15/02/2026
👉🚒👩🚒 A csólyospálosi önkéntes tűzoltók januárban megtartották szokásos évzáró közgyűlésüket
A Közösségi Házban megtartott rendezvényre az egyesület tagsága mellett természetesen meghívásra kerültek azok is, akik valamilyen formában támogatták az elmúlt évben az egyesület működését. Itt voltak a kiskunhalasi és a szegedi hivatásos tűzoltóságok képviselői. Nem hiányozhattak a ballószögi és a forráskúti önkéntesek. A legmesszebbről a felsőzsolcai különítmény érkezett. A vendégek köszöntése után Sólya Gábor az ÖTE elnöke megkérte az egybegyűlteket, hogy rövid néma csendben emlékezzenek meg azokról a tagjainkról, akik az elmúlt évben életüket vesztették (Á. Fúrús János, Kapás Ferencné, Sólya János, Sörös József). Nyugodjanak békében, emléküket nem feledjük!
Ezt követően az elnök úr beszámolt a 2025-ös évben elért eredményekről. A bevételek meghaladták a 7 millió forintot. Két évben elnyert NEA pályázatnak köszönhetően több mint 3,5 millió forint értékben kesztyűk, kámzsák, bögrék, étkészlet, új légzőkészülékek, projektor, vászon és hangtechnika is beszerzésre került.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság önkéntesek számára kiírt pályázatán 872.000 Ft-ot sikerült nyerni. Ennek nagy részét működési célú kiadások tették ki (felülvizsgálatok, biztosítás, műszaki,…), de egy egyedi vitrines bútor is beszerzére került, ahol a különböző relikviákat tudjuk méltó helyen tárolni, továbbá új sisaklámpákat is vásároltunk.
Csólyospálos és Kömpöc községek a szokásos működési célú támogatás (200.000 Ft és 100.000 Ft) mellett idén a habképző gép megvásárlását is segítették. Ennek költsége 500.000 Ft volt. A működést segítette Forráskút község is 80.000 Ft értékben. A 2025-ös évben adó 1%-os adományokból több mint 760.000 Ft-ot sikerült az egyesületnek gyűjtenie.
A 2026-os pénzügyi tervek felvázolás után ifj. Kapás Ferenc parancsnok vette át a szót. Beszámolt az előző év beavatkozásairól. Megemlítette a közösségi rendezvényeket, a jól sikerült 2025-ös családi majálist, de beszámolt a környező településeken tartott habpartikról is. Beavatkozó tagjaink számára különböző szakmai tréningek is zajlottak a tavalyi évben. Ferenc bejelentette, hogy az év végén az egyesület új gépjárművel gazdagodott. Ennek a kisbusznak az üzembe állítása, felszerelése folyamatban van.
A közgyűlés vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult. Köszönjük mindenki támogatását!