Magyarszék Községi Önkormányzat

Magyarszék Községi Önkormányzat Magyarszék Községi Önkormányzat Magyarszék a Mecsek-Hegyhát egyik legjelentősebb, az Árpád-kor óta lakott települése.

Az egykori római kereskedelmi útvonalon fekvő község ma is több közlekedési útvonal csomópontja. Az első 1332-ből származó írásos emlékben a település Zeek néven szerepel, később Szék néven volt ismert. A török hódoltság idején is lakott települést a XIII. századik magyarok majd német telepesek lakták. A mai település formáját 1930 körül Németszék, Magyarszék, és Kishertelend összevonásával nyerte

el. A második világháború után, mint Baranyában annyi helyen, itt is a német lakosságot kitelepítették és helyükre felvidéki magyarokat hoztak. A római katolikus templom 1758-ban, barokk stílusban épült. A plébánia és a szentháromság szobor műemlék jellegűek, védelem alatt állnak. A község központjában található Faluház, nem csak az itt élők, hanem a környező települések lakói részére is gazdag kulturális programokat nyújt. A község méltán lehet büszke az országos eredményeket is elért, kiváló Német Nemzetiségi Fúvószenekarra, valamint a Nyugdíjas kórusára. A hagyományait őrző település (szüreti felvonulásáról is nevezetes) egyik legrangosabb rendezvénye azonban a Széki Szalma Feszt (Jakabhavi Folklór Fesztivál), amely 2012 évben már tizedik alkalommal kerül megrendezésre, hazai és határainkon túl élő hagyományőrző csoportok közreműködésével. Az intézményi (8 osztályos német nemzetiségi iskola, óvoda, posta, orvosi rendelő, gyógyszertár, könyvtár) és kereskedelmi ellátottság csaknem teljes. Magyarszék a Mecsek lábánál egy gyönyörű völgykatlanban húzódik meg, szőlővel telepített dombokkal körülölelve. Községünk természeti adottságai jó lehetőséget biztosítanak erdei kirándulásokra, vadászatra, borturizmusra. A Széki Borrend Egyesület folytatja a több száz éves borkultúra hagyományát, amelynek eredményeiről a Borrend Egyesület vendégváró pincéjében bor trezorokban tartott borok kóstolásával győződhetünk meg. A pince mellett, amely a plébániaudvarról nyílik, helyezkedik el Magyarszék Település Tájháza. Ahol nemcsak berendezett szobák, hanem az állattartás és földművelés eszközei és a régi istállók is megtekinthetők. A mindig szívesen látott és az átutazó vendégeknek is egyaránt állnak rendelkezésére az egyre gyarapodó magánszálláshelyek. A változatos táj izgalma, az erdők, szántóföldek, legelők közt megbúvó falu szépsége, és az ott élők derűs vendégszeretete együttesen járul hozzá az idelátogatók gondtalan kikapcsolódásához. A település szlogenjéből ?Magyarszék a természetes falu? adódóan a helyi vállalkozások, és a helyi kispiac mutatja be a saját készítésű méz és sajtok, aszalt gyümölcsök régi hagyományait. A turisták kényelmét szolgálja a helyiek által működtetett lovas kocsi és hintó, amellyel kirándulást tehetnek a környező fürdőkbe vagy a dombokon elhelyezkedő pincékhez.

08/06/2026

Tájékoztatás!!!

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2026. június 9-én, kedden 9:00 órától a Magyarszék, Rózsa utca 1. szám alatti ingatlan szennyvízbekötésének hibaelhárítása miatt munkavégzés lesz.

A munkálatok idején forgalomtechnikai és területfoglalási korlátozásokra kell számítani. Kérjük a lakosság türelmét és megértését.

Köszönjük az együttműködést!

Lajos Gábor polgármester

03/06/2026

Tisztelt Magyarszékiek!

Magyarszék Község Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Magyarszéki Német Klub Kulturális Egyesület nevében tisztelettel meghívunk mindenkit 2026.06.03-án Szerdán 18.00 kezdettel a Hősök terére a Magyarszéki Németek Kitelepítésének emléknapján való megemlékezésre, koszorúzásra!

Mühl Gyula elnök

Sasvári István elnök

Gyereknap Magyarszéken!​Nincs is szebb dolog annál, mint amikor a falu megtelik gyerekkacagással.A mai magyarszéki gyere...
30/05/2026

Gyereknap Magyarszéken!

​Nincs is szebb dolog annál, mint amikor a falu megtelik gyerekkacagással.
A mai magyarszéki gyereknapon minden a legkisebbekről szólt: játék, vidámság, pici és óriási mosolyok!
​Köszönjük a szervezőknek ezt a csodás napot, a gyerkőcöknek pedig a rengeteg energiát és jókedvet!
Lapozzátok végig a képeket, a hangulat magáért beszél!

Szőke Antalnét, Piroska nénit köszöntjük szeretettel 90. születésnapja alkalmából.Magyarszék közössége nevében hálával é...
28/05/2026

Szőke Antalnét, Piroska nénit köszöntjük szeretettel 90. születésnapja alkalmából.
Magyarszék közössége nevében hálával és tisztelettel kívánunk jó egészséget, örömteli napokat és sok-sok szeretetet!
Lajos Gábor polgármester

HIRDETMÉNY!!!Ebtartók, figyelem!  Magyarszéken 2026. május 11. és június 30. között kötelező ebösszeírás zajlik.Az adatl...
12/05/2026

HIRDETMÉNY!!!
Ebtartók, figyelem!
Magyarszéken 2026. május 11. és június 30. között kötelező ebösszeírás zajlik.
Az adatlap személyesen átvehető az önkormányzatnál vagy letölthető az oldalról, és elektronikusan is benyújtható.

https://www.magyarszek.hu/node/491

Kérjük a gazdákat, hogy határidőben tegyenek eleget a kötelezettségnek.

Lajos Gábor polgármester

05/05/2026

Mai ebéd:
Májgaluskaleves, Csokitöltelékes gombóc

2026.05.05.

04/05/2026
MAGYARSZÉK KÖZSÉG TÁJÉKOZTATÁSAA Tour de Hongrie 2026 kerékpárverseny miatt2026. május 15-én településünket érintő útlez...
04/05/2026

MAGYARSZÉK KÖZSÉG TÁJÉKOZTATÁSA
A Tour de Hongrie 2026 kerékpárverseny miatt
2026. május 15-én településünket érintő útlezárások lesznek.

Érintett útszakaszok
– 66-os főút Sásd–Oroszló–Magyarszék között
14:00–15:00

– 6542-es út Magyarszék–Mecsekpölöske–Komló között
14:15–15:15

Megállási és várakozási tilalom
Május 15. 09:00–16:00 között a verseny útvonalán tilos megállni.
A tilalom alatt a járműveket a rendőrség áthelyezteti.

Kérjük a lakosság megértését és együttműködését.
Lajos Gábor polgármester

Éljen május 1-je! 😁Tisztelt Magyarszéki Lakosok, Kedves Barátaim!​Szeretettel köszöntök mindenkit a mai Majálison! Május...
01/05/2026

Éljen május 1-je! 😁

Tisztelt Magyarszéki Lakosok, Kedves Barátaim!

​Szeretettel köszöntök mindenkit a mai Majálison! Május elseje nálunk nemcsak a tavaszról, hanem rólunk, a mi összetartó közösségünkről is szól. Jó látni, hogy ma a munka helyett a közös kikapcsolódásé és a beszélgetéseké a főszerep.
​Köszönöm mindenkinek, aki segített a mai nap megszervezésében, és köszönöm Önöknek, hogy jelenlétükkel élettel töltik meg a teret. Érezzék jól magukat, élvezzék a programokat és a finom falatokat!
​Jó szórakozást és vidám ünneplést kívánok minden magyarszékinek!

Lajos Gábor polgármester

Cím

Kossuth Utca 51
Magyarszék
7396

Telefonszám

+3672521016

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Magyarszék Községi Önkormányzat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Magyarszék Községi Önkormányzat számára:

Megosztás