05/09/2026
Az önkéntesek csapatostul jöttek, avagy mit nekünk szeptember!
Az átalakult klímához igazodva, a hivatalos ügymenetet, a közmegegyezést megelőzve, mi szélesebbre feszítettük magunk körül az idő szűkre szabott dimenzióját, tehát már nem csak a természetet sújtó polikrízissel, a nyár múlásával is dacolunk! Ha a hőkupola az ősz kezdetén kitart, úgy mi is megmutatjuk, hogy a nyár végi építőtábor szintén kiterjeszthető az iskolakezdés utáni napokra is.
Ebben partnerünk egy osztálynyi 10.-es gyerkőc és 3 osztálytanító volt, akik szakmai hetük keretében, nálunk pallérozták az aktív természetvédelem elméleti és gyakorlati fogásaival kapcsolatos ismereteiket.
Bár a helyszín, a nomád körülmények, és némely munkafolyamat a nyárvégi Gálya-tábor szerves folytatásaként értelmezhető, egy másik csapat, más jellegű behatásaival gazdagodhattunk.
A keddtől péntekig velünk lakó vendégeink, tudom, nem annyira szabad akaratukból, mint inkább tanáraik döntése nyomán érkeztek hozzánk „önkénteskedni”. A munka iránti lelkesedés hiányát nem annyira szóban, mint inkább a kezdeti lendület elmaradásában lehetett érzékelni, bár ahogy ez lenni szokott, evés közben megjött az étvágy, így elmondható, hogy a napok múlásával az elvégzett munka minősége, a hozzáállás és a tempó is szignifikáns javulást mutatott.
De egy ilyen tábor nem is annyira a fizikális, mint inkább mentális síkon igyekszik a közjót szolgálni. A közösen munkával töltött idő, az előadások, személyes beszélgetések, drámajáték után az esemény zárásaként lezajló visszajelző kör egyrészt megerősített, hogy jó dolgot csinálunk, másrészt néhány tanulságos gondolatot ébresztett bennem. A gondolatokról majd később, egyelőre legyen elég annyi, hogy a résztvevők meglepően egységesen, egy két dologra reflektálva jeleztek vissza. A beszélgetés mélysége önmagában mutatja, a nihilizmus páncélját ismét áttörte a szelíd természetszeretet.
Ez a hét is megerősítette bennem az érzést, hogy bár nagy az igényem gondolataim világgá kürtölésére, duma helyett, az első sorban, a helyszínen cselekedni, új embereket harcra vezetni mennyivel magasztosabb, hiánypótlóbb feladat.
Ma úgy érzem, a kiszáradt tőzegláp nem csüggeszt, az aszály sújtotta homokhát szélén tengődve, vagyok itthon, vagyok jó helyen.
