Fidelitas Kecel

Fidelitas Kecel A Keceli Fidelitas azzal a céllal alapul, meg hogy a fiatal Fidesz szimpatizánsok egy közösséget alkossanak 14 évtől 35 éves korig.

A Keceli Fidelitas azzal a céllal alapul meg, hogy a fiatal Fidesz szimpatizánsok egy közösséget alkossanak 14 évtől 35 éves korig. Találkozhatsz a megyei vezetőkkel, tanácsot kérhetsz és megismerhetsz hozzád hasonló politikai nézeteket valló fiatalokat, illetve részt vehetsz különböző programjainkon, eseményeinken. Ha szeretnél a csapatunkhoz tartozni, jelentkezz itt a Facebook-on vagy telefonon 0670229241-es számon.

Múlt hétvégén tartotta évértékelő, csapatépítő rendezvényét a Bács-kiskun megyei Fidelitas.Az eseménynek pár éves kihagy...
05/02/2019

Múlt hétvégén tartotta évértékelő, csapatépítő rendezvényét a Bács-kiskun megyei Fidelitas.
Az eseménynek pár éves kihagyás után Kiskunfélegyháza adott helyet.

Pohankovics András megyei választmányi elnök, Kiskőrös alpolgármestere köszöntötte a vendégeket, majd értékelte az elmúlt esztendőt valamint iránymutatást adott a 2019-es évre.

Ezt követően Balla László Kiskunfélegyháza alpolgármestere osztotta meg tapasztalatait a fiatalokkal, majd Lenkei Róbert, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kabinetfőnöke nyújtott bepillantást a választókerület munkájába.

Erdei József a házigazda-kiskunfélegyházi csoport elnöke, megyei alelnök köszöntötte a jelenlévőket,beszámolt a Fidelitas kiskunfélegyházi 2018-as tevékenységéről,többek között kiemelte a választókerülettel valamint a városvezetéssel létrejött konszenzust.

Az este folyamán bemutatkozott Dr. Filvig Géza kalocsa önkormányzati képviselője aki a helyi Fidelitas csoport újjászervezéséről tartott rövid beszámolót. Köreinkben köszönthettük még az újonnan alakult ladánybenei csoport képviseletét is.

Az elmúlt esztendő értékelését Farkas Dániel a Fidelitas Dél-alföldi regionális igazgatója, Kiskunhalas alpolgármestere zárta.

Az este folyamán minden résztvevő röviden bemutatkozott,majd egy finom vacsora mellett jóhangulatú kötetlen beszelgetéssel folytatódott a program.

Győztünk!
09/04/2018

Győztünk!

31/03/2018
19/02/2018

Zsúfolt teremben tartotta 20. évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeg...
20/09/2017

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten,...

A hétvégén csapatépítő találkozót tartottunk, ahol vendégünk volt Bányai Gábor a térség országgyűlési képviselője és Has...
18/09/2017

A hétvégén csapatépítő találkozót tartottunk, ahol vendégünk volt Bányai Gábor a térség országgyűlési képviselője és Haszilló Ferenc a város polgármestere. Egy igazán jó hangulatú vacsora után, Karaoke partyt rendeztünk ahol a csapatok ki próbálhatták magukat és hangjukat! Köszönjük mindenkinek aki eljött és velünk együtt mulatott!

"Tehetsz rá, vagy tehetsz ellene!"A Keceli Fidelitas csapata is csatlakozott a TE SZEDD országos közösségi környezetvédő...
15/09/2017

"Tehetsz rá, vagy tehetsz ellene!"
A Keceli Fidelitas csapata is csatlakozott a TE SZEDD országos közösségi környezetvédő akcióhoz. Kecelen szeptember 17.-én vasárnap 14:00-tól kezdjük meg a szemét szedést, az alábbi plakáton látható helyszínről indulva. Bátran csatlakozhat BÁRKI! Információ a 70/2292-411-es számon vagy személyesen vasárnap!
Csatlakozz te is a szebb és tisztább környezetért!

A Keceli Fidelitas azzal a céllal alapul meg, hogy a fiatal Fidesz szimpatizánsok egy közösséget alkossanak 14 évtől 35 ...
08/08/2017

A Keceli Fidelitas azzal a céllal alapul meg, hogy a fiatal Fidesz szimpatizánsok egy közösséget alkossanak 14 évtől 35 éves korig. Találkozhatsz a megyei vezetőkkel, tanácsot kérhetsz és megismerhetsz hozzád hasonló politikai nézeteket valló fiatalokat, illetve részt vehetsz különböző programjainkon, eseményeinken. Ha szeretnél a csapatunkhoz tartozni, jelentkezz itt a Facebook-on vagy telefonon 0670229241-es számon.
Megosztásokat köszönjük! :)

08/08/2017

Vízzel kínáltuk a Jobbik TV munkatársait
Az elmúlt órában a Jobbik pártsajtója, az N1 TV is csatlakozott a Fidelitas nyári táborához. Mivel a Jobbik által küldött munkatársakat szemmel láthatóan megviselte a hőség, nagy örömmel kínáltuk meg őket hideg ásványvízzel, annak ellenére, hogy ezt nem fogadták el, nagyon reméljük, hogy nem viselte meg őket a nagy forróság.
Bár különbözőek vagyunk – mi például az N1 TV-vel ellentétben soha nem ünnepelnénk meg a XX. század egyik gyilkos diktátorának, Adolf Hitlernek a születésnapját – megértjük, hogy csak a munkájukat végzik.

Elindultak a 2017-es közigazgatási ösztöndíjprogramok
05/01/2017

Elindultak a 2017-es közigazgatási ösztöndíjprogramok

Elindultak a 2017-es közigazgatási ösztöndíjprogramok: A Kormány három ösztöndíjat is alapított annak érdekében, hogy mind a központi, mind a területi közigazgatás tekintetében biztosítsa a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt...

Megyei csapatépítő - 2016. 12. 30.
02/01/2017

Megyei csapatépítő - 2016. 12. 30.

02/01/2017

Cím

Kecel
6237

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fidelitas Kecel új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Fidelitas Kecel számára:

Megosztás