07/05/2026
Iskolánk használatbavételének 30. évfordulóját ünnepeltük meghitt és emlékezetes közösségben.
Az ünnepségen felidéztük az elmúlt három évtizedet, azt az utat, amely során intézményünk nemcsak a tanulás helyszíne, hanem közösségünk egyik legfontosabb megtartó ereje is lett. Köszönetet mondtunk mindazoknak, akik fenntartóként, partnerként, pedagógusként, szülőként vagy támogatóként hozzátettek ahhoz, hogy iskolánk ma is biztos alapot, értéket és jövőt jelentsen gyermekeink számára.
Számunkra ez az iskola mindig több volt, mint egy intézmény.
Volt idő, amikor fenntartóként viseltük érte a felelősséget. Akkor a működtetés gondjai, a megőrzés terhe, a döntések súlya és a megmaradásért folytatott küzdelem is a mi mindennapjaink része volt. Aprófalvas településként sok nehézséggel kellett szembenéznünk: csökkenő gyermeklétszámmal, a finanszírozási környezet bizonytalanságaival, szervezési nehézségekkel, a szakos ellátottság kihívásaival, és sokszor olyan helyzetekkel, amelyekben nem a kényelmes megoldásokat, hanem a megmaradás útját kellett keresnünk.
Egy azonban mindig állandó volt: Lad ragaszkodása az iskolájához.
Mert egy település életében az iskola nem egyszerűen közfeladat. Az iskola identitás. Az iskola jövő. Az iskola hit abban, hogy gyermekeink számára helyben is teremthetünk tudást, értéket, kapaszkodót és lehetőséget.
Ma partnerként vagyunk jelen az intézmény életében. A fenntartói szerepek megváltoztak, a világ is sokat változott, de az együttműködés jelentősége talán még inkább felértékelődött. Hiszem, hogy iskola, tankerület, önkormányzat, pedagógus, szülő és közösség csak egymással összefogva tud valódi jövőt építeni a gyermekek számára.
Tulajdonosként külön felelősséggel tekintünk erre az épületre. Ez az iskola nagy vállalás volt. Egy 1816 négyzetméteres, háromszintes intézmény, tornateremmel, amely méreteiben és lehetőségeiben is merész álmot jelentett egy kistelepülés életében. Olyan álmot, amelyben benne volt a hit, hogy a jövőbe csak bátran érdemes beruházni.
Az elmúlt évtizedek során azonban megmutatkoztak az épület hiányosságai is. Sokszor csak javítani, pótolni, megőrizni tudtuk azt, amit egykor jobb körülmények között kellett volna teljesebbé tenni. Mégis mindvégig kitartottunk mellette, mert tudtuk, hogy ez az iskola nem csupán ingatlan, hanem közösségi ügy, közös felelősség és közös remény.
Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a 30. évforduló idején már nemcsak visszatekinteni tudunk, hanem előre is nézhetünk.