Demecser Város Önkormányzata

Demecser Város Önkormányzata Tájékoztatás az önkormányzatnál történt eseményekről, pályázatokról, döntésekről.

Állatsimogató a sportpályánNagy érdeklődés kísérte az egzotikus állatok bemutatkozását.
05/08/2026

Állatsimogató a sportpályán

Nagy érdeklődés kísérte az egzotikus állatok bemutatkozását.

03/08/2026
31/07/2026

Tájékoztatás

Az 1. sz. háziorvosi körzetben, a Demecser Szabolcsvezér út 11. sz.
alatti háziorvosi rendelőben, 2026. augusztus 3-án hétfőtől Dr. Metzinger
Mária háziorvos helyettesít.

Hétfőn a betegvizsgálat 8.00 órától 10.00 óráig lesz.

19/07/2026

EGYÜTT A DEMECSERI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉÉRT

Látványosan halad a demecseri temetődombon lévő Teréz-kápolna és az Elek család hosszú ideje pusztuló kriptájának egy hónappal ezelőtt indult megmentése. Július 18-án befejeződött a tető deszkázása, így ezzel egy újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk. A tetőfedés csak a szükséges kőművesmunkák elvégzését követően kezdhető meg. Ennek részeként visszaépítjük a homlokzat felső részét, majd elkészülhet a tető korcolt bádoglemez fedése.

Minden egyes elkészült munkafázissal közelebb kerülünk ahhoz, hogy a Demecser Város Önkormányzata és Rátkai Sándor polgármester által is fontosnak tartott, a helyi örökség részét képező épület újra méltó állapotban fogadhassa a látogatókat.

A felújítás során a demecseriek, az itt élők és az elszármazottak ismét példát mutattak, hiszen rengetegen adományoztak, nagyon sokan érezték fontosnak az értékmentés pénzzel, munkával, szaktanáccsal való támogatását. A munkát elindító és szervező Demecser Öröksége Egyesület számlájára eddig 970.000 Ft érkezett. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak a felújítás első lépéseinek a sikeréhez.

Adományozóink:
- Bálint Attila
- Barabás Éva
- Csintalan Ádám
- Demecseri Görögkatolikus Egyházközség
- Demecseri Református Egyházközség
- Éles Mihály
- Farkas Krisztina
- Fazekas István Zoltán
- Illés Réka
- Illésné Sinka Mária
- Dr. Kántor Tamás
- Kirtsch Annamária
- Lucza János
- Nagy Enikő
- Stefán András
- Szabó Lenke
- Szabóné Kircsfalusy Katalin
- Tamás Ferenc
- Vassné Herdinai Edit
- Zele József
és névtelen adományozóink

Természetbeni felajánlások:
- Gégény Sándor (ellátás az önkéntes munkát végzőknek)
- Hegedüs László (500.000 Ft értékű faanyag, amely a teljes tetőszerkezetet magában foglalja, illetve egy darab koporsó a maradványok újratemetéséhez)
- Máté András (vas- és faanyag)
- Rátkai Sándor (konténer a törmeléknek)
- Sivák Zsolt (teherautó a szállításhoz)
- Vitális István (ellátás az önkéntes munkát végzőknek)
és névtelen felajánlóink

Szakmai segítség, önkéntes munka:
- Építészeti felmérés: Szatmári István és Giba Tamás
- Műszaki kivitelezés: Farkas Balázs
- Régészeti felmérés: Dr. Németh Péter és Jakab Attila
- Restaurátori felmérés: Havasi Dóra
- Exhumálás: Csintalan Ádám és Halász Sándor
- Ácsmunka: Teremi András, Csintalan Ádám, Gáll Imre, Labbancz Sándor, Nagy Péter és Tóth Csaba
- Tereprendezés: Gera Sándor, Balogh Attila és Bavalics László
- Betonkoszorú locsolása: Halász Sándor és Jakab László
- Fémmunka: Fabu Ferenc és ifj. Fabu Ferenc

A felajánlások és a remélhető pályázatok, egyedi támogatásoktól függően a tető elkészülte után a munkát a falak megerősítésével, javításával, vakolásával, a hajdani kerítés újraépítésével, a megmaradt korabeli bútorok restaurálásával kell folytatni.

Amennyiben bármilyen formában támogatná az épület újjászületését, az adományozással kapcsolatban érdeklődjön személyesen, telefonon vagy e-mailben az egyesület elnökénél: Dr. Vitális Zsombor, mobil: +36 30 5122 460, e-mail: [email protected]

Banki átutaláshoz szükséges adatok:
- Név: Demecser Öröksége Egyesület
- Számlaszám: 12042830-01851367-00100006
- Közlemény: kápolna felújítás

FONTOS! Adományozás előtt, az adományozási szerződés elkészítéséhez kérjük küldje el az alábbi adatait a megadott e-mail címre: név, anyja neve, születési hely és idő, lakcím.

Köszönjük mindenki segítségét és támogatását, amivel bizonyíthatjuk, hogy összefogással semmi sem lehetetlen!

Tisztelettel:
Dr. Vitális Zsombor
a Demecser Öröksége Egyesület elnöke

TÁJÉKOZTATÁS A PIACOK NYITVATARTÁSI RENDJÉRŐLPiac: 4516 Demecser Dózsa György út Kedd: 6.00-13.00Péntek: 6.00-13.00Város...
07/07/2026

TÁJÉKOZTATÁS A PIACOK NYITVATARTÁSI RENDJÉRŐL

Piac: 4516 Demecser Dózsa György út
Kedd: 6.00-13.00
Péntek: 6.00-13.00

Városi Piaccsarnok: 4516 Demecser Vasút út
Hétfő: 6.00-13.00
Csütörtök: 6.00-13.00

Tájékoztatom az Őstermelőket, Kereskedőket, hogy a Városi Piaccsarnokban modern, korszerű, összkomfortos körülmények között árusíthatnak a fenti nyitvatartási időben.
Igényük alapján lehetőségük van még benti és szabadtéri árusítási hely választására is.

Felhívom a Kereskedők figyelmét, hogy a piacon történő árusítással kapcsolatosan részletes tájékoztatást a jegyzőtől kérhetnek, továbbá a piacon történő árusítással kapcsolatosan a kereskedelmi bejelentési kötelezettségüket a jegyzőnél tehetik meg, a Polgármesteri Hivatalban – ideértve a termékkörben, árusítás helyében, a kereskedelemmel kapcsolatos egyéb adatokban bekövetkező változásokat.

Az új piaccsarnok működése nem jelenti automatikusan a régi piac bezárását. A hatályos jogszabályok alapján egy településen több piac is működhet. A lakosság egy részének - írásbeli beadványa alapján – nagy igénye van arra, hogy a régi piac ne zárjon be, hanem működjön tovább. A lakosság másik része pedig az új piacon szeretne vásárolni. Az önkormányzat mindkét lakossági igénynek szeretne megfelelni, eleget tenni. Lehetőség van mindkét piac párhuzamos működtetésére.

A vállalkozóknak, kereskedőknek a hatályos jogszabályok alapján joguk van választani, eldönteni, hogy hol szeretnének árusítani, milyen termékeket szeretnének forgalmazni, de bejelentési kötelezettség terheli őket a jegyző, mint kereskedelmi hatóság felé. A vásárlók pedig szintén választhatnak, hogy hová, melyik üzletbe, boltba, piacra mennek vásárolni.

Kérek mindenkit, hogy a közlekedési szabályokat a piacok környékén mindenki tartsa be!
Parkolási lehetőségként a hivatali épületek parkolóit is igénybe tudják venni!

Bötykös Katalin
jegyző

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS AZ EBTARTÁS SZABÁLYAIRÓL ésEB ÖSSZEÍRÁSRÓL       1) Tájékoztatás ebösszeírásrólAz állatok védelmé...
07/07/2026

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS AZ EBTARTÁS SZABÁLYAIRÓL és
EB ÖSSZEÍRÁSRÓL

1) Tájékoztatás ebösszeírásról

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat eb-rendészeti feladataik elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel háromévente legalább egy alkalommal eb-összeírást végez.

Az Ávt. 42/B § (3) bekezdése szerint a települési önkormányzat az eb-összeírás alapján az Ávt. 42/A. § (4) bekezdésében meghatározott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint eb-rendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Jogszabályváltozás miatt 2013. január 1-jétől – a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért kérem, hogy szíveskedjenek a transzponderrel még nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.

Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik, az ebösszeíráshoz összeállított „Ebösszeíró adatlap” beszerzése az ebtulajdonosok/ebtartók kötelessége.

Az „Ebösszeíró adatlap”-ot minden háztartás postaládájába bedobjuk
továbbá beszerezhető:
• Demecseri Közös Önkormányzati Hivatalban (4516. Demecser, Kétezeregy tér 1.)
„A” épület Titkárságán
• valamint letölthető a település honlapjáról.
Több eb esetén ebenként külön-külön kell az adatlapot az eb oltási könyve, kisállat útlevele, törzskönyve alapján kitölteni.

Kérem, hogy az adatlapot teljes körűen szíveskedjenek kitölteni, aláírni, és legkésőbb 2026. augusztus 31-ig visszajuttatni a Demecseri Közös Önkormányzati Hivatalhoz.

Az Ávt. 42/B. § (5) bekezdése szerint az eb tulajdonosa és az eb tartója az eb összeíráskor köteles az Ávt. 42/A § (4) bekezdésében meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Felhívom az eb tulajdonosok, ebtartók figyelmét, hogy az eb-összeírásra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését a Demecseri Közös Önkormányzati Hivatal ellenőrzi.

Aki adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998.(XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 3. mellékletének d) pontja alapján ebenként 30.000 forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezhető.

Felhívom az ebtulajdonosok, ebtartók figyelmét, hogy annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az eb-összeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban bejelenteni.

2) Tájékoztatás az ebtartás szabályairól
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 4. és 5. §-a alapján
Az állat tartásának általános szabályai
Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.
Az állat életfeltételeinek kialakításánál tekintettel kell lenni korára, nemére és élettani állapotára. Biztosítani kell az egymásra veszélyt jelentő, egymást nyugtalanító állatok elkülönített tartását.
Az állattartónak gondoskodnia kell az állat igényeinek megfelelő rendszeres, de legalább napi egyszeri ellenőrzéséről.
Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.
A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és a sérülésmentes mozgás lehetőségét.
A kedvtelésből tartott állat ürülékét az állattartó a közterületről köteles eltávolítani.
A kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult élet – és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja.
A Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint:
Az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék más állatok – kivéve a ragadozó állatok táplálására szánt élő egyedek, illetve az ember biztonságát.
A Korm. rendelet 17. § (1)-(2) bekezdései szerint:
Belterület közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes. Közterületen az eb tulajdonosának biztosítania kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztethessen.
Felhívom a figyelmet, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 193. § (1) bekezdésének a) pontja szerint, aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el.
A lakosságot zavaró kóbor, valamint kóborló ebek számának csökkentése érdekében felhívom az ebtartó lakosok figyelmét az állattartásra vonatkozó jogszabályi előírások fokozott betartására.

Rátkai Sándor
Demecser Város Polgármestere

Belügyminisztérium közleményeFONTOS VÁLTOZÁS: Augusztusban érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyazonosító i...
07/07/2026

Belügyminisztérium közleménye

FONTOS VÁLTOZÁS: Augusztusban érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok

A Belügyminisztérium (BM) felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy az európai uniós szabályozással összhangban, 2026. augusztus 3-án végleg érvényüket vesztik a régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok.
2026. augusztus 3. napjával a régi, könyv formátumú (papíralapú, akár puha- vagy keményfedeles) személyazonosító igazolványok érvényessége megszűnik.
A lejárat ténye a hatósági nyilvántartásba hivatalból kerül bejegyzésre, így az érintett állampolgárok a változásról külön, személyre szabott értesítést nem kapnak. A Belügyminisztérium javasolja az érintett állampolgároknak, hogy mielőbb ellenőrizzék okmányaikat.
Új okmány igénylése: Azoknak a polgároknak, akik kizárólag a régi típusú személyi igazolvánnyal rendelkeznek, személyes eljárás keretében új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Kivételek: Amennyiben az érintett személy rendelkezik más, érvényes személyazonosságot igazoló hatósági igazolvánnyal - például kártyaformátumú vezetői engedéllyel vagy magánútlevéllel -, úgy az új személyazonosító igazolvány kiváltása nem kötelező, de a zökkenőmentes ügyintézés érdekében ajánlott.
Díjmentesség: a 70. életévet betöltött polgár állandó személyazonosító igazolványának kiállítása díjmentesen történik.
Kérjük, orvosi igazolással rendelkező, személyes megjelenésükben egészségügyi okból akadályozott ügyfeleket, hogy legyenek szívesek az ezen a linken (www.kormanyhivatalok.hu/node/47532) megtalálható elérhetőségeken keresztül felvenni a kapcsolatot a lakóhelyük/tartózkodási helyük szerint illetékes kormányhivatallal. A kollégák segítenek megszervezni a mobil ügyintézést.
Kérjük a lakosságot, hogy a nyári időszakban megnövekedő ügyfélforgalomra tekintettel ne halasszák az utolsó pillanatra az okmánycserét, és gondoskodjanak időben az érvényes személyazonosító igazolvány beszerzéséről.

Július 1. – Semmelweis-napMa a magyar egészségügy napját ünnepeljük, és tisztelettel emlékezünk a névadóra, Semmelweis I...
01/07/2026

Július 1. – Semmelweis-nap
Ma a magyar egészségügy napját ünnepeljük, és tisztelettel emlékezünk a névadóra, Semmelweis Ignácra, akinek öröksége ma is irányt mutat a gyógyításban, az oktatásban és a tudományban.
Ez a nap egyben alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik elhivatottságukkal nap mint nap a betegekért dolgoznak – az egészségügy valamennyi munkatársának.
Boldog Semmelweis-napot kívánunk a Semmelweis-közösség minden tagjának és minden egészségügyi dolgozónak!

Cím

Kétezer-egy Tér, 1
Demecser
4516

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 12:00
Kedd 08:00 - 12:00
Szerda 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 12:00

Telefonszám

+3642533500

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Demecser Város Önkormányzata új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Demecser Város Önkormányzata számára:

Parancsikonok

Megosztás