Közművelődési Könyvtár - Kiszombor

Közművelődési Könyvtár - Kiszombor Könyv, könyvtár, olvasni jó

Cini2. Tanulmányai (kb. 1 perc olvasás)Karinthy Ferenc, vagy ahogy mindenki ismerte, Cini, tanulmányait a budapesti polg...
03/06/2026

Cini
2. Tanulmányai (kb. 1 perc olvasás)

Karinthy Ferenc, vagy ahogy mindenki ismerte, Cini, tanulmányait a budapesti polgári elit iskoláiban kezdte, ahol hamar megmutatkozott sokoldalú tehetsége. Középiskolai éveit az Eötvös József Gimnáziumban töltötte, ahol kiváló humorával és éles eszével kitűnt társai közül. Érettségi után tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) folytatta magyar-olasz-nyelvészeti szakon, ahol sokat tanult professzoraitól. Az egyetemi évek alatt élénk résztvevője volt a pesti szellemi életnek is. A sport is központi helyet foglalt el az életében, az FTC-ben vízilabdázott. A második világháború megnehezítette tanulmányait és életét. Ezek az élmények később több művében is megjelentek. 1946-ban szerezte meg doktori címét nyelvészetből, disszertációját az olasz kölcsönszavakról írta. Ekkorra már elkötelezte magát a klasszikus írói hivatás mellett. 1947-ben ösztöndíjasként Svájcban, Franciaországban és Olaszországban, tartózkodott, többek közt Firenzében, ami döntő hatással volt az olasz kultúra iránti szeretetére.

‘Cini’Karinthy Ferenc 105Kedves Olvasóink!105 éve, 1921. június 2-án született Karinthy Ferenc író, újságíró, műfordító....
02/06/2026

‘Cini’
Karinthy Ferenc 105

Kedves Olvasóink!

105 éve, 1921. június 2-án született Karinthy Ferenc író, újságíró, műfordító.
Ebből az alkalomból egy nyereményjátékkal emlékezünk meg róla.
A játék leírása, játékszabályzat:
2026. június 1-től öt napon keresztül egy-egy bejegyzést fogunk megosztani az oldalunkon.
A játékhoz egy keresztrejtvény is kapcsolódik, amit szintén kiposztolunk, illetve a játék kezdetétől a könyvtár előtti megállítótáblánkról is elvihető lesz. (Eső esetén a könyvtárban!)
Az 5. napon megadjuk a meghatározásokat a rejtvényhez, amit a bejegyzések alapján könnyedén ki lehet tölteni.
A megfejtést kérjük eljuttatni a könyvtárba személyesen, telefonon (62/297-012), illetve ide az oldalunkra küldött üzenetben!
Beadási határidő: 2026. június 10. éjfél!
A helyes választ adók között 1 db nyereménycsomagot fogunk kisorsolni 2026. június 11-én!
A sorsolást itt a Facebook-oldalunkon megosztjuk, a nyertest értesítjük.
Jó szórakozást kívánunk!
A játékot a Facebook/Meta nem támogatja.

Íme, az első részlet:

1. Gyermekkora (kb. fél perc olvasás)

Karinthy Ferenc, a legendás író, Karinthy Frigyes és Böhm Aranka fiaként látta meg a napvilágot 1921.
június 2-án Budapesten. Édesapja a magyar irodalom egyik legismertebb alakja volt, sok ismert író és
művész fordult meg Verpeléti úti otthonukban. Ez a környezet meghatározta a fiú gyermekkorát, már
fiatalon megszerette az olvasást és az írást, nyelvi leleményessége korán megmutatkozott.
Gyermekkora a budapesti polgári értelmiség sajátos, egyszerre bohém és feszült légkörében telt.
Édesapja játékos, szertelen szeretete, édesanyja vibráló, olykor nehéz természete mély nyomokat hagyott benne. Habár gyermekkorát szülei viharos házassága és apja súlyos betegsége kísérte, a családban zajló intellektuális szellemi párbajok formálták későbbi írói látásmódját. Édesapja korán elhunyt, ez a veszteség mélyen érintette az akkor 17 éves Karinthy Ferencet.

Köszönjük mindenkinek, aki tegnap jól érezte magát az Ady Endre Művelődési Ház és Kiszombor Nagyközség Önkormányzata sze...
31/05/2026

Köszönjük mindenkinek, aki tegnap jól érezte magát az Ady Endre Művelődési Ház és Kiszombor Nagyközség Önkormányzata szervezésében lezajlott Családi Napon!
Külön köszönet mindazoknak, akik a könyvtárstandnál is megálltak; festettek, gyöngyöt fűztek, kvízt töltöttek, beszélgettek és beiratkoztak💕!

A Könyv és a Szerzői Jogok Napja alkalmából indított játékunk nyertese átvette nyereményét.
29/05/2026

A Könyv és a Szerzői Jogok Napja alkalmából indított játékunk nyertese átvette nyereményét.

Kedves Kiszomboriak!Ezúton hívjuk mi is Önöket az Ady Endre Művelődési Ház és Kiszombor Nagyközség Önkormányzata által s...
27/05/2026

Kedves Kiszomboriak!

Ezúton hívjuk mi is Önöket az Ady Endre Művelődési Ház és Kiszombor Nagyközség Önkormányzata által szervezett Nyárindító Családi Napra.

A rendezvényre, ahogy évek óta, most is kitelepül a könyvtár, és minden jóval várjuk Önöket, a gyerekeket. Játékos feladatok, rejtvények, kavicsfestés, gyöngyfűzés ...

Kiegészítettük a lehetőségeket, várjuk szombaton mindazokat is, akik még nincsenek beiratkozva a könyvtárba, mert idő hiányában még nem jutottak el hozzánk. Most elhozzuk Önöknek a könyvtárat, egy beiratkozási lap kitöltésével pillanatok alatt válhatnak olvasónkká. Várjuk a kisgyermekeket is!
𝗔 𝗖𝘀𝗮𝗹𝗮́𝗱𝗶 𝗡𝗮𝗽 𝗮𝗹𝗸𝗮𝗹𝗺𝗮́𝗯𝗼́𝗹 - 𝗮 𝗵𝗲𝗹𝘆𝘀𝘇𝗶́𝗻𝗲𝗻 - 𝗶𝗻𝗴𝘆𝗲𝗻𝗲𝘀 𝗹𝗲𝘀𝘇 𝗮 𝗯𝗲𝗶𝗿𝗮𝘁𝗸𝗼𝘇𝗮́𝘀!

Tudják, ez most nekünk egy igazi !

Legutóbbi sorsolásunk nyertesei:Trutzné Bardon Erika és makói játékosunk Kis Gyöngyi.Gratulálunk!
23/05/2026

Legutóbbi sorsolásunk nyertesei:

Trutzné Bardon Erika és makói játékosunk Kis Gyöngyi.

Gratulálunk!

.. nem akarnak hazamenni.😁🩵💙
23/05/2026

.. nem akarnak hazamenni.
😁🩵💙

2026. május 20-án kicsit többet utaztunk, mint dolgoztunk. Kora reggel célba vettük a Ceglédberceli Könyvtári Piknik, Sz...
22/05/2026

2026. május 20-án kicsit többet utaztunk, mint dolgoztunk. Kora reggel célba vettük a Ceglédberceli Könyvtári Piknik, Szabó Pál Szabadidőparkot, ahol kedves fogadtatásban volt részünk.
Az MNMKK OSZK KI Könyvtártudományi Szakkönyvtára 2024-ben szakmai kerekasztal-beszélgetés-sorozatot indított Könyvtárosok dolgozószobája címmel. A beszélgetések célja a szakmát érintő, befolyásoló fontosabb kérdések megvitatása, irányított kérdések alapján.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy beszélgetőpartnerként meghívást kaptunk, és részt vehettünk a Ceglédberceli Könyvtárban megrendezett huszonhetedik kerekasztal-beszélgetésen, ahol szintén partnerként voltak jelen Haizler Lászlóné Bea, a Büki Művelődés és Sportközpont intézményvezető-helyettese, valamint Szabó Gerda, a Hankó István Művészeti Központ könyvtárának vezetője. A programot a Művelődési Ház és Könyvtár vezetője Bogyay Katalin Erzsébet alpolgármester asszony nyitotta meg köszöntő beszédével.
A 𝑲𝒊𝒔𝒌𝒐̈𝒏𝒚𝒗𝒕𝒂́𝒓𝒂𝒌 𝒗𝒂́𝒍𝒂𝒔𝒛𝒂𝒊 𝒂 𝒗𝒂́𝒍𝒕𝒐𝒛𝒐́ 𝒗𝒊𝒍𝒂́𝒈𝒓𝒂 cím adta az eszmecsere témáját. A kérdéskört Takácsné Bubnó Katalin, az OSZK Könyvtártudományi Szakkönyvtár könyvtárosa moderálta. Közel száz könyvtáros kolléga hallgatta türelemmel a kistelepülések jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól szóló álláspontokat.
Jó volt megtapasztalni, hogy más könyvtárak számára is fontos az olvasóközösség bővítése és az olvasás népszerűsítése. Reméljük, közös célunk továbbra is, hogy az olvasás az emberek mindennapjainak részévé váljon.

Végül néhány könyvtár bemutatta, milyen feladatokat látnak el, hogyan zajlanak náluk a gyermekfoglalkozások, stb., stb.

Köszönjük a meghívást, örömmel hoztuk haza tapasztalatainkat!

Rend a lelke mindennek!
22/05/2026

Rend a lelke mindennek!

🥰🩷💙Köszönjük a szülőknek, és az óvónőknek (Karátson Emília Óvoda), hogy számíthat(t)unk rájuk!!26, azaz 𝐡𝐮𝐬𝐳𝐨𝐧𝐡𝐚𝐭 𝐮́𝐣 𝐨𝐥...
21/05/2026

🥰🩷💙

Köszönjük a szülőknek, és az óvónőknek (Karátson Emília Óvoda), hogy számíthat(t)unk rájuk!!
26, azaz 𝐡𝐮𝐬𝐳𝐨𝐧𝐡𝐚𝐭 𝐮́𝐣 𝐨𝐥𝐯𝐚𝐬𝐨́nk van mától, akik még ugyan ovisok, de reméljük, nemsoká nagy könyvfalókká válnak!!

A fotón (egyelőre) a legifjabb olvasónk és nővére látható, amint bújják a szebbnél szebb, jobbnál jobb könyvtári könyveket!
Köszönjük Viki és Levi 🫶 !

Na, ez már egy igazi !

Cím

Szegedi Utca 2/B
Kiszombor
6775

Nyitvatartási idő

Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00
Szombat 08:00 - 12:00

Telefonszám

+3662297012

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Közművelődési Könyvtár - Kiszombor új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória