21/12/2025
☀️ MESE A NAPRÓL ☀️
🌟 NAPFORDULÓS MESE🌟 Áldott Napfordulót! Az egész Téli szünetben akciós a Földanya Meseútja a gödöllői Arbo-Parkban és dec. 22. estig lehet nálam belépős ajándékutalványt is vásárolni. ❄️🌲🏵
Sok olyan sötét, árnyékos szegelet van kívül és belül, a világban és a szívünkben, mely vágyja és kívánja a melengető, életadó Fényt, de ahová mégis leszállunk, mert kincseket rejt a sötét. A mesék tudnak erről az árnyékmunkáról, és a "feloldás"ról is: gyógyító, hittel teli, cselekvő részünkről, arról, hogy bármennyit, akár egy hajszálnyit is adsz bele az működik, és ha kinyitod a szíved, az megtelik Fénnyel.
Ez a varázsmese pontos útmutatásokat ad. Olvassuk értő-érző szívvel, hálával elődeink bölcsességéért és mostani tanítóink jelenlétéért.
Áldás a Napfordulóra ☀️🌟
A számomra kiemelt mondatokat ❤️-el jeleztem...
"Volt valaha a tenger partján egy nagy, sötét ország. Abban az országban nem sütött nap, lakói soha nem láttak napvilágot.
Fekete felleg borult ott a földre, s ettől olyan sötétség támadt, hogy az emberek alig-alig látták egymást. Úgy is hívták: a Sötétség Országa. Lakóit pedig kunyhólakóknak nevezték, mert házuk nem volt, rozoga kunyhókban laktak. A kunyhókat vesszőből fonták, hánccsal borították, mohával fedték, így aztán nem csoda, hogy a gonosz szél egyre betolakodott a réseken.
Nagy nyomorúságban éltek az emberek a Sötétség Országában.
Ámde a Sötétség Országának közepén kerek hegy emelkedett. A kerek hegyen sok-sok fa nőtt, egész erdőre való. Az erdő közepén nagy gerendaház állt. A házban meleg volt és minden földi jó. Szobáiban hetven fekete testvér lakott. Csak nekik volt a Sötétség Országában gerendaházuk. A ház körül karókerítés, a mögött százezer iramszarvas legelészett. A fekete testvérek nem fogták munkába az iramszarvasokat, de a kunyhólakóknak sem adtak belőlük.
Így ment ez ezer évig, majd még ezerig, és még a harmadik ezer esztendő is lepergett. A kunyhólakók azt gondolták, így is marad mindörökké, hacsak egyszer meg nem szűnik a tél.
De egyszer - ki tudja, mikor - egy csodaszép iramszarvason nagytermetű ember érkezett a Sötétség Országába. Szakálla térdét verte, s ha megszólalt, úgy csillogott a szeme, hogy a sötétségben is jól látszott az arca. A kunyhólakók látták, milyen szép, daliás ember a jövevény, mennyi ész sugárzik a tekintetéből. Mikor megszólalt, mindnyájan figyelmesen hallgatták.
- Sötétségben éltek, barátaim, mivel nem ismeritek a Napot. Pedig van Nap, mégha senki sem látta is közületek. Ha megszerzitek a Napot, ezen a tájon is meleg lesz és világos.
- Mi lehet az a Nap? - csudálkoztak az emberek. Eddig még nem is hallottak felőle.
A fekete testvérek ugyancsak meghallgatták az idegen beszédét. Meghallgatták, és hirtelen haragra gerjedtek, és korholni kezdték a népet.
- Ostobák vagytok, kunyhólakók! Mit hallgatjátok ennek az idegennek a fecsegését! Hogy is lehetne olyasvalami ezen a világon, amit senki sem látott? Ez a csaló csak azért jött, hogy megbolondítson benneteket. Vétek meghallgatni a szavát. Verést érdemelne, hogy itt bolondít benneteket kiagyalt meséivel!
A kunyhólakók töprengtek, gondolkodtak: talán bizony igazuk is van a fekete testvéreknek? Talán jobb volna, ha megölnék a jövevényt.
A hosszú szakállú bölcs meg csak nézte őket, és fejét csóválta. Szemében kialudt a fény. Aztán elvágtatott a pompás iramszarvas hátán, eltűnt, mintha ott se lett volna. Már csak a hangja hallatszott a sötétségben:
- Mától kezdve csak annak jelenek meg, aki hisz a Nap létezésében.
Élt a kunyhólakók közt egy ifjú. Bár ő is szegény volt, akár a többiek, sose járt el a fekete testvérekhez, nem alázkodott meg előttük. Büszke, délceg ifjú volt.
Nem telt bele sok idő, mindnyájan elfelejtették a bölcs öreget. Csak az ifjú nem feledkezett meg róla.
Elment arra a helyre, ahol az iramszarvas-zuzmó nő, fölnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- Elhiszem, hogy van Nap.❤️
De hogy találjam meg a szakállas öreget?
Alig mondta ki e szavakat, megnyílt a zuzmó és a magas moha, és a csodálatos iramszarvas jelent meg az ifjú előtt.
- Ülj fel a hátamra - mondta.
Az ifjú felült rá, és az iramszarvas elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Aztán hirtelen megállt egy gránitszikla előtt. A sziklán ott ült a nagyszakállú öreg.
- Isten hozott! - köszöntötte az ifjút. - Tudtam, hogy akad a kunyhólakók között olyan ember, aki fölkeres. Derék ember vagy, sokra viszed még az életben, fiam.
- Köszönet dicsérő szavaidért. De mondd meg, hol találhatnék egy darabka Napot.
- Sokat kell még munkálkodnod - felelte a bölcs -, hogy megszerezhesd a Napot. Előbb fonnod kell egy kosarat. Kérj minden kunyhólakótól egy-egy hajszálat, és ezekből a hajszálakból fond meg a kosarat.
Ekkor az ifjú visszatért övéihez. Okosan beszélt velük, és kitől-kitől egy-egy hajszálat szerzett. Amint összeszedte a hajszálakat, nekilátott a kosárfonásnak.
Hetven nap és hetven éjjel fonta a parányi kosarat. Mire elkészít***e, ereje, bölcsessége megnövekedett.❤️
Ekkor újból elment a zuzmóligethez, a magas mohacsalithoz, felnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- A kosár elkészült. Hogyan juthatnék egy darabka Naphoz?
Alighogy kimondta, szétvált a magas moha, és a bölcs ifjú előtt megjelent a csodaszép iramszarvas.
- Ülj fel a hátamra - mondta a szarvas, és elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Már nagy utat bejártak, mikor hirtelen vörös fény lobbant fel előttük. A bölcs ifjú megpillantotta a hatalmas vörös Napot az ég peremén.
- Nem félsz a tűztől? - kérdezte tőle a csodálatos iramszarvas.
- Nem félek semmitől - válaszolta az ifjú.❤️
- Akkor nyisd ki a kosarat, de tartsd jó erősen, és magad is kapaszkodjál meg!
A bölcs ifjú kinyitotta a kosarat, erősen tartotta, maga is jól megkapaszkodott. Az iramszarvas egyenest a Nap felé vágtatott. Nekifutott a Napnak. Bársonyos szarvával megdöfte, mire a Napból levált egy darabka, és egyenest az ifjú kosarába esett.
Ekkor megfordultak, és visszafelé vágtattak. Alighogy elérkeztek a kunyhólakók földjére, eltűnt a csodálatos iramszarvas.
A bölcs ifjú ott állt a kunyhólakók között, és így szólt hozzájuk:
- Ti mindnyájan adtatok egy-egy hajszálat. Hajszálaitokból kosarat fontam, és ebben a kosárban elhoztam a Napnak egy darabját. Engedjük ki a Napot a kosárból. Hadd világítsa meg az eget!❤️
Alighogy ezt kimondta, már vágtattak le a fekete testvérek kerek hegyükről. Öklüket rázták, kiáltoztak:
- Ne merészeld megtenni! Ne engedd ki a Napot a kosárból! Kiszáradnak a tavaink! Megolvad a föld méhében a vas, és elárasztja házainkat. Te magad megvakulsz, mi pedig mindannyian megégünk.
A fekete testvérek körülfogták a bölcs ifjút, ki akarták ragadni kezéből a kosarat. De ekkor a kunyhólakók az ifjú védelmére keltek.❤️
- Ne nyúljatok hozzá! - kiáltották. - Nem adjuk a kosarat!
A fekete testvérek kékültek-zöldültek dühükben, megragadták a bölcs ifjút, és a mocsár felé hurcolták. Bele akarták fojtani a lápba, oda akarták belevetni kosarát is. A kunyhólakók nagy haragra gerjedtek. Nekibátorodtak, és életükben először, köveket ragadtak fel a földről. Kövekkel dobálták a fekete testvéreket. Hullott a kőzápor, a fekete testvérek meg éles halcsontokat rántottak elő ruhájuk alól, és szurkálni kezdték a kunyhólakókat. De azok se hagyták magukat. Folyt a vér, állt csata.
Ekkor hirtelen felpattant a kosár fedele, és kiröppent belőle az első napsugár.
Vörös fény árasztotta el az eget. Hajnalpír borította a mocsarakat. A fekete testvérek mind elégtek, hamvaik belehulltak a lápba. A bölcs ifjú meg ott állt, és egyre az eget nézte, a csillogva szétáradó napsugarakat. És a kunyhólakók is mind lelkesülten bámulták az eget.
A tavak vize megkékült, a mohák tarka színekbe öltöztek, fehérbe, vörösbe, sárgába vagy zöldbe. A Sötétség Országában sohasem látott csoda történt.
- Ki vagy te, bölcs ember? - kiáltották a kunyhólakók. - Ki vagy te, aki nekünk ezt a csodát hoztad?
És mindenünnen hozzáfutottak az emberek, és azt kérdezték:
- Te bölcs ifjú! Most már látjuk és tudjuk, hogy van Nap. De ez csak egy kis darabja! Hogyan szerezzük meg az egész Napot?
Alighogy kimondták, megnyílt a magas moha, megjelent a csodálatos iramszarvas, és így szólt a bölcs ifjúhoz:
- Mondd meg nékik, hajtsák ide a fekete testvérek kerítése mögött legelésző iramszarvasokat.
És a bölcs ifjú így szólt a kunyhólakókhoz:
- Menjetek a fekete fivérek házához. Romboljátok le a kerítést, és hajtsátok ide az iramszarvasokat. Most már a tiéitek.
És a kunyhólakók lerombolták a kerítést, és a kerek hegyről leterelték a százezer iramszarvast. Felültek a hátukra, és elvágtattak.
Addig vágtattak, amíg végül elértek a Naphoz.
- Nem féltek a tűztől? - kérdezte a bölcs ifjú.
- Nem félünk semmitől. Csak mondd meg, hogy szerezhetnénk meg a Napot.❤️
- Nyílt szívvel vágtasson mindenki a Nap felé, és fogadjon be szívébe egy-egy sugarat a lángjából. ❤️
Ekkor a kunyhólakók feltárták szívüket, és sebesen vágtattak a Nap felé. És mindegyikük szívébe jutott egy-egy lángsugár. ❤️
A százezer szív egyszerre átforrósodott. ❤️
- Most állítsátok sorba az iramszarvasokat.
Így is t***ek. A csodálatos iramszarvas pedig a szarvával megbökte a Napot, a Nap lesiklott az égről, és rátelepedett az állatok szarvára. És útnak indult százezer iramszarvasán a százezer kunyhólakó, és az iramszarvasok vigyázva vitték szarvuk hegyén a Napot.
Azóta ott izzik, ott vöröslik a Nap a tundra fölött. A tavak kéklenek, kék vizükben halásznak a kunyhólakók. A mocsarak kiszáradtak, és helyükön tarka virág, selymes fű sarjadt. Végtelen erdők susognak a tenger partján.
A bölcs ember pedig él és meg nem hal soha, mert ő szerezte meg s Napot a kunyhólakóknak.
Boldizsár Ildikó könyvében olvastam, Gréta Vaskor mesélésében hallgattam, köszönettel 🩷
Kép: RózsaTündér, Ágota Réti Ágota Tündérka alkotása, legkedvesebb ajándékom tavaly... Köszönöm 🌹
