31/08/2026
2. rész
Parancsnok Úr korán kelt. Január eleje volt, a pár héttel korábbi ünnepek már lecsengtek, a tavasz pedig olyan messze volt még, mint az utcára kidobott fenyőfák szaloncukor papírja a szelektív hulladéktárolótól. Parancsnok Úr egyik kedvenc elfoglaltsága volt végigböngészni a német, ráérősebb napjain az olasz, esetleg francia tűzoltóautó-hirdetéseket. Szakmai elhivatottsága mellett már csak egyfajta perverz kiváncsiságból is elmélázott egy-egy alig 15-20 éves német gépjárműfecskendő fotóján: noha ezek a vasak tényleg garázsban tartottak és keveset futottak és a Lajtán túl zsebpénznek számított az 50-70.000 eurós árcetlijük, a kis dunkanyari falu tűzoltóságának ez elérhetetlen álom kategória volt. Parancsnok Úr nem panaszkodott, az egyetlen, közel 40 éves tűzoltóautójuk megbízhatóan t***e dolgát a Dunakanyarban: terepre ment ha kellett, 1 köbméternyi víztartályának tartalmát jól beosztva tüzet oltott és ha sietni kellett (mert azért egy tűzoltóautónak sokszor sietnie kell) egyenes szakaszokon, hátszélben még a 85-90 km/h-t is elérte. Óra szerint legalábbis. Úri huncutságok, mint biztonsági öv, ABS, pláne légkondícionáló mondjuk nincs benne, na de hát a tűzoltónak 40 fokban bevetési ruhában vonulni meg se kottyan. A tűzoltónak nincs melege, csak érzékeli a hőt.
Parancsnok Úr még pár másodpercig hagyta, hogy - egyébként gyerekkorából származó - tökéletes német nyelvtudásával tudat alatt szívja magába az egyes meghirdetett gépjárműfecskendők egyszerű mezei halandó számára végtelenül unalmas paramétereit, aztán hirtelen visszazökkent a közép-európai január hajnali valójába. Az önkéntesek parancsnoka mellett hivatásos tűzoltó is volt, indulnia kellett felvenni a szolgálatot. Lassan már kihűlő kávéján kevert még egyet (csak úgy megszokásból, mert az az egy kanál cukor amit belerakott, már régen feloldódott benne) és elkezdte bezárni az internet böngészőjének ablakait. A sokéves laptop memóriája megpörgette a hűtőventillátort, a cache lassan reagált és talán emiatt, talán a Karácsony még ott bolyongó szelleme miatt, de az utolsó weboldal nem akaródzott bezárulni. Parancsnok Úr szíve nagyot dobbant: 2500 euró kikiáltási áron, egy 32 éves Renault tűzoltóautót hirdetett eladásra egy párizs melletti kisváros tűzoltósága. Parancsnok Úr rutinosan megszámolta a nullákat a 2-es és az 5-ös után, de az egyre világosodó januári reggel is segítetett: valóban csak kettő darab nulla volt ott.
A licit gyors volt: Parancsnok Úr megszabta a felső határt, Alelnök Úr lelkiismeretesen mindig csak annyit tett rá, amennyi feltétlenül szükséges volt. Valahol 4000 euró alatt elfogytak a szerencsevadászok és már egyetlen lengyel nepper sem látott benne fantáziát - gyors fejszámolás: hazahozatal (lábon, természetesen, tréler szóba sem jöhetett), kisebb látható (no és persze felkészülve rá: néhány nem látható) sérülés, rozsda javítása, itthoni papírmunka, vizsgáztatás, na és persze a málházás - 6-7 millióból meg is áll. Ez több mint a tűzoltóság éves költségvetése - de talán az önkormányzatok és néhány támogató is hozzájárul. Valahogy előteremti rá a pénzt Parancsnok Úr - az évek során mivel egyetlen pályázaton sem nyerhetett a tűzoltósága, már rutinos volt a kis pénz beosztásában, támogatók megkeresésében.
A francia kollégák nem voltak túl kommunikatívak, ebben talán az év eleji fásultság is közrejátszhatott és az sem segített, hogy angolul próbált Alelnök Úr, mint a lebonyolítást magára vállaló tűzoltó kommunikálni. De a franciák sem tudtak kelet-közép európai fejjel gondolkodni: miért vásárol egy tűzoltóság a Mercedesek, Ivecok világába egy típusidegen Renault-t?!
A vonulós állomány fele-harmada, 5 tűzoltó kerekedett fel Parancsnok Úr vezetésével, hogy Párizs mellől lábon hazahozza a tűzoltóautót. Amíg Elnök Úr otthon tartotta a frontot és adta az ügyeletet az otthonmaradtakkal, a kis küldöttség egy tisztességesen - neppernyelven szólva - megvigyázott, koppanásmentes, korának megfelelő állapotú fecskendő papírjait intézte Párizs mellett az egyébként korrekt, olyan franciásan, de mindenképp kedves helyiekkel. Egyetlen apróság, gyárilag egy karakterében javított alvázszám vetett enyhe árnyékot a lelkes kis küldöttség téli napsütéses útjára, amit egyébként a francia hatóságok mindössze egyetlen mondattal elintéztek a jármű forgalmijában - onnantól az rendben volt 32 évig, senki nem fordította vissza a tűzoltóautót egyetlen káresetről sem azzal, hogy ilyen kétes alvázszámú fecskendő még véletlenül se mentsem életeket. Ez az enyhe árnyék akkor még csak előre sem jelezte azt a mordori sötétséget, ami a "káeurópai" ügyintézés útvesztőjében honolt és amire a lelkükben akkor még boldog rőzsedalok lobogásának fénye mellett a végtelen autobahn aszfaltcsíkján 90-nel hazafelé tartó tűzoltókra várt.
Hazaérve a fecsit rutinos tűzoltó-kezek hamar felkészít***ek esztétikailag és műszakilag a honosításra is - sok dolguk nem volt, de biztosra akartak menni, mert valami fogalma azért volt Parancsnok Úrnak és Alelnök Úrnak a magyarországi ügyintézésről. Pár hónap alatt sikerült is a minden kedden 16 órakor megnyitott időpontok közül egyet Gödöllőn lefoglalni - szavuk sem lehetett, még csak másik megyébe sem kellett átmenni. A várva várt napon Parancsnok Úr időben ott volt a vizsgaállomáson, kis gombóc volt ugyan a torkában, de nem hiába volt Parancsnok Úr: határozottan, céltudatosan gurult be a járnűvel a telephelyre.
A vizsgabiztosok egy darabig vakargatták a fejüket, kis kupaktanács na meg egy jó erős kávé és persze cigiszünet után az egyre feszültebben várakozó Parancsnok Úrnak kedvesen azt javasolták: inkább vigye el egy eredtiségvizsgálatra a tűzoltóautót. Sosem lehet tudni, múltkor egy hetes béemvét rakott össze valaki két félből, annak sem volt rendben az alvázszáma - lehet hogy most egy 32 éves Renault tűzoltóautóval próbálkoznak. Jó, jó, egy karakter, meg értik, látják ők is, de a szabály az szabály. Sosem lehet tudni, első az éberség.
Vajon hogyan alakul a tűzoltóautó sorsa? Fog káreseteket felszámolni Magyarországon? Hamarosan folytatjuk a 3., befejező (?) résszel 🚒
