26/05/2026
A középkori csőcselék digitális feltámadása
Van valami határozottan nyomasztó abban, amikor az ember hetekkel, sőt, hónapokkal egy politikai ügy lezárulta után még mindig ugyanazokat a kommenteket látja:
„dögöljetek meg”,
„rohadjatok börtönben”,
„pusztuljatok”.
Érvek helyett fröcsögés.
Vita helyett a másik túlordítása.
Ezek nem pillanatnyi indulatból elszabadult mondatok, hanem monoton, üres, reflexszerű gyűlölet, ami láthatóan sokaknál immár az identitás része, ha nem alapja.
És a legijesztőbb az egészben nem is az agresszió, hanem annak személytelensége. Az, hogy sok esetben láthatóan már nincs mögötte valódi gondolat (ha valaha volt egyáltalán). Az ember nem azt érzi, hogy egy másik személy vitázik vele, hanem hogy egy idegrendszeri automatizmus fröcsögi rá vissza ugyanazokat a betanult indulati panelekből összerakott félmondatokat.
Ez a jelenség ma már messze túlmutat a politikán. A politika csak ürügy. A valódi történet a társadalmi és kulturális leépülésről szól.
Az internet ugyanis nem egyszerűen „felszínre hozta” az ostobaságot. Az ostobaság mindig létezett. Ahogy a rosszindulat is. Az internet azt t***e lehetővé, hogy ezek közösségi identitássá, sőt morális önigazolássá váljanak.
A középkorban a csőcselék boszorkányt égetett. Ma kommentel.
A mechanizmus viszont változatlan.
A tömeg mindig saját erkölcsi mámorában csodálja és igazolja önmagát. Nem egyszerűen gyűlöl. Erkölcsileg felhatalmazva érzi magát a gyűlöletre. A lincselő tömeg legveszélyesebb tulajdonsága ugyanis nem az agresszió, hanem az önfelmentés. Az a meggyőződés, hogy ő „a jó oldalon áll”, ezért bármit megengedhet magának.
És pontosan ezt látjuk ma az online térben.
Az emberek egy része már nem gondolkodik politikai kategóriákban. Nem programokat, ügyeket vagy állításokat mérlegel. Hanem ellenségeket keres. A modern digitális nyilvánosság ugyanis nem a gondolkodást jutalmazza, hanem az azonnali érzelmi reakciót.
A gúny gyorsabb, mint az érvelés. A gyűlölet szórakoztatóbb, mint az önreflexió. A cinizmus kevesebb energiába kerül, mint a megértés.
A közösségi média algoritmusai pedig ezt a működést jutalmazással optimalizálják. Nem az igazság érdekli őket, hanem az aktivitás. Az pedig a legkönnyebben dühből termelhető ki. Egy felháborodott ember sokkal többet kattint, kommentel és oszt meg, mint egy nyugodt.
Így alakult ki a permanens digitális csőcselék.
Szeretjük azt hinni, hogy az ilyen emberek „tájékozatlanok”. Hogy valamilyen tudáshiány áldozatai. Ez részben igaz, de ma már nem elég magyarázat. Mert a modern embernek történelmi léptékben példátlan hozzáférése van a tudáshoz. Egy okostelefonról több információ érhető el néhány perc alatt, mint amennyihez egy középkori tudós egész életében hozzájutott. Az önreflexió hiánya ma már sokszor nem képességprobléma, hanem morális döntés. Kényelmesebb gyűlölni, mint gondolkodni. Kényelmesebb egy törzshöz tartozni, mint bizonytalanságot vállalva önálló véleményt alkotni, méginkább tenni érte. Ha pedig valaki tenni próbál, az nem csupán célpont, hanem kellemetlen tükör, ami szembesít önnön csordatermészetünkel és választott alantasságunkkal. Ezáltal pedig ellenséggé válik. Főként, ha a valódi ellenséggel szemben soha nem mertünk kiállni, most viszont a csorda felhatalmaz az emiatt érzett frusztráció levezetésére.
Ugyanez a jelenség más területen is t***en érhető. Kényelmesebb röhögő emojikat dobálni tudományos cikkek alá, mint elolvasni őket.
A digitális tömegember számára az intelligencia gyakran provokáció. Az árnyaltság gyanús. A kétely árulás. Az elemzés „okoskodás”. A csordától eltárő vélemény vállalása pedig szentségtörés. Mert az egész identitása érzelmi reflexekre épül.
Az ilyen ember nem azért támad sok mindent, mert széleskörű tudással bír. (és nem, az információ és a vélemény, még ha heves érzelem társul is hozzá, nem tudás). Hanem azért, mert valójában nincs semmilyen stabil belső struktúrája. Ezért van szüksége állandó ellenségekre.
Még egy érdekes adalék. Ezek az emberek sokszor nem létrehoznak valamit, hanem rákapcsolódnak a mások által létrehozott rendszerekre: infrastruktúrára, tudományra, technológiára, kultúrára, intézményekre, vagy politikai mozgalmakra. Az általuk lenézett „másként gondolkozók”, „okoskodók”, „szakértők”, „értelmiségiek” tartják működésben azt a világot, amelyben élnek. Miközben ők maguk gyakran kizárólag destruktív módon vesznek részt benne.
Ez persze nem új jelenség. A civilizáció történetének jelentős része arról szól, hogyan próbálja kordában tartani a társadalom a saját destruktív impulzusait. A különbség ma az, hogy a digitális tér ezeket az impulzusokat nem fékezi, hanem jutalmazza. A kommentmező lett a modern kori piactéri pellengér.
Egyértelmű, hogy a technológiai fejlődés nem t***e az embert érettebbé.
Csak gyorsabbá t***e a csőcseléket. A fáklya helyére pedig okostelefon került.
Pedig, ahogy a kampány alatt is kommunikáltam, hülyének lenni alapjog ugyan, de nem muszáj élni vele.
Megjegyzem: ez természetesen nem az MKKP álláspontja. Ők nálam jóval türelmesebben, higgadtabban és asszertívebben kommunikáló emberek, és sok segítséget kaptam tőlük.
Én viszont nem vagyok párttag, nem vagyok hivatásos politikus, és már nem is vagyok közszereplő. Ezért nincs semmiféle kötelességem hónapokkal a választás után is eltűrni néhány ember folyamatos személyeskedését, gyűlöletét vagy burkolt fenyegetőzését.
Egész életemben az elveim szerint próbáltam élni. Akik ismernek, pontosan tudják, hogy rengeteg munkát és energiát t***em különféle közösségekbe úgy, hogy abból személyesen soha semmilyen hasznom nem származott. Itt sem. Nem politikai karriert épít***em, nem pénzt kerestem vele, nem pozíciót akartam. Egyszerűen hittem valamiben, ezért csatlakoztam a kampányhoz. Szívességi és elvi alapon, néhány hónappal a választás előtt.
Abban például, hogy a szabadság nem ott kezdődik, hogy mindenki ugyanoda húzza az ikszet félelemből vagy taktikai megalkuvásból. Lehet, hogy ez politikailag rossz döntés volt. Majd eldől. De én nem pragmatizmus mentén gondolkodtam, hanem az elveim szerint. Ez egy más megközelítés. valóban. Olyasmi, amiért a törzsi logika mentén, úgy tapasztalom, halál jár.
És pontosan ezért tartom különösen visszataszítónak azt, amit azóta egy hangos, bár szerencsére szűk kisebbség művel. Mintha egy politikai véleménykülönbség önmagában elegendő ok lenne arra, hogy valakit hónapokon keresztül gyűlöljenek, mocskoljanak vagy ellenségként kezeljenek. Sőt, látva az MKKP tagok panaszait, a gyerekeiket fenyegessék.
Nem, ez nem demokratikus kultúra. Ez a leghitványabb indulati csőcselékviselkedés.
És őszintén szólva elegem van belőle.A választás véget ért. Én pedig innentől kezdve nem kívánok részt venni ebben a mocskos kommunikációban. Aki normális emberi módon akar vitatkozni, azzal lehet, sőt kell is. Talán pontosan ebből születhetne a szintézis mentén értelmesebb közélet.
Aki viszont kizárólag személyeskedni, fröcsögni és fenyegetőzni képes, azzal szemben sem türelmet, sem további energiát nem érzek indokoltnak. Persze fölösleges ezt magának az indulati tömegnek magyarázni. A válasz valószínűleg ugyanaz lesz: röhögő emoji, újabb mocskolódás, újabb fenyegetés. Nem is nekik írom ezt.
Hanem azoknak, akik támogattak. És azoknak, akik bár nem értenek egyet, de képesek különbséget tenni politikai véleménykülönbség és gyűlöletkultúra között. Akik értik, hogy attól még, hogy valaki másként gondolkodik, nem lesz automatikusan ellenség. Az, hogy valaki nem védekezik agresszívan, nem jogosít fel arra, hogy mocskolják, őt, vagy a családját fenyegessék azok, akiket a tizenhat év frusztráció, amíg egy erős elnyomóval szemben nem merték felemelni a hangjukat, gyűlölködő csőcselékké torzított.
Ismerjük fel, hogy ez a mentalitás veszélyes. A történelem tele van olyan korszakokkal, amikor az emberek erkölcsi felhatalmazást éreztek arra, hogy egyre agresszívebben bánjanak azokkal, akiket a saját törzsi logikájuk alapján „rossznak” bélyegeztek. És ez ritkán marad meg pusztán kommentháborúk szintjén.
A digitális csőcseléknek mindig kell egy aktuális célpont. És aki ma tapsol ehhez, könnyen lehet, hogy holnap maga kerül sorra.
Mészáros Szabolcs
Az illusztráció AI-val generált.
