29/05/2026
📚✨ Lezárult a Túl az Óperencián szövegértő levelezős játékunk idei fordulója! ✨📚
Idén már 14. alkalommal hirdettük meg a 3–4. osztályos gyerekek számára szervezett vetélkedőnket, és nagy öröm számunkra, hogy évről évre ennyi lelkes csapat kapcsolódik be a játékba. 💛 Második alkalommal rendeztük meg úgy a versenyt, hogy a 6. fordulót már könyvtárunkban írták meg a gyerekek, így személyesen is találkozhattunk a csapatokkal, nemcsak az eredményhirdetésen.
Célunk nemcsak a szövegértés fejlesztése, hanem az is, hogy a gyerekek örömmel olvassanak, együtt gondolkodjanak, és élményként éljék meg a mesékkel való találkozást. A mesékre épülő, játékos feladatok idén is sok vidám és izgalmas pillanatot hoztak.
Külön öröm volt számunkra, hogy a döntő vendége Tölgyesi Lívia írónő, pedagógus volt, aki egy élményekben gazdag író–olvasó találkozóval ajándékozta meg a gyerekeket. ✍️📖
A versenyen 4 iskola 23 csapata, összesen 92 gyermek vett részt, munkájukat pedig 9 felkészítő pedagógus segítette: a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskolából, a Dombóvári József Attila Általános Iskolából, a Kurdi Körzeti Általános Iskolából és a Szent Orsolya Bencés Iskolaközpontból.
👏 Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját: Fehérvíziné Popity Katalin, Horváth Attila, Kardos Attila, Lázárné Dávid Brigitta, Máté Zsuzsanna, Mózes Ágnes, Niederné Oberritter Gyöngyi, Pallosné Horváth Virág és Szabóné Tóth Gabriella.
🏆 Eredmények:
🥇 1. helyezett – Vadkutyák
Gegő Fanni, Bódog Fanni, Márton Bence, Tollár Natasa Auróra
Dombóvári József Attila Általános Iskola
🥈 2. helyezett – Könyvfalók
Horváth Luca Irina, László Flóra, Füstös Milán, Hegedűs Márton
Kurdi Körzeti Általános Iskola
🥉 3. helyezett – Dombóvár várának lovagjai
Kapinya József, Méhes Marcell, Szente Zsigmond, Takács Patrik
Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola
📸 Köszönjük, hogy velünk voltatok — a képek magukért beszélnek! ❤️