26/11/2021
Menekülj, amíg nem késő!
( Vadászmester bejegyzése )
Elérkezett a nagy vadászat második napja… Most nem a kétségbeesetten repülve elmenekülni igyekvő nevelt fácánokra, hanem teljesen a vad természet által ezen a területen megtelepült csülkös nagyvadra megy ki a játék…elsősorban a vaddisznóra, a dám és gím tarvadra ...
Nagyon nem kedvelem a hajtásokat, mert a hajtott vad, igazi pánik félelemben éli meg az elejtése előtti utolsó óráit… vérmes terrierek falkája kaffog a meleg nyomon mögötte, éles fogak harapdálják hátsó lábainak csülkeit és egyre szorítják a vadászvonal felé őket, ahonnan mély dörrenések, vadászfegyverek haláltosztó ordítása után üvegessé válik a szemük….
Bár nem tagadható, hogy szükség van a vadászatra, hiszen a vad a folyamatos vadászat nélkül létszámában minden határon túl szaporodna, de vitatom, hogy a hajtás vagy szőrmentén nevezve, a „terelés” lenne a leghumánusabb vadászati metodika a nagyvad létszámának a szabályozására…
A kettő közötti törvény által megszabott különbség, hogy míg a vaddisznóhajtáson engedélyezett a hajtókutyák alkalmazása, amiket szabadon elengedve, póráz nélkül kajtatva verik fel nyugalmából a vadat, a terelés során nem szabadna hajtókutyát használni, csak hajtókat és óvatos csendes mozdítások árán kellene elérni, hogy a vad viszonylag nyugodt vonulásban lépjen a vadászvonal elé, ahol ilyen körülmények között lehetőség nyílna az egyedi elbírálásra, amely a válogató vadászat alapját kellene hogy képezze.
Nos ez csak egy képzelt álom, a valóság ettől mérföldekre messzebbre jár. Ma már szinte mindegy, hogy terelésnek aposztrofáljuk a legkeményebb disznóhajtást és azon az elengedett nagyszámú hajtókutyák jelenléte sajnos mindennapos.
Ugyanolyan pörgős napra számíthatunk, mint a megelőző nap fácán vadászata, a különbség, hogy egy hajtás lesz délig, majd egy hajtás délután és ha minden rendben megy, akkor fél ötkor már a teríték mellett értékelhetjük ki a mai nap emlékezetes eseményeit …
Az időjárás azonban rosszabbra fordult a tegnapinál. Erős szél dudál a fülünkbe, és a hőmérséklet is visszaesett mínusz öt körülire…
Ennek ellenére szépen szaporodik létszámban az erre a célra összeverbuvált hajtók csapata… Rövid lábú terrierek sokaságát vezetik pórázon, de van néhány, amelyik már most a gyülekező során póráz nélkül futkos… Ennek aztán meg is lesz a következménye, mert a genetikailag beléjük kódolt agresszív természet azonnal kiütközik belőlük...összekapnak, egymás pofájára fognak, egyikük sem enged, hiába szedné őket széjjel a gazdájuk, végül már kemény csizmarúgásokat is kapnak, hasztalan, míg végül a második vödör, rájuk zúdított hideg vízre aztán szétugranak… Ilyenkor előfordul, hogy a terrierek álkapocsi izmai a nagy erőkifejtésben teljesen beállnak, begörcsölnek, a kutyák képtelenek a fogásukon lazítani, mert a görcsbe meredt izmok azt nem teszik lehetővé….
Feltűnik a fővadász alakja is, lista alapján párba állítja a megjelent vadászvendégeket a hozzá kijelölt kísérőkkel...nekem most egy csinos, fiatal osztrák hölgy jutott, kimondottan szép arcú és vidám, lelkes megelőlegezett bizalommal nyújtja felém kesztyűs kezét :- Elysa! Aber nennen Sie mich nur Lysa!
-Danke sehr Lysa! Mein Name Zoltan! Herzlich Wilkommen! Kommen Sie mit mir bitte!
Összeszedjük a motyóját, ez nem olyan sok mint a fácánvadászat során, hiszen lényegesen kevesebb töltényre van szükség, inkább időjárás elleni kiegészítőket viszünk, akkumulátorról fűthető üléspárnát, meleg teát tartalmazó termoszokat, leskabátot, feltöltött, cserélhető mini akkumulátorokat, amik a ruházat fűtőszálaihoz kapcsolhatók, hiszen hideg szélben, mínuszban órákat kell majd ülni…
Közben a fővadász tartja az eligazítást… A mai napon lőhető csülkös nagyvadfajok a vaddisznó minden korosztályba eső egyedei, a gím és a dám tarvad és golyóval elejthető a róka és az aranysakál is. A téli nap rövidsége miatt, ma a vendégek étkeztetése a vadászterületen fog megtörténni vagyis kitelepül a konyha és helyben készült meleg fogásokkal fogja elkényeztetni a vadászvendégeket. Ma negyven vadászpuska vesz részt a vadászaton, balesetmentes vadászatot kívánok!
Közben már érkeznek is a vadászterepjárók felvezető gépkocsijai, ezek szállítanak ki bennünket a lesekhez, amin délig fogunk ebben a hidegben üldögélni… meg is érkeztünk a mi lesünkhöz.
Maga a les nem olyan szívderítő, elég szélnek kitett helyen áll, egy nagy nádas, zsombékos szélében… egy széles vízzel telt árok van a túlsó oldalon a nádas mellett, de a les a csatorna innenső oldalán áll, ahonnan viszont nyílt nagy kiterjedésű rétre van rálátásunk…
Az ilyen sok órát is igénybe vevő leselkedés előtt, a lesre történő felkapaszkodást megelőzően könnyíteni szoktunk magunkon… Az ügy pikantériája, hogy most egy hölgyet kísérek….mégis megkérdezem tőle, hogy nem akar-e pisilni, miközben azért arcomat akaratlanul is a hidegen fújó szél ellenére is elönti a pirulás….
-Ja, sehr gerne! Helyesel kedvesen és nevet, látva rajtam a pirulást. Elmegyek tőle vagy harminc métert hagy végezze el nyugodtan a dolgát, miközben én is ugyanazt teszem…
Felsegítem a lesre, majd én is mászok fel utána, cipelve a puskáját és a kiegészítőket… Próbáljuk belakni a lest, ami bár fedett, de az oldal deszkázások között nem egy helyen öt centiméteres rések tátonganak. Ezeket a magunkkal hozott meleg takarók széleivel begyömöszöljük és mindjárt nem cúgol benn a szél… Forró teával kínálom, teázgatunk… miközben az esélyeinket latolgatjuk...egészen komfortossá tettük a lesünket…
A nagyvad hajtás során sokkal több idő van az elmélyedés, a tájban való gyönyörködés, a gondolatok szárnyalásának lehetőségére, mint az apróvad hajtásokon. Itt sok időn keresztül nem történik semmi és ha nem akarsz bunkónak látszani, akkor bizony illik szóval tartani a vadászvendéget, hogy gyorsabban teljen az idő… El is mondom, hogy kiváló gímszarvas populáció lakja ezt a területet, vaddisznó vonatkozásában pedig éppen a sok rejtőzési lehetőséget és a visszavonulást biztosító berek számos kiváló agyarú remetekannak teremti meg a túlélési lehetőséget…
Még nem halljuk a hajtók hangját de csatorna túlsó szélén már mozdul valami… Egy szép dámszarvasbika jön le egészen a vízig, majd némi gondolkodás után beleveti magát és felénk közeledve átússza azt… Ihol ni, már itt kapaszkodik ki előttünk, sebesen rázza ki a szőréből a felszívódó vizet, majd a dámokra oly jellemző bakfityoló ügetéssel neki indul a széles nyitott rónaságnak…
- Wunderschön! (Csodaszép) – leheli halkan Lysa.
Aztán sokáig nem jön semmi… Most Lysa viszi a szót…. Megtudom, hogy férjnél van, a férje is itt van a vadászaton egy másik lesen üldögél… A férje humánorvos, Ő pedig nála a rendelőben asszisztensként dolgozik, de egyébként agrármérnök diplomával rendelkezik...hat éve vadászik. Évek óta visszajárnak Magyarországra vadászni, itt sem először vannak…
Ekkor észreveszem, hogy nem is olyan messze hajladozik a nádas előttünk… Figyelmeztetem Lysát, hogy készüljön fel, mert valószínűleg disznók közelednek… Ekkor felhangzik néhány kutya csaholása a disznók mögött és azok gyorsabbra veszik a haladást… szinte kirobbannak a nád széléből és gondolkodás nélkül vetik bele magukat egymás után a csatorna széles vizében…
Lysa kérdően néz rám: - Welche?
Na most le vizsgáztatlak gondoltam magamban, hogy milyen vagy vadásznak… - Was Sie wollen!
Egy nagy koca vezet hat darab olyan egyenként 40 kg-os süldőt...egymás után kapaszkodnak ki a koca után és indulnak futásban az asztalsimaságú rónának…
Lysa hozzá készül a lövéshez, kabátja a les mellvédjére terítve, a puska ráhelyezve és mozgásában már kíséri a disznók futását… durrrr bukik a legutolsó süldő…. Ismétlés. Durrr hasraesik a sorban a harmadik...Bekapcsolnak ám, már szinte repülnek olyan gyorsan távolodnak szerencsére srégen… Ismétlés. …. Durr a legutolsó olyat bukfencezik, mint egy nyúl….
- Wow! Super! Gratuliere Ihnen!
Nem gondoltam volna, hogy vadásznak is ilyen kiváló, minden elismerésem az övé! Három biztos lövéssel három menekülésben lévő süldőt elfektetni, azért nem mindennapos teljesítmény. Örül is, majd el szárnyal, nevet és végtelen mesélésbe kezdene...még sohasem sikerült egy kondából hármat kiakasztania!
Lemászom a lesről, most érzem, csak, hogy hogy elgémberedtem, behúzom a les alá a három elejtett süldőt, a másodikra lőttnek elvágom a torkát, mert szegény még most is zihálva veszi a levegőt… Egyenként kizsigerelem őket, a májukat elteszem, mert a konyha kitelepült és ebédkor a bevitt friss finomságokból pillanatok alatt ínycsiklandó ételeket varázsolnak… A les lábához 1,5 méter magasan fehér rongyot kötök, jó hosszan kieresztve, hagy lobogtassa a szél… Jelzés a vadbeszállítóknak, hogy a lesnél elejtett vadat találnak...
Aztán hamarosan megjelenik az értünk küldött terepjáró autó, bepakolunk és a kellemes melegben rázatjuk magunkat az ebéd színhelyéig….
Az ebéd megér egy misét, pedig csak a vendégeknek készült, de mivel a vadászterületen, szabadon a fák alatt mindenki számára látható volt, így nem lehet, hogy szó nélkül elmenjünk mellette…
Ami engemet először meglepett, az a magas szintű hozzáállás. Volt ott fa tüzelésű hordozható kemence, gázpalackokról üzemeltetett komplett üzemi konyha méretű tűzhely és sütő együttes, bográcsban rotyogó frissen ejtett vadból készült vörösboros vadpörkölt, ízléses húsos tálakon párázó frissensültek az elejtett szarvasok frissen kimetszett vesepecsenyéiből, dínsztelt resztelt süldőmájak… Ezek körül pedig hófehér szakács és kuktaruhákba öltöztetett, makulátlanul tiszta, de jól láthatóan nagyon is hozzáértő és szorgos szakmai konyhai személyzet sürgött-forgott!
Két nagyon széles és hosszú lóca asztal fehér damaszt terítőkkel leterítve a különböző finomságok alatt roskadozott, de szó szerint, inkább egy középkori királyi vigasság pompázatos hangulatát idézte, mint vaddisznóvadászatot.
Kaviárok, fekete és vörös színben, forró fácánleves, aperitifek, minőségi borok tömegei, desszertek fagylalt leöntéssel, frissen sült, lágy bélű, most megszegett puha ínycsiklandó illatú fehér kenyér, savanyúságok széles választéka, hogy azon gondolkodott el az ember, hogy hogyan lehetett mindezt ide a semmi pusztába kivarázsolni….
Aztán az is hamar látnivaló volt, hogy hiába a sok vendég ez a bőséges ételkínálat annyira túlméretezett volt, hogy el kezdtek először csak bennünket kísérőket is megvendégelni, majd mikor ekkor sem fogyott nagyon az asztalokról az ételteríték, továbbléptek és a hajtók is azt vehettek le az asztalról amit megkívántak… Kedvesen és folyamatosan kínálták mindenkinek az ételeket mennyiségi korlátozás nélkül, mert korlátozott volt a rendelkezésre álló terepjárók száma és nem akartak arra fuvarokat vesztegetni, hogy a megmaradt ételek visszaszállítására is autókat kelljen kivenni a vadászatból.
Sajnos ebből aztán keletkeztek konfliktusok, amik aztán a nap végén a teríték elkészítésénél csúcsosodtak ki...Konkrétan a hajtók egy része neki esett a márkás tömény szeszes italoknak, azokból jócskán és gyorsan benyakaltak és úgy mentek neki a délutáni hajtásnak…
Az ebéd nem volt elnyújtva, már is jöttek értünk a terepjárók és Lysával együtt most egy erdei magaslesre kellett felülnünk… Ez szélvédett helyen állt, így aztán elég komfortos volt, főleg ilyen királyi ebéd után profánul idézve „még a szél sem ért minket”.
Lysa szuperlatívuszokban nyilatkozott az ebédről, azt mondta jobban elfáradt a finomságok fogyasztásában, mintha húsz kilométert kellett volna legyalogolnia!
Sokáig aztán nagy belső békében, de teljesen szótlanul üldögéltünk egymás mellett, szemünkkel azért vizslatva a nem túl széles léniát, ami az erdőn keresztül húzódott…
Egy róka ugrott át a nyiladékon, lövésre nem is gondoltunk, mert olyan váratlanul történt...aztán meghallottuk a hajtók kántálását… Még Lysa is megkérdezte, hogy mi ez? Mondom neki, hogy a hajtók…
Hát azok voltak valóban, tökrészegen a nagy részük az asztalnál benyakalt töménytől, nem volt már sor, csak összevissza ordítozás, egy négytagú csoport pedig egymásba kapaszkodva szembe jött velünk a lénián és teli torokból énekeltek...” Kilenc zsandár kísért engem a ….-i főutcán...”
Összenéztünk Lysával és gondolt mindegyikünk azt amit akart….
Túlhaladt rajtunk a hajtósor, már csak, mint lehalkított rádióként szüremlett el hozzánk néhány ordítva kihangsúlyozott ének taktus, amikor előttünk jó lövés távolságra egy öreg szarvastehén alakja nyomakodott óvatosan a nyiladék szélére...Jó csontos öreg szarvastehén, borjú sincsen vele…
- Bitte schiessen Lysa!
Alig hogy kimondtam, már dörrent is a fegyver, a legjobb szívlövést jelezve, ugrott át a lénián...
Meglesz mondtam Lysának. Egyikünk sem dohányzik. Nehéz volt kivárni a megtett golyólövés utáni íratlan tíz perc leteltét… Aztán lemásztunk a lesről, odamentünk a rálövés helyére… a lénia közepétől már élénkvörös frecskelő vérnyomok a talajon...az erdőbe érve egy fán méter magasságban széles kenések...aztán itt már megcsúsztak a talajon mutatkozó patanyomok…
-Gehen Sie vorwaerts!… Engedem előre, hagy találja Ő meg elsőnek az elejtett vadat… Ott is van, a baloldalán a belövési oldalon fekszik, már nem él amikor mellé lépünk… Ágacskákat török egy fenyőről, kimetszem a grandlikat, az egyik nagyobb fenyőágat utolsó falatként az elejtett tehén szájába helyezem, majd átfordítjuk a tetemet és a belövési sebhely vérével megkenve a másik ágacskát átnyújtom Lysának a kis fenyőtöretet…
Weidmannsheil!
Örömmel veszi át, látom a szemein, hogy hálás a mai napért!
Gyorsan kihúzzuk a tehenet a léniára, ott kizsigerelem, a szélső fán magasra kötött fehér ronggyal jelet hagyok a vadbeszállítóknak...Alig indulnánk azonban vissza a lesre, már is itt van a felvezető terepjáró… Mára vége a vadászatnak, szállítanak befelé bennünket a központi terítékhez a kastélyszálló mellé…
Lysa még oda jön hozzám elbúcsúzni… - Zoltán! Vielen Dank für den wunderschönen Jagdtag!- és egy fahéjszínű papírbankót nyom a kezembe…
Maradok még egy kicsit, össze kellene rakni a terítéket, de most kezd a teljes káosz kialakulni… A vadászvendégek egy része, már kimosdott a vadászatból és a központi hallban rendezett cigányzenekaros vacsorán mulat, kihallatszik, ahogy igazi magyar virtussal járják a csárdást...A fővadászt is behálózták, Ő is benn mulat a vendégek között...Nincs szakmai irányítás. Néhány lelkiismeretes és józan vadőr próbál szót érteni a részeg csőcselékké züllött hajtó sereggel… Jobb oldalára fordítgatják az elejtett, terítékre már beszállított vad tetemeket… Aztán jön a hír, hogy a vadbeszállítók autója árokba csúszott, kint marad vagy tíz beszállítatlan vad...Közben leszáll a sötétség, valaki azonban megtalálja a reflektorok kapcsolóit és most már teljes fényben ragyog a teríték…
A mulatozók köréből kiballag a terítéket szemlézni a megyei fővadászmester, aki szintén meghívott vendége a vadászatnak… A mindig szájában füstölgő pipáját kivéve, parancsba adja, hogy a nagy hideg miatt az elejtett vadat meg kell hónaljazni, nehogy befülledjen a hús, le tudjon szellőzni…
Részegek hada esik neki a terítéken lévő vadnak, tőrök, bicskák csillannak a reflektorfényben, hónaljazzák jól-rosszul a vadat, néhány szarvastehén nyaka erősen megrövidül…
Na ez már nekem is sok, beülök a kocsimba és az ordítozó részegeket óvatosan elkerülve megkeresem az otthonomba vezető országutat...
