Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület

Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület Civil szervezetként önként végezzük 4 településen a tűzoltási, műszaki - mentési, illetve tűzoltó - életmentő ifjúság nevelési munkát.

A jogszabályokban meghatározott tűzvédelmi feladatok helyi megvalósításának társadalmi elősegítése, és ennek ellátására önként jelentkezők szervezése, egyesítése, tagjainak közösségi életre történő nevelése, szervezett keretek között – tagjai tűzvédelmi szakismeretének rendszeres növelése, a helyi tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési tevékenység biztosítása, utánpótlás nevelése, oktatása, t

űzesetek, káresetek körülményeinek felderítésében való közreműködés, nemzetközi és hazai kapcsolatok kialakítása, ápolása.

Tegnap Visz község falunapján jártunk a Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület felnőtt és ifjúsági csapatának ...
24/05/2026

Tegnap Visz község falunapján jártunk a Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület felnőtt és ifjúsági csapatának egy részével.
A rendezvényen számos csapattal együtt mi is részt vettünk a főzőversenyen, emellett bemutattuk gépjárműfecskendőnket és quadunkat is. Nagy öröm volt számunkra látni, hogy a gyerekek milyen lelkesedéssel fogadták járműveinket, illetve ismerkedtek közelebbről a tűzoltói eszközökkel.
Köszönjük szépen a meghívást és a kedves vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat! 🚒😊

Gratulálunk vonulós tagunknak a tűzoltásvezetői képzés sikeres elvégzéséhez!Ezzel már négy tagunk rendelkezik jogosultsá...
23/05/2026

Gratulálunk vonulós tagunknak a tűzoltásvezetői képzés sikeres elvégzéséhez!
Ezzel már négy tagunk rendelkezik jogosultsággal tűzoltási és műszaki mentési beavatkozások irányítására.

Istennek dicsőség, egymásnak segítség

A látrányi önkéntes, valamint a kadarkúti, a tabi, a böhönyei és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók vettek részt azon a negyven órás elméleti és gyakorlati felkészítésen, amelyen elsajátították az alapvető tűzoltásvezetői, mentésvezetői feladatok biztonságos és s...

Látrányi ÖTE ma 14 óra 25 perckor riasztást kapott Somogytúr térségébe, a 67-es gyorsforgalmi út mellé, ahol egy személy...
22/05/2026

Látrányi ÖTE ma 14 óra 25 perckor riasztást kapott Somogytúr térségébe, a 67-es gyorsforgalmi út mellé, ahol egy személygépkocsi teljes terjedelmében égett.
Bár egyesületünk nem volt szolgálatban, a vonulást ennek ellenére három fővel megkezdtük. A helyszínre érkező Balatonboglári ÖTP egységével közösen a tüzet rövid időn belül sikerült megfékezni és eloltani.
Az autó a kiérkezéskor már teljes terjedelmében lángolt.
Az eset során személyi sérülés nem történt.

Istennek dicsőség, egymásnak segítség
💪🚒👨‍🚒

22/05/2026

Somogytúr gépkocsitűz a gyorsforgalmi mellett

Pénteken rendezték meg a II. Látrányi Életvédelmi és Életmentési Napot a Fekete István Általános Iskola szervezésében, a...
19/05/2026

Pénteken rendezték meg a II. Látrányi Életvédelmi és Életmentési Napot a Fekete István Általános Iskola szervezésében, ahová idén is meghívást kapott a Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület.
Az ifjúsági csapat tagjai bemutatták a tűzoltói felszereléseket, sőt ügyességi feladatokkal is készültek az általános iskolás osztályoknak, így mindenki testközelből is kipróbálhatta, milyen egy igazi mentős-tűzoltós kihívás.

Az idei esemény is szuper hangulatban telt, rengeteg érdekes programmal és több résztvevő szervezet közreműködésével.

Köszönjük az igazgató asszonynak a meghívást, és gratulálunk a profi szervezéshez!

Istennek dicsőség, egymásnak segítség

Ma 5 óra 16 perckor riasztást kaptunk Visz és Kárád között Berencsepuszta térségében, ahol egy kidőlt fa akadályozta a k...
17/05/2026

Ma 5 óra 16 perckor riasztást kaptunk Visz és Kárád között Berencsepuszta térségében, ahol egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést.
Az esethez egységünk négy fővel vonult, majd megszüntette a veszélyhelyzetet és megtisztította az úttestet.
Az érintett útszakasz különösen veszélyesnek számít, mivel a környéken számos elöregedett, rossz állapotú fa található.
Ezek rendszeresen jelentenek veszélyt a közlekedőkre, és visszatérően adnak feladatot állományunk számára.

Istennek dicsőség, egymásnak segítség

A Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület ifjúsági csapata a mai napon a Magyar Vöröskereszt által megszervezet...
13/05/2026

A Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület ifjúsági csapata a mai napon a Magyar Vöröskereszt által megszervezett Országos Elsősegélynyújtó Verseny Somogy vármegyei fordulóján fantasztikus teljesítménnyel 1. helyezést szereztek!

Ezzel az eredménnyel kivívták a lehetőséget, hogy Debrecenben, az országos döntőben is képviseljék egyesületünket és vármegyénket.

Külön büszkeség számunkra, hogy ezek a 15–17 éves fiatalok már 6–10 éve aktív tagjai ifjúsági tűzoltó és életmentő csapatunknak. Az elmúlt években végzett munkájuk, kitartásuk és elhivatottságuk most ismét meghozta gyümölcsét.

Nagyon büszkék vagyunk erre az elszánt, bátor és összetartó csapatra!
Csak így tovább, fiúk — Debrecen, hamarosan érkezik a Látrány csapata!

Az önkéntesség sokkal több annál, mint amikor valaki „segít egy kicsit”.Valójában idő, energia, felelősség – és sokszor ...
12/05/2026

Az önkéntesség sokkal több annál, mint amikor valaki „segít egy kicsit”.

Valójában idő, energia, felelősség – és sokszor lemondás is.

A Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesületnél az év óráinak közel 40%-ában szolgálatban vagyunk. Készen arra, hogy induljunk, amikor szükség van ránk.
Mit jelent ez a számok nyelvén?
Éves szinten több mint 3500 óra készenlét.Mivel egy szolgálatban minimum 4 főnek kell jelen lennie, ez több mint 14 000 önként vállalt órát jelent évente az egyesületünk szintjén. Jelenleg ezt a feladatot mindössze 14 ember biztosítja.Ez azt jelenti, hogy egy-egy önkéntesünkre átlagosan évente közel 1000 óra szolgálatban eltöltött idő jut. Ez az az idő, amikor itthon vagyunk teszünk - veszünk, de ha kell, akkor azonnal megyünk a szertárba, hogy 8-10 perc alatt a vonulást megkezdjük.
1000 óra, ami több, mint 41 teljes nap. Ezen felül az ifjúságnevelésre, gyakorlatokra, képzésekre, vagy esetleg egy rendezvényre fordított munkánk óraszámát bele se számoltuk.

A mi példánk csak egy a sok közül. Nap mint nap rengeteg ember végez önkéntes munkát a környezetünkben: közösséget építenek, rendezvényeket szerveznek, időseket támogatnak, állatokat mentenek, vagy környezetet védenek.

Sokszor természetesnek vesszük ezeket a dolgokat. Pedig mögöttük rengeteg önként vállalt idő, munka és odafigyelés áll.

De mire lennénk képesek, ha még többen vállalnánk önkéntes szerepet?

Erősebb összefogás jöhetne létre. Több program, több segítség és több figyelem jutna azoknak, akiknek szükségük van rá. Egy olyan környezet, ahol az emberek nem elszigetelten élnek egymás mellett, hanem számíthatnak egymásra.

A fiatalabb generációk azt viszik tovább, amit látnak. Ha azt látják, hogy képesek vagyunk önzetlenül tenni egymásért, ez számukra is alapvető értékké válik.

Az önkéntesség nem csak segítségnyújtás. Hanem emberség, közösség és hit abban, hogy együtt többre vagyunk képesek!

Te is tehetsz a változásért!

Nem kell mindenkinek tűzoltónak lennie, bár várunk sok szeretettel, ha szeretnél hozzánk csatlakozni, de a saját környezetedben te is lehetsz az a plusz egy ember, akivel erősebbé válik a közösségünk.
Vállalj szerepet ott, ahol a legnagyobb szükség van rád – mert minden segítő kézzel többek leszünk, mi önkéntesek!

Oszd meg ezt a posztot, vagy írj sajátot, ahol inspirálsz másokat is az önkéntességre!

Cím

Rákóczi Utca 69
Látrány
8681

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület számára:

Megosztás