01/06/2026
Fontos döntések születtek a május 27-i képviselő-testületi ülésen
Komádi Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2026. május 27-én tartotta soron következő nyílt ülését, amelyen a város működését, intézményeit és jövőbeni fejlesztéseit érintő számos fontos kérdésben hozott döntést.
A testület elfogadta Komádi Város 2025. évi költségvetési rendeletének módosítását és a 2025. évi gazdálkodásának zárszámadását. A beszámoló alapján az önkormányzat és intézményei a tavalyi évben biztosítani tudták feladataik ellátását, miközben több pályázati program és fejlesztés megvalósítása is folytatódott.
A képviselők elfogadták a 2025. évre vonatkozóan a közrend- és közbiztonsági helyzetről, a belső ellenőrzésről, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról, valamint a Komádi Idősek Otthona és a Tanyagondnoki Szolgálat tevékenységéről szóló beszámolókat.
Jóváhagyták a Komotthon Közszolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. 2025. évi beszámolóját, továbbá döntöttek a Kft. Felügyelő Bizottsági tagjainak megválasztásáról is. A Komádi és Régiója Fejlődéséért Közalapítvány esetében szintén személyi változásokról határoztak, valamint módosították az alapító okiratot.
Az oktatási-nevelési feladatok kapcsán döntés született arról, hogy a Kerek Egy Ég Alatt Óvoda és Bölcsőde a 2026/2027-es nevelési évben továbbra is nyolc óvodai csoporttal működhet.
Az ülésen tárgyaltak a Kossuth Lajos utca 6. szám alatti önkormányzati ingatlan hasznosításával kapcsolatos kérdésről, valamint támogatták a Sport és Rekreációs Egyesület Komádiért kezdeményezését, amely ökölvívó szakosztály indításához kért segítséget.
A városüzemeltetést érintő döntések között szerepelt a szennyvízhálózaton szükséges karbantartási és felújítási munkák elvégzésének jóváhagyása, továbbá a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet módosítása.
A képviselő-testület elfogadta az önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét is, amely meghatározza a város vagyonának felelős és fenntartható hasznosításával kapcsolatos célkitűzéseket.
A Különfélék napirendi pont keretében Tóth Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselő-testület tagjait és a jelenlévőket a folyamatban lévő pályázatok aktuális állásáról. A tájékoztató során szó esett a várost érintő fejlesztések előrehaladásáról és a következő időszak várható feladatairól is.