Maros-part, Makó

Maros-part, Makó A Maros-parti strand fejlesztésének gyümölcse A Maros part számos új szolgáltatással is bővült.

A több mint 177 millió forintos beruházás keretében kalandpálya, canopy pálya, úszóműves csónakkikötő és sólyapálya, parkolók és bekötőút épült, valamint a strandfürdő felújítás–bővítése és csatornázása valósult meg. A beruházás keretében megújult a főépület és a büfé 280 négyzetméteren; öltözőket, mosdókat és zuhanyzókat építettek, illetve újítottak meg 65 négyzetméteren, így a látogatók komforto

sabb körülmények között tölthetik el szabadidejüket. A strand fejlesztésével egyetemben 21 — közte 3 akadálymentes — parkolóhely is létrejött,

A beruházás egyik kiemelt célja a csónaksportok és a csónakközlekedés fejlesztése a Maros partján. Így 293 négyzetméteren csónakkikötőt és a csónakok biztonságos vízre helyezését segítő sólyapályát telepítettek a folyóparti komplexumban. A folyótól 30 méterre lévő szürkenyár fákra 50 elemes, 540 méter hosszú kalandpályát telepítettek, amely különböző nehézségi szinteken nyújt lehetőséget ügyességi feladatok kipróbálására. Megépült canopy–pálya is a Maros folyó felett, amely tulajdonképpen nem más, mint egy a folyó két partja között kifeszített drótkötélcsúszda. A 159 méter hosszú pálya az extrém sportok kedvelőinek nyújt kellemes kikapcsolódást és szórakozási lehetőséget. A kikapcsolódást emellett 18 méter magasan futó lombkoronasétány, valamint szintén 18 méteres, szinte a szabadesést imitáló folyóparti inga is szolgálja.

Cím

Maros-part
Makó
6900

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Maros-part, Makó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás