26/01/2026
🩷
A föld szeretetét nem lehet megtanulni. Csak az tudja becsülni és értékelni igazán, aki beleszületett ebbe a környezetbe, aki már gyerekkorában felismeri és meglátja benne a szépséget, a föld adta lehetőséget és értéket.
Egy-egy frissítő nyári zápor után, ahogy a napsugár ismét előbukkan, és lágyan végigsimít a vetéseken, a föld párába burkolózik, olyan, mint egy sokat ígérő, mélyről jövő sóhajtás, pihennni látszik, pedig az új élet gyökerezik benne. A réten lekaszállt zöld fű illatát, felkapja és magával hordozza a gyenge nyári szellő, az elmúlás kopársága trónol körülötte, de ez csak múló állapot, hiszen minden egyes fűszál a megújulás erejét hordozza magában. Elkápráztat és megbabonáz a természet eme varázslata, és azon vesszük észre, hogy mi is, lassan a föld igazi gyermekeivé válunk. Aki egyszer kezébe veszi a gyeplőt és beáll a természet örökös körforgásába, nap mint nap , évszakról évszakra, becsülettel és hűséggel végzi nehéz feladatot, végül megkapja méltó jussát, mert, akik munkát vetnek, majd munkát aratnak. Közben a föld – a hűséges öreg föld – elvégzi a többit. Nem tanítják ezt semmiféle iskolába, apáról fiúra száll az örökség, és az élet az igazi tanítómester. (Gyeplő nélkül)
