07/03/2024
Ez már az a szuverenitás, amiről annyit hallottunk?
„a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.”
Ezt mondja a magyar Belügyminisztérium miután kiderült, hogy megállapodást kötött a kínai közbiztonsági miniszterrel. Orbán kínai barátai hithű demokraták, ezért is működik a kinai digitális diktatúra, ezért is zajlik az ujgur kulturális holokauszt, ezért is foglalták el Hong Kongot, ezért is fenyegetik Taiwant és még lehetne sorolni.
1989 áprilisában több ezer ember lett áldozata a kínai hadsereg által elkövetett vérengzésnek, mely reakció volt egy békés, demokráciapárti diáktüntetésre. A Fidesz akkor tüntetést szervezett az áldozatok iránti szolidaritásból.
Most, 2024-ben már ott járunk, hogy a kínai kommunista állampárt hitelezi a magyar államot, hogy kínai akkulerakattá alakítja Orbán a hazánkat, sőt, kinai járőrök fognak járőrözni a magyar utcákon. Nyilván "csak" a Magyarországon élő kínai közösséget akarják megregulázni.
Még véletlenül sem arról van szó, hogy a nagy szuverenitásvédelem közepette engedni kell Orbán kínai hitelezőinek és szép lassan tényleg csak egy gyarmat lesz a hazánk...
Kép: 444.hu