2
Budapest
1223

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:30
Kedd 08:00 - 16:30
Szerda 08:00 - 16:30
Csütörtök 08:00 - 16:30
Péntek 08:00 - 14:00

Telefonszám

+3613628100

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. számára:

Parancsikonok

Megosztás