Sós Antal Közösségi Ház

Sós Antal Közösségi Ház Sós Antal Közösségi Ház, Jánossomorja - kulturális és közösségi programhelyszín A tervek szerint a város ellenőrzésével az Örökség K.E. működteti majd a házat.

A Sós Antal Közösségi Ház célja, hogy hiánypótlóan bővítse a város programjainak, közösségi rendezvényeinek szentelt helyeket Jánossomorján. Az egykori vendéglő, tornaterem, posta épületegyüttest az utolsó években nem használták, eladni sem sikerült. A Tititá Néptánccsoportot működtető Örökség Kulturális Egyesület 2013-ban vetette fel a közösségi tér létrehozásának ötletét, mert Jánossomorján a so

k civil szervezetre, művészeti csoportra, rendezvényre nagyon kevés hely, terem, intézmény jut. A terv mellé állt az Önkormányzat, és finanszírozásával, az egyesület adományaival és munkájával 2015 nyarára használhatóvá vált az épület. Előzetes egyeztetés után helyet kaphatnak itt civil szervezetek, művészeti csoportok, de akár magánrendezvényekre is helyet adhat a ház - természetesen a szabályok betartásával. A névadóról

A helyi népi kultúrával, hagyományőrzéssel foglalkozó Örökség Kulturális Egyesület úgy döntött, Sós Antalról (1886 - 1975) nevezi el az épületet. A pusztasomorja pásztor - kecskedudás a magyar népzenei élet egyik ismert dudása volt, a Csallóköz és a Szigetköz muzsikása.Több néprajz- és népzenekutató is gyűjtötte játékát, dudáit, pásztorkézműves remekeit. http://www.studiolum.com/nm/hu/sosantal.htm
http://www.nepzeneipeldatar.hu/kereses/index.php?pid=979

12/01/2026

Állandó programok a Sós Antal Közösségi Házban:
Hétfő: 18.30-19.30: Aerobic
Kedd: 17.45-19.45: World Jumping
Szerda: 18.00-21.00: Néptánc próba
Csütörtök: 18.45-20.00: World Jumping
Péntek: 18.00-21.00: Ping-Pong

Lefoglalt időpontok:
2026.01.10.: Családi rendezvény
2026.01.17.: Családi rendezvény
2026.01.23.: Családi rendezvény
2026.01.24.: Családi rendezvény
2026.01.31.: Családi rendezvény
2026.02.07.: Családi rendezvény
2026.02.14.: Családi rendezvény
2026.02.21.: Társaskör
2026.02.28.: Családi rendezvény
2026.03.28.: Tűzoltók
2026.04.04.: Családi rendezvény
2026.04.18.: Családi rendezvény
2026.04.22.: Jump maraton
2026.05.16.: Családi rendezvény
2026.05.23.: Családi rendezvény
2026.05.30.: Családi rendezvény
2026.10.04.: Családi délután - Magyar Népmese Napja
2026.12.05.: Adventi Forgatag

03/12/2025
02/10/2025
14/01/2025

Állandó programok a Sós Antal Közösségi Házban:
Hétfő: 18.30-19.30: Aerobic
Kedd: 17.45-19.45: World Jumping
Szerda: 18.00-21.00: Néptánc próba
Csütörtök: 18.45-20.00: World Jumping
Péntek: 18.00-21.00: Ping-Pong

Lefoglalt időpontok:
2025.01.04.: Családi rendezvény
2025.01.11.: Családi rendezvény
2025.01.17.: Családi rendezvény
2025.02.08.: Zártkörű rendezvény - Társaskör
2025.02.15.: Családi rendezvény
2025.02.22.: Családi rendezvény
2025.03.01.: Családi rendezvény
2025.03.08.: Családi rendezvény
2025.03.15.: Családi rendezvény
2025.03.19.: Zártkörű rendezvény
2025.04.12.: Családi rendezvény
2025.04.20.: Családi rendezvény
2025.05.02.: Családi rendezvény
2025.05.03.: Családi rendezvény
2025.05.04.: Családi rendezvény
2025.05.10.: Családi rendezvény
2025.05.17.: Családi rendezvény
2025.05.31.: Esküvő
2025.06.07-08.: Rascals rendezvény
2025.06.14.: Családi rendezvény
2025.06.21.: Családi rendezvény
2025.06.22.: Családi rendezvény
2025.06.27.: Családi rendezvény
2025.07.05.: Családi rendezvény
2025.07.19.: Családi rendezvény
2025.07.27.: Családi rendezvény
2025.08.02.: Családi rendezvény
2025.08.08.: Esküvő
2025.08.29.: Esküvő
2025.09.05.: Társaskör piknik
2025.09.06.: Családi rendezvény
2025.09.07.: Családi rendezvény
2025.09.14.: Családi rendezvény
2025.09.20.: Családi rendezvény
2025.09.27.: Családi délután - Magyar Népmese Napja
2025.09.28.: Családi rendezvény
2025.10.04.: Családi rendezvény
2025.10.07.: Zártkörű rendezvény
2025.10.11.: Családi rendezvény
2025.10.12.: Családi rendezvény
2025.10.18.: Családi rendezvény
2025.10.25.: Wariors Motor
2025.11.08.: Osztálytalálkozó
2025.11.14.: Családi rendezvény
2025.11.09.: Családi rendezvény
2025.11.21.: Családi rendezvény
2025.11.23.: Családi rendezvény
2025.11.29.: Családi rendezvény
2025.12.05.: Zártkörű rendezvény
2025.12.06.: Adventi Forgatag
2025.12.22.: Zártkörű rendezvény
2025.12.27.: Családi rendezvény

28/09/2024
A "Magyar Népmese Napja" a Sós Antal Közösségi Házban.
28/09/2024

A "Magyar Népmese Napja" a Sós Antal Közösségi Házban.

Ez a mese Anti bácsinak is tetszene... :)
27/09/2024

Ez a mese Anti bácsinak is tetszene... :)

Sárkányölő Sebestyén - elismert, kiváló bábelőadás Jánossomorján, a népmese napja alkalmából - "A KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadásában Sárkányölő Sebestyén, a szegénylegényből lett hős története elevenedik meg, drótmarionett-emberek és óriásbáb-sárkányok, valamint két kiváló bábművész, Czéh Dániel és Markó-Valentyik Anna segítségével."

Családi Mesedélután a magyar népmese napja alkalmából
2024. szeptember 28., 15 órától (táncházzal, népi játszóházzal)
Az előadás kezdete: 17 óra
Sós Antal Közösségi Ház, Jánossomorja, Szabadság u. 39.
A rendezvényre a belépés ingyenes

Fotó és infó: KL Színház

Újra várunk Benneteket!
26/09/2024

Újra várunk Benneteket!

15/01/2024

Állandó programok a Sós Antal Közösségi Házban:
Hétfő: 18.30: Aerobic
Kedd: 18.30-19.30: World Jumping
Szerda: 18.00-21.00: Néptánc próba
Csütörtök: 18.30-19.30: World Jumping
Péntek: 18.00-21.00: Ping-Pong

Lefoglalt időpontok:

2024.01.06.: Családi rendezvény
2024.01.27.: Családi rendezvény
2024.02.03.: Családi rendezvény
2024.02.10.: Családi rendezvény
2024.02.17.: Családi rendezvény
2024.02.24.: Családi rendezvény
2024.03.02.: Családi rendezvény
2024.03.09.: Zártkörű rendezvény
2024.03.16.: Családi rendezvény
2024.03.23.: Családi rendezvény
2024.03.31.: Családi rendezvény
2024.04.06.: Családi rendezvény
2024.05.04.: JFE családi délután
2024.05.11.: Családi rendezvény
2024.05.19.: Családi rendezvény
2024.05.25.: Családi rendezvény
2024.05.31.: Városi rendezvény
2024.06.01.: Lakossági-Fórum, Molnár Gábor
2024.06.15.: Családi rendezvény
2024.06.16.: Családi rendezvény
2024.07.05.: Családi rendezvény
2024.07.13.: Családi rendezvény
2024.07.20.: Családi rendezvény
2024.07.27.: Családi rendezvény
2024.08.09.: Családi rendezvény
2024.08.17.: Családi rendezvény
2024.08.19.: Városi rendezvény
2024.08.20.: Városi rendezvény
2024.09.06-07.: Zártkörű rendezvény
2024.09.28.: Magyar Népmese Napja-családi délután
2024.10.05.: Családi rendezvény
2024.10.12.: Családi rendezvény
2024.10.19.: Családi rendezvény
2024.10.26.: Családi rendezvény
2024.11.09.: Családi rendezvény
2024.11.16.: Családi rendezvény
2024.11.23.: Családi rendezvény
2024.11.30.: Családi rendezvény
2024.12.07.: Somorjai Adventi forgatag
2024.12.14.: Zártkörű rendezvény
2024.12.20.: Zártkörű rendezvény
2024.12.21.: Családi rendezvény
2024.12.22.: Zártkörű rendezvény
2024.12.29.: Családi rendezvény
2025.01.04.: Családi rendezvény
2025.01.11.: Családi rendezvény
2025.02.15.: ÖTE közgyűlés
2025.02.22.: Családi rendezvény
2025.09.07.: Családi rendezvény

2015-ben kezdődött a volt "Prikler kocsma" ?, iskola?, könyvtár? posta?, TSZ pince?  - ki hogy ismeri..-  felújítása. Az...
21/11/2022

2015-ben kezdődött a volt "Prikler kocsma" ?, iskola?, könyvtár? posta?, TSZ pince? - ki hogy ismeri..- felújítása. Azóta a város lakossága megismerte, megszerette, használatba vette ezt az új közöségi teret . Születésnapokon, esküvőkön, néptánc próbán, trambulin fitnesz foglalkozáson, ping-pong edzésen ezidáig több ezer hasznos és/vagy kellemes órát töltöttek itt el a jánossomorjaiak. Az elmúlt több mint száz év (a tetőgerendákon 1901-es dátumot találtunk!) megviselte a pinceboltozat vasgerendáit. Rozsdásodnak. A tavaly elkezdett megerősítést az idén folytatja az önkormányzat. Reméljük, hogy az energiaár-válság miatt kényszerűen elrendelt működési szünet lezárultával felújított padlón folytathatjuk a 2023-as évet.

Cím

Szent István Utca 39
Jánossomorja
9241

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sós Antal Közösségi Ház új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Sós Antal Közösségi Ház számára:

Megosztás