Kántorjánosi Község Önkormányzata

Kántorjánosi Község Önkormányzata Településtörténet, régészeti örökség

A Jánosi helynév a latinból átvett János keresztnevünk -i birtokosképzős származéka. századra lehet tenni. A XIX.

A Kántor- előtag is igen régi: a Jánosi család egyik, Kántornak is nevezett és a XIV. században élt tagjára utal: a név a kántor köznévvel azonos. A település neve 1272-ben Hodász (akkor Hetény) határjárása során tűnik fel János néven, két azonos nevű birtokot jelölve. Az egyiknek korán megjelent a plébániája is, az első falu keletkezését tehát legalább a XII. Első lakói a Nyírség keleti peremén h

úzódó gyepűvonal őrei lehettek. Az egyik falu birtokosa István mester, akinek fiai 1298-ban, majd 1345 körül osztoztak meg javaikon. A középkori tulajdonosnak, a Jánosiról és később Derzsről is nevezett Kántor családnak ősei jóval a XIV. század előtt kapták, a rokonság ugyanis több ágra oszlott. A szétágazó kisnemesi családok tagjai tevékenyen részt vettek a megyei közéletben. Zsigmond király 1408-ban a Kántor család birtokait, mivel azok Kis Károly mellé állottak, elkobozta, s Báthori Péter főispánnak és Császári Györgynek adományozta. 1411-ben kegyelmet nyertek, mert új adomány címen öt családtag a többi falujukkal együtt visszakapta. század fordulóján lényegében armalisták által lakott hely volt, amelynek kisebb részeit a Vay, az Ibrányi és a közeli Hodászon birtokos Komoróczy család bírta. A XIX.század elején a magyarok mellett jelentős számú rutén élt a faluban. Az 1911-13. évi névtárak szerint 1346 református és 917 más vallású lakója volt. A mai község határába olvadt be, de külön helynévként máig is megmaradt Iklód (Nyíriklód) falu. A település a XIII. század közepén már állt. A falut Kisjánosinak, Balognak, Balogjánosinak és Iklódnak egyaránt nevezték. A birtok egy része 1394-ben a Kántorok kezére került, s mint Balogjánosi puszta szerepelt. Későbbi története elválaszthatatlan Kántorjánosi történetétől, de viszonylagos önállóságát sokáig megtartotta, mert csak századunk elején, 1917-ben olvadt be hivatalosan a testvérközségbe. A Dersi Kántor család 1411. évi birtokba iktatása alkalmából a Jánosi határon felsoroltak tíz telket: Boglyaserdőt, Vasvárit, Rétet, Gothardot, Koppántelket, Ruszkát, Gergesmezőt, Martonyt, két Tarkánt és Cserepest. Ezek közül Gothard alapítóját egy XIV. századi oklevél említi, s Martony is előfordul már 1357-ben. Ma e helynevek közül csupán Boglyaserdő él, Boglyastanya néven. A község az 1860-as években közigazgatásilag a Nyíri, az 1870-es évektől a Mátészalkai járáshoz tartozott, majd Mátészalka városkörnyékének része lett. Az 1920-as években körjegyzőségi székhely volt, hozzátartozott Nyírderzs. 1970-től nagyközségi közös tanács társközsége, tanácsának székhelye Hodász, társközsége Nyírkáta volt. Jelenleg önálló.

18/09/2020
Tisztelt Lakosság!Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2020.08.18. napján tartott képviselő-testületi ül...
31/08/2020

Tisztelt Lakosság!
Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2020.08.18. napján tartott képviselő-testületi ülésén elfogadta a 6 /2020. (VIII.18.) önkormányzati rendelet, amely a 2020. évi önkormányzati iskolakezdési támogatásról szól. A rendelet értelmében iskolakezdési támogatásban részesíthető az a tanuló, aki középfokú nevelés-oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik Kántorjánosi Község Önkormányzat közigazgatási területén, és legalább egyik szülője vagy közeli hozzátartozója, illetve más törvényes képviselője a gyermekkel azonos bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen a településen él.
A támogatás adható mértéke 50.000 Ft/tanév/fő. A támogatás a Polgármesteri Hivatalba benyújtott kérelemmel igényelhető, mely kérelem letölthető Kántorjánosi Község Önkormányzatának hivatalos weblapjáról (https://kantorjanosi.asp.lgov.hu), illetve igényelhető személyesen a Polgármesteri Hivatal titkárságán.
A kérelem benyújtási határideje: 2020. október 30.
A rendelet és a kérelem az alábbi linken is elérhető: https://www.njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh6eg1ed8dr1eo2dt3ee8em7cj0ca9bz4cc7ce4ca5bz8j

Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk  (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993...

27/08/2020
25/07/2020
24/07/2020
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ!
21/07/2020

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ!

06/07/2020

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ!
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kormányhivatal tájékoztatása szerint a települési ügysegéd ügyfélfogadása 2020.07.07. napjától szabadságolás miatt elmarad. Legközelebbi fogadónapját 2020. július 20. (hétfő) napján, a kialakított ügyfélfogadási időpontban tartja.

29/06/2020

Tisztelt Ügyfelek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. július 1-én szerdán, köztisztviselők napján a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel.

Megértésüket köszönjük!

Cím

Kossuth Lajos Utca 14
Kántorjánosi
4335

Nyitvatartási idő

Hétfő 07:30 - 16:00
Szerda 07:30 - 16:00
Péntek 07:30 - 13:00

Telefonszám

44/550-017

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kántorjánosi Község Önkormányzata új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Kántorjánosi Község Önkormányzata számára:

Megosztás