Háromhuta Község Hivatalos Oldala

Háromhuta Község Hivatalos Oldala Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük Háromhuta község hivatalos facebook oldalán. Kellemes időtöltést kívánunk! Háromhuta Község Önkormányzata sz. 48.37867, k.

Oldalunk célja településünk népszerűsítése. Kellemes időtöltést kívánunk!

Üdvözlettel: Háromhuta Község Önkormányzata

----------------------------------------------------------------------------

Bemutatkozás:

Háromhuta: község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Településrészei: Óhuta (és a hozzá tartozó Üveggyár), Középhuta és Újhuta. A Zempléni Tájvédelmi Körzet szívében megbúvó kis falut II. Rák

óczi Ferenc alapította 1698-ban. Lakói 1916-ig üveggyártással foglalkoztak, majd fakitermelésből, fafaragásból és egyéni gazdálkodásból éltek meg. Háromhuta jövőjét azonban a falusi turizmus, az idegenforgalom jelenti, amihez az alig 120 főt számláló településnek minden adottsága megvan. Múltat idéző sétát tehet a népi építészet remekei között, melyet a száz éves parasztházak képviselnek. A központban az 1870-ben épült Szent Anna Római Katolikus templom található, mely 2010-ben teljes belső felújításon esett át. A festői szépségű falucska csendes környezete a nyugalmat, de a kalandot keresők számára is kiváló célpont. Gazdag állat- és növényvilága felejthetetlen élményt nyújt a túrázók számára. Kedvelt kirándulóhelyei a fokozottan védett István-kúti nyíres, a Pálos forrás és kolostorrom, a közeli Rákóczi vár romjai, a sziklamászásra is alkalmas Sólyom-bérc vagy a 709 m magas Nagy - Péter-mennykő. Innen, valamint a 494 m magas Kerek-kőről lélegzetelállító kilátás tárul elénk. A gyalogos, illetve kerékpáros túrák után élvezhetik a helybéliek vendégszeretetét, megkóstolhatják a tájjellegű ételeket, vagy meglátogathatják a helyi rendezvényeket! Egész évben számos kulturális, sport és hagyományőrző programmal várják az idelátogatókat. Ezek közül a legnépszerűbbek a templombúcsúhoz köthető falunap, a futóverseny, és a családi nap. Az erdők hívó szaván túl a környék bőséges kulturális és történelmi emlékei igazi kikapcsolódást biztosítanak minden korosztály számára!

----------------------------------------------------------------------------

A település alapadatai:

Lélekszám (2011-es nsz.): Állandó népesség: 139 fő, lakónépesség: 115 fő
Népsűrűség: 3,0 fő/km2
Terület: 3780 ha, 37,80 km²
GPS koordináták: é. h. 21.43033
EOV koordináták : 826522, 339955
Polgármester: Verbovszki Károly (független)

----------------------------------------------------------------------------

Háromhuta Község hivatalos oldala kizárólag ez az oldal, mely 2017. március 1-én jött létre. Az oldal elődje és társoldala a Háromhuta Község nyilvános csoport. Ezen két oldalon kívül Háromhuta Község Önkormányzata nem ismer el más, a településsel foglalkozó oldalt. Az oldal üzemeltetői bejegyzéseket tehetnek közzé, fotókat és videókat tölthetnek fel, valamint moderálhatják az oldal látogatói körét és a hozzászólásokat.

Közmunkaprogram 2026Háromhuta Község Önkormányzata a közmunkaprogram keretében idén is több kisebb-nagyobb, településkép...
17/05/2026

Közmunkaprogram 2026

Háromhuta Község Önkormányzata a közmunkaprogram keretében idén is több kisebb-nagyobb, településkép szempontjából is fontos felújítást végez majd el a településen. Ezek közül az egyik már el is kezdődött Óhután, a néhány éve megvásárolt „Keresztes féle” háznál. Az egyébként igen rossz állapotú egykori lakóház a jövőben közösségi- és kiállítótérként, valamint rendezvényeket kiszolgáló épületként funkcionálna, ám teljes felújítására sajnos még nem sikerült támogatást elnyerni. Az épület tervei viszont elkészültek, most pedig egy kisebb támogatás révén megvalósulhat az épület és a telek kerítésének újjáépítése, már jóval esztétikusabb és a jövőbeli tervekhez igazodó formában. Az udvar részleges rendezése, a romos építmények egy részének elbontása, valamint az új támfalak, lábazatok és a kerítés várhatóan nyár elejére készül el. A programban megvalósuló további felújításokról később számolunk be.

Pálos MajálisMájus 1-én, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok napja alkalmából ismét Pálos Majálist szervezett a Háromhu...
17/05/2026

Pálos Majális

Május 1-én, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok napja alkalmából ismét Pálos Majálist szervezett a Háromhutáért Alapítvány és az ŐSFORRÁS Egyesület az óhutai Pálos kolostorromnál.

Délelőtt kilenc óra körül helyiek, elszármazottak és távolabbról érkező lelkes önkéntesek gyűltek össze, hogy szerszámot ragadva elvégezzék a kolostorrom szokásos tavaszi karbantartását. A munkálatok során ezúttal a romok között elburjánzott szederbokrok kiirtására, valamint a terület általános takarítására került sor. Tíz óra után a kolostorrom feltárásának vezető régésze, Dr. Szörényi Gábor András (Herman Ottó Múzeum) tartott előadást az összegyűlteknek. Ennek során ismertette a kolostor történetét, az eddigi feltárások eredményeit, valamint a jövőbeli terveket, majd bemutatta azokat a már restaurált leleteket is, amik a legutóbbi, 2023-as feltárás során kerültek elő. Ezek között különlegesnek számít az egykori pince kovácsolt lakatszerkezete, egy működőképes állapotban fennmaradt hordócsap, valamint egy kés, és néhány további szerszámtöredék. Az előadás után a helyben főtt ebéd elfogyasztására és kötetlen beszélgetésre került sor, a délutáni munka közben pedig Rostás László építész és Pálos kutató osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A majális során az önkéntesek szép eredményt értek el a területen, közben pedig új ismeretekkel gazdagodtak.

A szervezők ezúton is köszönik szépen minden jelenlévő munkáját és segítségét, és szeretettel várnak mindenkit a jövőben tervezett feltárásokra és állagmegőrző munkálatokra is!

A kolostorrommal kapcsolatos aktuális információk:

Háromhuta Község Önkormányzata, a Háromhutáért Alapítvány és az ŐSFORRÁS Hagyományőrző, Turista és Sportegyesület, valamint a pártoló civilek is elkötelezettek a kolostorrom feltárása, állagmegóvása és részleges rekonstrukciója mellett, amit a miskolci Herman Ottó Múzeum illetékesei is támogatnak. A munkálatokra rendelkezésre álló anyagi források azonban szűkösek, feltárásra és rekonstrukcióra elnyerhető nagyobb volumenű pályázat megjelenése pedig egyelőre nem várható. Ennek tekintetében a feltárás és az állagmegóvás, illetve a részleges rekonstrukció (pl. falmaradványok megerősítése) csak kisebb-nagyobb támogatások és adományok, valamint önkéntes munka által valósítható meg. Az előrehaladás érdekében így a tervek szerint több „kaláka” jellegű munkanap is megszervezésre kerül majd a jövőben. Addig is az önkormányzat várhatóan elvégzi majd a falmaradványok takarásának cseréjét és az előkészítő munkálatokat. Az érintett szervezetek hosszú távú célja továbbra is a kolostorrom teljes területének feltárása, a templom és a kolostor részleges rekonstrukciója, valamint a további területek állagvédelme. A zajló munkálatok miatt a romterület ideiglenesen rendezetlennek tűnhet, ezzel kapcsolatban mindenki türelmét és megértését kérjük. Egyúttal köszönjük mindazok segítségét, akik anyagi támogatásukkal vagy munkájukkal járultak, illetve járulnak hozzá a kolostorrom megmentéséhez.

A kolsotorrom történetéről és feltárásáról elérhető szakmai cikkek:

Szörényi Gábor András: Az óhutai pálos kolostortemplom kutatása (Várak, kastélyok, templomok c. folyóirat – 2017)http://haromhuta.hu/dokumentumtar/oldal/palos_kolostorrom_szorenyi_2017.pdf

Szörényi Gábor András: Háromhuta (Óhuta)-Pálos kolostor (A HERMAN OTTÓ MÚZEUM ÉVKÖNY VE 62–63. (2023–2024))https://haromhuta.hu/dokumentumtar/oldal/palos_kolostorrom_szorenyi_2024.pdf

Még néhány napig nyilatkozhatnak adójuk 1%-ról azok, akik ezt eddig még nem tették meg. Kérjük, hogy aki teheti, felaján...
16/05/2026

Még néhány napig nyilatkozhatnak adójuk 1%-ról azok, akik ezt eddig még nem tették meg. Kérjük, hogy aki teheti, felajánlását a Háromhutáért Alapítvány javára tegye meg! Köszönjük!

Gyönyörű képsorok és szívhezszóló gondolatok a "háromhutai nagyduglaszos" óriásai között. Szeretettel ajánljuk mindenki ...
24/04/2026

Gyönyörű képsorok és szívhezszóló gondolatok a "háromhutai nagyduglaszos" óriásai között. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Kultúrapont csatorna "Törzsvendég" című sorozatának Mészáros Zsolt kertésszel készült epizódját.

Köszönjük szépen az alkotók munkáját és Zsolt gondolatait. :)

Törzsvendég Mészáros Zsolttal – A háromhutai nagyduglaszos

A Háromhutáért Alapítvány és az Ősforrás Egyesület idén is megszervezi a "Pálos Majálist" az óhutai kolostorromnál. A na...
24/04/2026

A Háromhutáért Alapítvány és az Ősforrás Egyesület idén is megszervezi a "Pálos Majálist" az óhutai kolostorromnál.

A nap során a romterület rendezése mellett leletbemutatóra és előadásra is sor kerül!

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, további részletek a plakáton. Érdeklődni és előzetesen jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet.

Március 28-án 10. alkalommal került sor a Rákóczi Emléknapra, amely idén is Háromhuta és Regéc községek, valamint a háro...
24/04/2026

Március 28-án 10. alkalommal került sor a Rákóczi Emléknapra, amely idén is Háromhuta és Regéc községek, valamint a háromhutai ŐSFORRÁS Egyesület szervezésében valósult meg. Az idei emléknapon II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulójáról emlékeztünk meg, a "Rákóczi 350 - A szabadság fejedelme" emlékévhez is kapcsolódva.

Beszámoló és fotógaléria a linken elérhető hírbejegyzésben.

Rákóczi Emléknap – “Rákóczi 350” Feltöltve: 2026.04.04. A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 70 db képet tartalmaz. Háromhuta Község Önkormányzata, Regéc Község Önkormányzata és az ŐSFORRÁS Hagyományőrző, Turista és Sportegyesület idén imm...

Kérjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogassa Ön is a Háromhutáért Alapítványt!Ahogy azt már a korábbi években több...
15/04/2026

Kérjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogassa Ön is a Háromhutáért Alapítványt!

Ahogy azt már a korábbi években többször is elmondtuk, a település és az önkormányzat egyik legnagyobb támasza az alapítvány, ami a rendszeres és alkalmi támogatások mellett az 1%-os felajánlásokból gazdálkodik.

Rendszeresen támogatja többek között a község kulturális rendezvényeit és beruházásait, valamint az itt élők életszínvonalának fenntartására és javítására irányuló törekvéseket, tevékenységeket. Minden évben megrendezi a „Mozdulj az egészségedért!” futóversenyt, és szinte teljes egészében finanszírozza a szintén évenként megrendezésre kerülő Anna-napot. Rendszeresen hozzájárul továbbá a Családi nap megszervezéséhez és a Pálos-kolostorrom feltárásához, valamint a különböző értékteremtő és egészség megőrző események megrendezéséhez. Továbbá amennyiben szükséges, anyagilag is támogatja az önkormányzat által benyújtott pályázatokat (pl.: önerő), és a megvalósuló fejlesztéseket, beruházásokat. (pl.: Alkotóház szálláshely kialakítása, templombelső felújítása, Rákóczi-szobor állítása, stb.) Végül, de nem utolsó sorban pedig olyan egyedi projekteket is támogat, mint például egy-egy könyvkiadás, vagy egy zászlórestaurálás.

Bízunk benne, hogy fentiek alapján Ön is támogatásra érdemesnek tartja alapítványunkat, melyről bővebben a www.haromhuta.hu/haromhutaert-alapitvany oldalon tájékozódhat.

A 2025. évi 1%-os felajánlásokból 2.301.000 – Ft folyt be, ami rekord összegnek számított és ezúton is köszönjük szépen mindenkinek! Természetesen ezt az összeget is az alapító okiratban meghatározott célokra, illetve a fent leírt tevékenységekre fordítottuk.

Idén is számítunk Önre, kérjük tehát, hogy az alábbi adatok segítségével adója 1%-át ajánlja fel a Háromhutáért Alapítvány számára!

Köszönjük!

Név: Háromhutáért Alapítvány
Székhely: 3936 Háromhuta, Rákóczi út 18.
Adószám: 18444429-1-05
További adatok: www.haromhuta.hu/haromhutaert-alapitvany

Településünkön 84,07%-os részvételi arány mellett, rendben lezajlott a 2026. évi Országgyűlési Választás.Alapadatok:Szav...
12/04/2026

Településünkön 84,07%-os részvételi arány mellett, rendben lezajlott a 2026. évi Országgyűlési Választás.

Alapadatok:

Szavazásra jogosult választópolgárok száma: 113
Átjelentkező választópolgárok száma: 6
Részvételi arány: 84,07%
Megjelent választópolgárok száma: 95
Nem megjelent választópolgárok száma: 18
Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 95
Érvényes szavazólapok száma: 95 (Mindkét esetben.)
Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 0 (Mindkét esetben.)

Eredmények:

BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN VÁRMEGYE, 05. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI SZAVAZÁS:

A szavazatok száma jelöltenként:

Bánné Dr. Gál Boglárka (Fidesz-KDNP): 45
Lontay László (TISZA): 37
Pasztorniczky István (Mi Hazánk): 7

A további jelöltek nem kaptak szavazatot.

ORSZÁGOS LISTÁS SZAVAZÁS:

A szavazatok száma pártlistánként:

Fidesz-KDNP: 41
TISZA: 39
Mi Hazánk: 9

A további pártok nem kaptak szavazatot.

Forrás: https://vtr.valasztas.hu/ogy2026/egyeni-valasztokeruletek/05/05/120/szavazohelyisegek/001?tab=eredmenyek&filter=orszagos-listas

Figyelem! Bejegyzésünk kizárólag a tájékoztatást szolgálja, és nem kívánja sem értékelni, sem kommentálni az eredményt. A választópolgárok szabad akaratukból adták le szavazatukat az egyéni jelöltekre és a pártokra, döntésük magánügy. Kérjük ennek tiszteletben tartását, és a megjegyzések mellőzését! Köszönjük!

A helyi választási bizottság és a delegált felügyelők munkáját ezúton is köszönjük!

Háromhuta, 2026.04.12. 20.26

Választási szervek - Nemzeti Választási Iroda

"Éltesse az Isten Rákóczi Ferencet,mi édes urunkat s minden vezérünket,őrizzék, vezessék magyar nemzetünket,kiűzzék, ker...
27/03/2026

"Éltesse az Isten Rákóczi Ferencet,
mi édes urunkat s minden vezérünket,
őrizzék, vezessék magyar nemzetünket,
kiűzzék, kergessék cudar ellenséget."

Weöres Sándor: Kuruc táncnóta - részlet

II. Rákóczi Ferenc fejedelem, településünk alapítója 350 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én látta meg a napvilágot Borsiban. Születésnapját holnap, március 28-án szombaton ünnepeljük meg a Rákóczi Emléknap keretében Háromhután és Regécen. Szeretettel látunk mindenkit!

1953-ból. Weöres Sándor: Kuruc táncnótaRánk derült immáron ujra szép szabadság,mert ismét győzelmet vívott a kurucság,vagyon most vígságban ezen darab ország...

Négy év után ismét érinti településünket a Doni Hősök Emléktúra. Az immár 26. alkalommal megrendezett emléktúra keretébe...
21/01/2026

Négy év után ismét érinti településünket a Doni Hősök Emléktúra. Az immár 26. alkalommal megrendezett emléktúra keretében január 23-án, pénteken 17 órától emlékezünk meg Háromhuta II. világháborúban harcolt és elesett lakosairól. További részletek a plakátokon!

Jöjjön el Ön is, emlékezzünk együtt Háromhuta elesett hőseire! Kérjük, hogy lehetősége szerint egy szál virággal vagy mécsessel rója le tiszteletét az emlékműveknél! Köszönjük!

Cím

Rákóczi út 18
Háromhuta
3936

Telefonszám

+36306049311

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Háromhuta Község Hivatalos Oldala új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Háromhuta Község Hivatalos Oldala számára:

Megosztás