EDC - DIF Debrecen

EDC - DIF Debrecen Az EDC Debrecen tevékenységi körei:
1. További feladatként jelenik meg a startup ökoszisztéma fejlesztése és az ehhez szükséges feltételek megteremtése.

2.

EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ
EDC Debrecen Urban and Economic Development Center

Debrecen Infrastruktúra Fejlesztő
Debrecen Infrastructure Development Gazdaságfejlesztés:
A gazdaságfejlesztés keretében céljuk többek között a debreceni cégek támogatása, mind hazai, mind nemzetközi piacra lépésének segítése. A befektetésösztönzés keretében gyarapítani kívánják a Debrecenbe tel

epülő cégek számát, amely a városnak és annak lakosainak jólétét egyaránt növelni. Ehhez kapcsolódóan a Debrecen Foglalkoztatási Paktum célja egy olyan egészséges munkaerőpiaci egyensúly megteremtése, ahol egyrészt a munkát keresők belátható időn belül számukra elfogadható munkához jutnak, másrészt az itt lévő, illetve a jövőben érkező foglalkoztatók számára megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő érhető el. Városfejlesztés:
A városfejlesztés körében végzett tevékenységek a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó városi projektek előkészítését és koordinálását foglalják magukba. Utóbbi feladata az önkormányzatra vonatkozó pályázati ötletek szakmai előszűrése, valamint a javasolt pályázatok előterjesztése a városvezetés felé.

3. Vállalkozások forráshoz jutásának támogatása:
A debreceni vállalkozások fejlesztését elősegítendő az EDC Debrecen többek között a GINOP, KEHOP, EFOP és H2020 programokat illetően nyújt teljes körű pályázati információs szolgáltatást. A helyi vállalkozások fejlesztéséhez és versenyképességük növeléséhez járul hozzá továbbá a szervezet által biztosított szakértői tanácsadói tevékenység, valamint a Debrecen és vonzáskörzetének vállalkozásairól készülő adatbázis és ötleteket gyűjtő adattár. The EDC Debrecen's main activites:
1. Economic Development
- Supporting local companies so that the enterprises in Debrecen can thrive on the national and international markets
- Investment promotion so that more and more companies can settle down here creating jobs and welfare in the city
- Development of a Startup ecosystem so that Debrecen can provide all the conditions to establish a next Microsoft
- Cooperation platform

2. Urban Development
- Preparation and management of projects to be implemented in the 2014-2020 European Union budget period
- Establishment of the Urban Project Center: screening of project ideas for the Municipality then submitting the project proposals to the decision-makers
- Preparing and updating EU regulated urban strategies

3. Supporting enterprises in accessing diverse funds
- Supporting enterprises in Debrecen so that they can access more EU grants
- Giving overall information to enterprises in Debrecen on EU financed development opportunities and tendering
- Understand the local economic system for better utilization of development resources

05/08/2026

Megérkezett az első ízelítő az EDukáCió VLOGCAST második epizódjából!

🚨 A lean ma már inkább divat, mint szemlélet?
Egyre többen beszélnek róla. Egyre több cég mondja magáról, hogy "lean". De vajon tényleg értjük, mit jelent? Vagy sokszor csak jól hangzó címkeként használjuk?

Az EDukáCió VLOGCAST második epizódjának első ízelítőjében Gurabi Attila, a Kaizen Insitute Hungary coach-a, egyben országosan elismert Lean-szakértő egy olyan kérdést vet fel, ami sok szervezetet érint.

🎥 Nézd meg a rövid betekintést, és tarts velünk a következő részre is.

Amikor egy város fejlődik, a háttérben rengeteg olyan munka zajlik, amit a legtöbben észre sem vesznek – pedig enélkül e...
03/08/2026

Amikor egy város fejlődik, a háttérben rengeteg olyan munka zajlik, amit a legtöbben észre sem vesznek – pedig enélkül elképzelhetetlen lenne a mindennapi élet. 💧

Mi azon dolgozunk, hogy Debrecen víziközmű-hálózata lépést tartson a város növekedésével. Legyen szó a meglévő hálózat korszerűsítéséről, új lakóterületekről vagy gazdasági övezetek fejlesztésekről, célunk, hogy a város vízellátása és szennyvízelvezetése hosszú távon is biztonságosan és megbízhatóan működjön.

Munkánk során számos szereplővel dolgozunk együtt – tervezőkkel, közműszolgáltatókkal, beruházókkal és hatóságokkal –, hogy a fejlesztések jól előkészítve, összehangoltan és a város jövőjét szolgálva valósuljanak meg. Bár munkánk eredménye sokszor a föld alatt rejtőzik, hatása minden debreceni mindennapjaiban jelen van.

A sikeres fejlesztések mögött nemcsak szakmai felkészültség, hanem egy összetartó közösség is áll. Most megmutatjuk, kik azok a kollégák, akik nap mint nap ezért dolgoznak – ráadásul egy-egy rájuk jellemző, mosolyt csaló jellemzővel. 😊

A tervek, fejlesztések és megvalósuló beruházások mögött egy elkötelezett szakmai csapat áll – ez a DIF Vízközmű-fejlesztési csoportja. 💙

Ismerd meg a LIFE Cool Zone projektet!🌡️ A hőhullámok a városi térségek egyik legsúlyosabb éghajlati kihívásává váltak. ...
31/07/2026

Ismerd meg a LIFE Cool Zone projektet!

🌡️ A hőhullámok a városi térségek egyik legsúlyosabb éghajlati kihívásává váltak. A sűrű beépítés, a burkolt felületek magas aránya és a zöldterületek hiánya miatt a városok jelentősen felmelegszenek, ami egyre nagyobb kockázatot jelent a lakosság számára.

Erre a kihívásra ad választ a LIFE COOL ZONE projekt, amely az Európai Unió támogatásával innovatív, térségi szintű megoldásokat dolgoz ki a hőhullámok hatásainak mérséklésére. A kezdeményezés célja a leginkább érintett területek és sérülékeny csoportok azonosítása, valamint olyan klímabarát és természetalapú megoldások kidolgozása, amelyek hozzájárulnak egy élhetőbb és klímaállóbb jövő kialakításához.

A Debreceni Funkcionális Városi Terület (FUA) a projekt magyarországi mintaterülete. A Debrecent és 39 környező települést magában foglaló térség közel 400 000 lakos számára teremt lehetőséget a klímaalkalmazkodás és a fenntartható fejlődés közös megvalósítására. 🌳💧

További információk a projektről:
LIFE COOL ZONE: https://www.linkedin.com/company/life-cool-zone/posts/?feedView=all&viewAsMember=true

https://webgate.ec.europa.eu/life/publicWebsite/project/LIFE24-CCA-HU-LIFE-COOL-ZONE-101213989/innovative-municipal-cooperation-and-integrated-solutions-for-managing-heatwaves-in-functional-urban-areas

Hogyan lett Debrecen a legerősebb vidéki gazdasági központ az iparűzési adó alapján? 🔎🔗 A teljes publikáció a linken érh...
29/07/2026

Hogyan lett Debrecen a legerősebb vidéki gazdasági központ az iparűzési adó alapján? 🔎

🔗 A teljes publikáció a linken érhető el: https://edc.debrecen.hu/mit-mutat-debrecen-iparuzesi-adobevetele/

A helyi iparűzési adó (HIPA) nemcsak az önkormányzati bevételek egyik legfontosabb forrása, hanem a helyi gazdaság változásainak egyik leggyorsabban érzékelhető lenyomata is. 2024-ben országosan az összes önkormányzati bevétel közel harmadát adta, így alakulása egyszerre gazdasági és városfejlesztési kérdés.
Debrecen pozíciója az elmúlt évtizedben látványosan átrendeződött. A város HIPA-bevétele 2014-ben még 10,7 milliárd forint volt, 2025-re viszont 38,2 milliárd forintra emelkedett. Ez 257%-os nominális növekedést jelent, amellyel Debrecen Budapest után a második, a vidéki nagyvárosok között pedig az első helyre került. Győrt és Székesfehérvárt is megelőzte, miközben 2014-ben még mindkét város előtte állt. 📈

Az egy lakosra jutó értékben még nagyobb az előrelépés. Debrecen 2014-ben a 15. helyen állt a nagyvárosok között, 2025-re azonban a 6. helyre lépett elő. Az egy főre jutó HIPA 52 ezer forintról közel 189 ezer forintra nőtt, ami már a nagyvárosi átlagot és Budapest értékét is meghaladta. Mindez úgy történt, hogy Debrecen népessége a nagyvárosi átlagnál jóval stabilabban alakult, vagyis a fajlagos javulást nem a lakosság erőteljes csökkenése, hanem elsősorban a helyi gazdasági adóalap bővülése magyarázza.

Az országos kép ugyanakkor továbbra is erősen Budapest-központú: 2024-ben a teljes HIPA 41%-a a fővárosban keletkezett. Debrecen 2,6%-os részesedése ettől még messze elmarad, de Budapest után már a legnagyobb települési súlyt képviseli. Ez arra utal, hogy a fővárosi koncentráció mellett egyre markánsabb vidéki gazdasági pólus formálódik.

A következő kérdés ezért már nem csupán az, hogy tovább nő-e Debrecen gazdasága, hanem az is, hogy képes-e ezt magasabb hozzáadott értékű, diverzifikált és hosszú távon ellenálló fejlődéssé alakítani. Ebben a munkaerő, a lakhatás, a közlekedés, a tudásintenzív ágazatok és a helyi vállalkozások beszállítói integrációja egyaránt meghatározó lesz.

A publikációban annak jártunk utána, hogyan alakult Debrecen HIPA-bevétele 2014 és 2025 között, mit mutatnak az egy főre jutó adatok, és milyen szerepet tölthet be a város Magyarország gazdasági térszerkezetében.

Forrás: EDC Debrecen

🏙️ Elindult Debrecen egyik legizgalmasabb városfejlesztési projektje!📢Megjelent a Debrecen Déli Városközpont fejlesztésé...
09/07/2026

🏙️ Elindult Debrecen egyik legizgalmasabb városfejlesztési projektje!

📢Megjelent a Debrecen Déli Városközpont fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázat, amely egy közel 88 hektáros területen egy új, fenntartható, XXI. századi városrész megtervezését célozza.

A projekt egyik legfontosabb értéke, hogy az előkészítés során nemcsak a különböző szakmai területek képviselői, hanem Debrecen lakói is aktív szerepet kaptak. A workshopok lehetőséget teremtettek arra, hogy a közösség megfogalmazza elképzeléseit arról, milyen legyen Debrecen új városrésze.🤝

Büszkék vagyunk arra, hogy mi is részesei lehetünk ennek az előremutató fejlesztésnek, és szakmai munkánkkal hozzájárulhatunk egy élhetőbb, fenntarthatóbb és közösségközpontú városi környezet megteremtéséhez.

https://dehir.hu/debrecen/ujabb-varoskozpont-johet-letre-debrecenben-mar-keresik-a-tervezot/2026/07/08/

👋 Ismerjétek meg az EDC Debrecen Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Csoportját!Debrecen fejlődését nemcsak a jelentős b...
06/07/2026

👋 Ismerjétek meg az EDC Debrecen Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Csoportját!

Debrecen fejlődését nemcsak a jelentős beruházások és fejlesztések határozzák meg, hanem azok a szakemberek is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy a város gazdasági környezete kiszámítható, versenyképes és vonzó legyen a vállalkozások számára. 🚀

Csapatunk feladata, hogy támogassa a helyi vállalkozások fejlődését, elősegítse az új gazdasági lehetőségek megteremtését, valamint kapcsolatot építsen a város, a befektetők és a gazdasági szereplők között. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a vállalkozásfejlesztésre, a befektetésösztönzésre, a gazdasági elemzésekre és az együttműködések erősítésére. Munkánk közös célja, hogy Debrecen gazdasága tovább erősödjön, a helyi vállalkozások fejlődési lehetőségei bővüljenek, és a város hosszú távon is vonzó környezetet biztosítson a gazdasági szereplők számára.

A mindennapi munka mellett természetesen nálunk is megvannak azok a személyes történetek és egyéni karakterek, amelyek valódi csapattá formálják a közösségünket, hiszen minden siker mögött egy jó csapat áll. A képen ezekből mutatunk meg néhány mosolyt csaló részletet. 😉

A projektek, elemzések és fejlesztési programok mögött egy elkötelezett szakmai csapat áll. Mi vagyunk az EDC Debrecen Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Csoportja. 💙

🌍 Debrecen a körforgásos városfejlesztés nemzetközi párbeszédébenJúnius 15-19. között az EDC Debrecen két, egymáshoz szo...
05/07/2026

🌍 Debrecen a körforgásos városfejlesztés nemzetközi párbeszédében

Június 15-19. között az EDC Debrecen két, egymáshoz szorosan kapcsolódó nemzetközi eseményen képviselte Debrecent Szingapúrban és Malajziában, az IURC Asia & Australasia program keretében.

A szakmai út első állomása a World Cities Summit 2026 volt Szingapúrban, amely a városfejlesztés egyik meghatározó globális találkozója. Debrecen az IURC programban részt vevő európai városként, valamint a körforgásos gazdaság témájával foglalkozó egyik munkacsoport vezetőjeként kapott meghívást az eseményre.

A találkozó fontos lehetőséget teremtett arra, hogy Debrecen nemzetközi partnerek előtt is bemutassa a város körforgásos gazdasághoz és fenntartható vízgazdálkodáshoz kapcsolódó törekvéseit. A program középpontjában a szakmai kapcsolatépítés, a tapasztalatcsere és az új együttműködési lehetőségek feltérképezése állt, számos európai, ázsiai és ausztrál város részvételével.

A szakmai út második állomásaként Iskandar Malaysiában folytatódott, ahol európai és ázsiai városok képviselői, döntéshozók, kutatók és műszaki szakértők dolgoztak együtt a körforgásos gazdaság, a víz- és szennyvízgazdálkodás, a hulladékkezelés, valamint a fenntartható városfejlesztés témáiban.

A program célja ezúttal már nemcsak a tudásmegosztás volt, hanem olyan konkrét közös kezdeményezések előkészítése is, amelyek hosszabb távon gyakorlati megoldásokká válhatnak.

A találkozó egyik legfontosabb eredményeként megkezdődött két kiemelt projekt részletes kidolgozása:

💧 az Integrált Városi Körforgásos Vízgazdálkodási Tudásplatform létrehozása, amelynek vezetője Debrecen, a programban az EDC Debrecen koordinálásával

♻️ az Integrált Körforgásos Gazdasági Laboratórium Városok Számára, azaz az IM-ICEL kialakítása

A műszaki helyszínlátogatások, közös workshopok és stratégiai egyeztetések arra is rávilágítottak, hogy a fenntartható városi működéshez nem elegendőek az egyedi megoldások. Olyan hosszú távú nemzetközi partnerségekre van szükség, amelyekben a városok megoszthatják egymással tapasztalataikat, közösen fejleszthetnek új modelleket, és a sikeres gyakorlatokat a helyi sajátosságokhoz igazíthatják.

Debrecen aktív részvétele az IURC programban lehetőséget ad arra, hogy a város egyszerre építsen a nemzetközi tudásra, mutassa be saját tapasztalatait, és vezető szerepet vállaljon a körforgásos vízgazdálkodáshoz kapcsolódó együttműködésekben.

A mostani szakmai út újabb fontos lépés volt abban, hogy az európai és ázsiai városok közötti együttműködésből konkrét, megvalósítható és hosszú távon is hasznos városi megoldások születhessenek.

További információ:

World Cities Summit 2026
https://www.worldcitiessummit.com.sg/

IURC a World Cities Summit eseményén
https://www.iurc.eu/2026/06/15/iurc-strengthens-global-urban-regional-cooperation-at-the-opening-of-the-world-cities-summit-2026-in-singapore/

IURC szakmai misszió Iskandar Malaysiában
https://www.iurc.eu/2026/06/20/eu-and-asian-cities-advance-circular-economy-cooperation-through-iurc-mission-to-iskandar-malaysia/

Az IURC program hivatalos oldala
https://www.iurc.eu/

🎙️ Hamarosan érkezik az EDukáCió VLOGCAST második epizódja!Ezúttal Gurabi Attila lesz a vendégünk, akivel több izgalmas ...
01/07/2026

🎙️ Hamarosan érkezik az EDukáCió VLOGCAST második epizódja!

Ezúttal Gurabi Attila lesz a vendégünk, akivel több izgalmas és aktuális témáról beszélgetünk.

Az elkövetkező hetekben részleteket is hozunk a teljes epizódból, ezért érdemes velünk maradni. 😉

Tarts Te is velünk! 👀

Hogyan lett a munkahelyhiányból munkaerőhiány Debrecenben alig egy évtized alatt?  🔎🔗A teljes publikáció a linken érhető...
29/06/2026

Hogyan lett a munkahelyhiányból munkaerőhiány Debrecenben alig egy évtized alatt? 🔎

🔗A teljes publikáció a linken érhető el:
https://edc.debrecen.hu/a-debreceni-regio-munkaeropiaci-trendforduloja/

"A debreceni régió munkaerőpiaca az elmúlt évtizedben látványos fordulaton ment keresztül. A 2010-es évek elején Debrecen és Hajdú-Bihar még alapvetően más munkaerőpiaci kihívásokkal szembesült, mint ma. A munkanélküliségi ráta Debrecenben 8,4%, Hajdú-Biharban pedig 10,3% volt, vagyis mindkét érték meghaladta az akkori
6,4%-os országos szintet. Azóta azonban jelentős átrendeződés történt. Debrecenben a munkanélküliségi ráta 3% körüli szintre csökkent, miközben az országos érték 3,6%, Hajdú-Bihar mutatója pedig 4,8% körül alakult. Ez azt jelenti, hogy Debrecen munkanélküliségi helyzete az időszak végére már nemcsak jelentősen javult, hanem az országos átlagnál is kedvezőbbé vált.

A változás oka a foglalkoztatási adatokban javulásában keresendő. A Debrecenben dolgozók száma 2011 és 2022 között 97 ezerről 126 ezer főre emelkedett, vagyis közel 30 ezer fővel nőtt a városon belüli foglalkoztatottak állománya. Ezzel párhuzamosan az álláskeresők száma 12 600 fő körüli szintről mintegy 3 700 főre mérséklődött. Különösen fontos változás figyelhető meg a fiatalok munkaerőpiaci helyzetében is. Míg egy évtizeddel ezelőtt az álláskeresők 11,3%-a pályakezdő volt, addig napjainkra ez az arány 3,3%-ra csökkent. Ez arra utal, hogy a debreceni munkaerőpiac felszívóképessége érdemben erősödött.

A legfontosabb trendforduló azonban talán nem is önmagában a munkanélküliség csökkenése, hanem az, hogy Debrecen munkaerőpiacának fő kihívása megváltozott. A korábbi munkahelyhiányt fokozatosan a munkaerőhiány váltotta fel. Ma már nem az a fő kérdés, hogy létrejönnek-e új munkahelyek, hanem az, hogy honnan érkezik hozzájuk elegendő és megfelelő képzettségű munkaerő. Napjainkra Debrecen munkaerőpiaca már jóval túlmutat a város közigazgatási határain. A foglalkoztatás bővülése egyre nagyobb térség munkavállalóit kapcsolja be a debreceni gazdaságba, de ezzel együtt nő az a feladat is, hogy a közlekedési, lakhatási és képzési rendszerek képesek legyenek lépést tartani a város kiemelkedő regionális szerepével.

De honnan érkezett a közel 30 ezer új foglalkoztatott Debrecenbe?

A második publikációnkban ennek jártunk utána, és bemutatjuk, hogyan vált Debrecen munkaerőpiaca egyre inkább regionális léptékű foglalkoztatási pólussá."

Forrás: EDC Debrecen

💡Ismerd meg az ACROSS projektet!🌍 Hogyan tudnak együttműködni a városok és a vállalkozások egy fenntarthatóbb jövő érdek...
26/06/2026

💡Ismerd meg az ACROSS projektet!

🌍 Hogyan tudnak együttműködni a városok és a vállalkozások egy fenntarthatóbb jövő érdekében?

Az Interreg Across projekt 7 ország 9 szervezetét – köztük az EDC Debrecent – hozza össze annak érdekében, hogy erősítse az önkormányzatok és a gazdasági szereplők közötti együttműködést. 🤝♻️

A projekt középpontjában a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) áll: célja olyan hosszú távú köz- és magánszféra közötti partnerségek kialakítása, amelyek hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez és az Európai Unió 2050-es klímasemlegességi céljainak eléréséhez.

💡 Az ACROSS projektben szerzett nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok segítségével az EDC Debrecen célja, hogy elősegítse a fenntarthatósági célok helyi megvalósítását és erősítse az együttműködést a város, a vállalkozások és más helyi szereplők között.

További információ a projektről:
https://www.interregeurope.eu/across
https://edc.debrecen.hu/nemzetkozi-egyuttmukodesek/

Cím

Széchenyi Utca 31
Debrecen
4025

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 16:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 09:00 - 14:00

Telefonszám

+36203533663

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni EDC - DIF Debrecen új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése EDC - DIF Debrecen számára:

Parancsikonok

Megosztás