22/06/2026
A 2026. június 20-án megrendezett Múzeumok Éjszakáján a Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltár változatos programokkal várta az érdeklődőket. Az este során megtekinthető volt a „Barnaszén helyett fekete lemezek” című kiállítás, amely a dorogi présüzem történetén keresztül mutatta be az egykori Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkáját és örökségét.
A rendezvény részeként Kládek László levéltáros „Fekete korongok Magyarországról – A hazai hanglemezgyártás története” címmel tartott előadást, amelyben a magyar hanglemezgyártás múltját és fejlődését ismertette meg a közönséggel.
A látogatók emellett rendhagyó tárlatvezetéseken is részt vehettek. A „Bepillantás a levéltár kulisszái mögé” program keretében óránként induló, 15 perces séták során olyan helyszíneket is megismerhettek, amelyek a mindennapokban nem látogathatók, így betekintést nyerhettek a levéltári munka háttérfolyamataiba és a dokumentumok őrzésének világába.
A programok nagy érdeklődés mellett zajlottak, és a résztvevők a zenei örökség, valamint a levéltári szakma különleges aspektusaival is megismerkedhettek.